Haragvó liliomok

Anjou ​I. Károly 1316-ban ismét komoly kihívásokkal találta magát szemközt. A mindjobban megerősödő királyi hatalommal szemben akkor robbantak ki újabb lázadások, amikor a régiek utóharcai még javában tartottak, és a frissen elfoglalt területek pacifikálása is elég vontatottan haladt. Bár a dévai csatát követően Kán László hasonnevű fiainak hatalma megtört, ők mégis sikeresen elmenekültek és az ellenállás tüzét szítva kisebb-nagyobb felkeléseket robbantottak ki Erdélyben, amelyek folyamatosan lekötötték a tartomány elfoglalására küldött királyi erőket. Mialatt Erdélyben – ha nem is kilátástalan, de mindenesetre végeláthatatlannak tűnő – küzdelem folyt a lázadókkal, Kelet-Magyarország legnagyobb hatalmú főnemese a Borsa, vagy más formában Barsa nembeli, gyakran Kopasznak is nevezett Jakab robbantott ki új lázadást.

Ócsárd nembeli Imre, Károly király száznagya, a kunok szállását ért támadás és kislánya meggyilkolása után bosszút esküszik Borsa Kopasz és a szolgálatába lépett kunok ellen. Feldúltan érkezik a temesvári királyi udvarba, ám Károly nem az egyelőre még túlerőben lévő Borsa ellen küldi harcba, hanem Diósgyőrbe helyezi át, Drugeth Fülöp parancsnoksága alá, hogy segítsen neki mozgósítani az északi nemesi hadakat és bevenni az árulóvá lett Petenye fia Péter kezén lévő Regéc várát. Az események azonban hamarosan Sárospatakra sodorják Imrét, és úgy tűnik, egyre messzebb kerül bosszúja beteljesítésétől.