5 részlet, amivel a Star Wars-könyvek kiegészítik a filmeket

2023.09.29.Barna Benedek

 A Skywalker-saga mindhárom trilógiájára jellemző, hogy a filmekből bizonyos, a készítők által kevésbé fontosnak ítélt részletek kimaradtak. Aki azonban plusz információra vágyik, a több kérdésre is választ kaphat a Star Wars-kánon különböző regényeiből. Az alábbi összeállításban néhány olyan dolog listáját olvashatjátok, amelyekkel a regények egészítették ki a filmek sztoriját.

Skywalker-saga


5. A Kiválasztottról szóló jóslat szövege

A Star Wars-rajongók az 1999-ben bemutatott Baljós árnyakban hallhattak először arról a Jedi-próféciáról, amely arról szól, hogy megjelenik egy messianisztikus figura, a Kiválasztott, aki egyensúlyt hoz az Erőben. A különc Jedi, Qui-Gon Jinn pedig határozottan állítja, hogy az Erőtől fogant Anakin Skywalker személyében megtalálta ezt a réges-rég megjövendölt Kiválasztottat – ami ugyan igaznak bizonyul, de a jóslat nem éppen úgy teljesül be, ahogyan elképzelték.

Maga a prófécia ugyanakkor ténylegesen nem hangzik el a filmben, és arra sem kapunk magyarázatot, egyáltalán honnan származik, és nem derül ki, miért kételkednek benne a Rend tagjai. Ha valakit érdekel ez a különös jóslat, annak érdemes elolvasnia Claudia Gray Mester és tanítványa című, az előzménytrilógia előtt játszódó regényét. Ugyanis ebből a könyvből kiderül, hogyan  is szólt pontosan a jövendölés, hol bukkant rá Qui-Gon és miért is volt meggyőződve arról, hogy a Jediknek komolyan kellene venniük.


Star Wars: Mester és tanítványa
Előjegyezhető
Teljes ár:5.990 FtFizetendő ár:4.193 Ft

4. Kenobi tudomást szerez Anakin és Padmé titkolt viszonyáról

Talán a próféciánál kevésbé jelentősnek tűnő, mégsem elhanyagolható részlettel egészíti ki az előzménytrilógia történetét Mike Chen Testvériség című könyve, amelyből egyértelműen kiderül, hogy Obi-Van már A Sith-ek bosszújának eseményei előtt tudomást szerzett az Anakin és Padmé Amidala közötti viszonyról. Erre egyébként már A klónok háborújában is kapunk utalást, a regény azonban ténylegesen részletezi, hogyan jött rá Kenobi a tanítványa titkára.

A Testvériségben történtek fontosságát az adja, hogy ezek ismeretében átértelmeződik az Obi-Van és Anakin közötti kapcsolat. Hiszen így már azt is tudjuk, hogy az idősebb Jedi a klónháború alatt végig őrizte az egykori tanítványa titkát, tulajdonképpen Anakin és Padmé cinkosává vált.


Star Wars: Testvériség
Rendelhető
Teljes ár:5.990 FtFizetendő ár:2.995 Ft


3. A Halálcsillag-projekt története

A Zsivány Egyesből ugyan kiderült, hogyan szerezték meg a Lázadók a Halálcsillag terveit, de ettől azért még maradtak kérdőjelek a szuperfegyver körül. A Star Wars-veterán James Luceno Katalizátor regénye azoknak szól, akik többre kíváncsiak a Halálcsillag-projekttel kapcsolatban, szeretnék megismerni az eredetét és megalkotásának körülményeit.

A könyv egészen a klónháború időszakáig visszanyúl, és amellett, hogy bemutatja, miként indult a  tervezés és maga a pusztító erejű űrállomás felépítése, továbbá hogy milyen machinációk és hatalmi harcok zajlottak a projekt hátterében. Emellett fény derül arra is, miként használták fel Galen Erso munkásságát, és hogyan menekült el később a tudós a Birodalom elől.


Star Wars: Katalizátor - egy Zsivány Egyes regény (ELFOGYOTT)
Előjegyezhető
Teljes ár:5.990 FtFizetendő ár:4.193 Ft


2. Rey szüleinek kiléte

A folytatástrilógia utolsó epizódja, a Skywalker kora ugyan bizonyos dolgokat a helyükre tett Rey személyével és múltjával kapcsolatban, ugyanakkor minden részletet még így sem fedtek fel benne. Azóta azonban megjelent Adam Christopher A Sithek árnyéka című regénye, amely fontos adalékkal szolgál a hősnő háttértörténetéhez: kiderül belőle egyrészt a szülei neve és kiléte, így az is, hogy egészen pontosan kije is volt Darth Sidiousnak. Az olvasók megtudhatják továbbá, hogyan kerültek Jakkura, valamint hogyan próbáltak túlélni a bolygón, ahogy Rey hátrahagyásának körülményeiről szintén újabb részletek derülnek ki.


AKCIÓStar Wars: A Sithek árnyéka
Rendelhető
Teljes ár:5.990 FtFizetendő ár:2.995 FtKorábbi ár:2.995 Ft


1. Az ok, amiért senki nem segített az Ellenállásnak Az utolsó Jedikben

Az elmúlt években megjelent különböző Star Wars-könyvekben már egyértelművé tették, és most A Mandalóriban és az Ahsokában is láthatjuk, hogy az Ellenállásnak azért volt kevés embere, mert az Új Köztársaságban a többség nem tartott komoly külső fenyegetéstől. De ha előbb nem is, a Csillagpusztító Bázis bevetése után már mindenkinek fel kellett ismernie, hogy bizony azoknak volt igaza, akik egy új ellenség megjelenésétől tartottak. Ennek ellenére Az utolsó Jedikben Leia segélykérése süket fülekre talál.

A magyarázatot Rebecca Roanhorse regénye, Az Ellenállás újjászületése adja meg, amelyből kiderül, hogy az Első Rend a nyílt támadást megelőzően szisztematikusan felkutatta, majd semlegesítette az Ellenállás lehetséges szövetségeseit és segítőit. Ezért aztán, Az utolsó Jedik eseményeinek idejére már nem maradt, aki segíteni akart (vagy mert) volna Leiáéknak. Akit tehát érdekel, miért maradt magára a maroknyi ellenálló, annak érdemes fellapoznia a könyvet!

AKCIÓStar Wars: Az Ellenállás újjászületése
Rendelhető
Teljes ár:5.990 FtFizetendő ár:2.396 FtKorábbi ár:2.995 Ft



Felhasznált forrás:

Screenrant: 6 Crucial Star Wars Canon Changes & Additions Only Revealed In Books

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!