Az 5 Eragon-könyv, amit fantasy-rajongóként imádni fogsz

2022.07.18.

2003. őszén egy tizenöt éves amerikai kamaszfiú fantasy regénye bekerült a New York Times sikerlistára. A pályakezdő író valószínűleg nem sejtette, hogy a sárkányokról szóló kötete ekkora sikert fog aratni. Ha még nem hallottál az Eragon című regénysorozatról, akkor itt a helyed! Cikkünkben az öt Eragon-könyv kerül bemutatásra, ami biztosan téged is magával ragad majd, ha rajongsz a fantasy műfaja és a sárkányok iránt!

Eragon könyvek


Ki az Eragon könyvek szerzője?


Az Eragon könyvek Christopher Paolini tollából származnak. Érdekesség az élettörténetével kapcsolatban, hogy nem járt iskolába, hanem magántanulóként sajátította el a szükséges ismereteket és készségeket. Írói tehetsége korán megmutatkozott. Mindössze tizenöt éves volt, amikor befejezte első sárkányokkal teli fantasy regényét, az Eragont, ami azonnal megdobogtatta a rajongók szívét. Az első kötetet további három követte viszonylag rövid időn belül, amelyek most már együttesen alkotják a népszerű Örökség-ciklus sorozatot. 2006-ban egy kiváló fantasy-kalandfilm is készült az Eragon könyvek nyomán, amely, akárcsak a könyvek, rendkívül sikeres lett.

Christopher Paolini


Négy legendás Eragon-könyv: az Örökség-ciklus


Az Eragon ifjúsági fantasy regénysorozat, amely magába foglalja a négy részes Örökség-ciklust, valamint a Történetek Alagaësiából I. című kötetet. Paolini eredetileg három regényt tervezett az Eragon sorozatba, viszont úgy érezte, hogy a történet túl bonyolult ahhoz hogy mindössze ennyivel fejezze be mesterművét. A tetralógia első része, Eragon, 2001-ben jelent meg, és nagy sikert aratott az olvasók körében. A pozitív visszajelzés fényében sejthető volt, hogy lesz folytatás. 2011. novemberében került publikálásra a negyedik kötet, amit - akárcsak az első három Eragon-könyvet - faltak az olvasók. A fiatal pályakezdő író fantasy regénye mintegy harminc millió példányban kelt el világszerte, ami egészen hihetetlen teljesítménynek számít az ő korában.

Eragon-sorozat

Az Örökség-ciklus kihagyhatatlan a műfaj szerelmesei számára. Ha nem tudod, melyik kötettel kellene kezdened, illetve érdekel egy rövid könyvbemutató is, ami meghozza a kedvedet az olvasáshoz, maradj velünk cikkünk további részében!


Eragon: Örökség-ciklus könyvek sorrendje + ismertető


Az Eragon könyveket az alábbi sorrendben javasolt elolvasnod:

  • Az Örökség ciklus 1.: A Sárkánylovas
  • Az Örökség ciklus 2.: Elsőszülött
  • Az Örökség ciklus 3.: Brisingr
  • Az Örökség ciklus 4.: Örökség avagy A Lelkek Sírboltja
  • Történetek Alagaësiából - I. kötet: Eragon: A villa, a boszorkány és a sárkány


1. Eragon-könyv: Sárkánylovas


Az Eragon olyan fiktív világban játszódik, ahol sárkányok, királyok, tündérek és más mitikus lények élnek békében egymás mellett. A történet középpontjában a tizenöt éves fiú, Eragon áll, akinek személyében egy eszes, bátor és nagyszívű ifjút ismerhetünk meg. Tulajdonságai miatt rendkívül könnyű azonosulni vele és izgulni érte a kihívásai során. Az egyszerű körülmények között nevelkedő kamasz gyakran érzi úgy, hogy nem számíthat túl nagy kalandokra az életben, legalábbis ott, azon az eldugott helyen, ahol él. Eragon élete azonban egy napon óriási fordulatot vesz. Vadászat során egy érdekes kék kőre lesz figyelmes, amit magához vesz. Nem sejti, hogy az élete mindörökre megváltozik.

Eragon film

A Sárkánylovas kötet részlet gazdag portrét fest Eragon személyéről, valamint arról, hogyan találkozik lelki társával, Saphirával. Betekintést nyerhetsz a sárkány és lovasa közötti különleges, semmihez sem fogható kapcsolatba, amely mindig átsegíti őket még a legnagyobb megpróbáltatásokon is. A kalandok elkezdődnek Alagaësia földjén, aminek te is részese lehetsz a regény által!

Örökség-ciklus 1.: Eragon - Sárkánylovas
Rendelhető
Teljes ár:5.999 FtFizetendő ár:5.399 Ft



2. Eragon-könyv: Elsőszülött


Az Örökség-ciklus második kötete, az Elsőszülött olyan titkot tár fel Eragon gyökereivel kapcsolatban, aminek fényében nem csupán a fiú, hanem az olvasó is másképpen fogja látni az eseményeket. A tapasztalatlan Sárkánylovas lehetetlennek tűnő küldetés előtt áll, és minden bátorságára, erejére és kitartására szüksége lesz ahhoz, hogy megvédje magát, sárkányát és a Birodalmat a kegyetlen zsarnokkal szemben.

Örökség-ciklus 2.: Eragon - Elsőszülött
Előjegyezhető
Teljes ár:5.499 FtFizetendő ár:4.949 Ft


Ebben a kötetben egy véres csatára is lehet majd számítani, amit olyan izgalmasan és cselekménydúsan ábrázolt az író, hogy egyszerűen nem fogod tudni letenni a könyvet. Ez a csata talán eldönti, hogy mi lesz a birodalom sorsa. Ha Eragon elveszti a háborút, szörnyű jövő vár rá és a sárkányokra. Az Elsőszülött című kötetben kiderül, hogy sikerült-e legyőznie a véreskezű és nagyhatalmú mágust, és fény derül egy hatalmas rejtélyre is a fiú múltját illetően.


Eragon könyv


3. Eragon-könyv: Brisingr


A harmadik kötet, amely a Brisingr címet kapta, újabb izgalmakat kínál az olvasók számára. Eragon egy nap felfedezi, hogy képes varázsolni, amikor váratlanul kiejti az elsőre talán semmitmondó „brisingr” szót. Ősi nyelven a brisingr azt jelenti: tűz. Ez a tudás fontos lesz a későbbiek során.

Az előző kötetben Eragon egy véres csatában vett részt. Nem szeretnénk elárulni, hogy mi lett a Birodalom sorsa, de annyit elmondhatunk, hogy főhősünk és Sárkánya él és virul. A kalandoknak koránt sincs vége. Ebben a kötetben új szereplők kerülnek a történetbe, akik Eragon segítségére lesznek a küldetése során. A regényből kiderül, hogy a félelmetes, velejéig gonosz Galbatorix fogságba ejtett valakit, aki Eragon számára kedves, így a fiú mindent megtesz annak érdekében, hogy kiszabadítsa a bajbajutottat. Eragonnak meg kell tanulnia a varázslás mesterségét, és lázadó erőket is egyesítenie kell, ami nagy kihívást jelent számára.

A Brisingr, akárcsak a korábbi könyvek, akciódús élményeket kínál, amikkel nem fogsz tudni betelni! Ez a könyv egyszerűen letehetetlen!

Örökség-ciklus 3.: Eragon - Brisingr
Rendelhető
Teljes ár:5.699 FtFizetendő ár:5.129 Ft


4. Eragon-könyv: Örökség avagy A Lelkek Sírboltja


Az Örökség-ciklus negyedik könyve, az Örökség avagy A Lelkek sírboltja, akárcsak az előző három könyv, eseménydús történettel rendelkezik. Végre megtudhatod, hogy mi lesz a Birodalom, Eragon és a sárkányok sorsa. Egy valami biztos: ha most nem sikerül összefognia Alagaësia lakóinak, sötét jövő vár a Birodalomra. A Sárkánylovast már nagyon szorítja az idő... Nincsenek kifogások, meg kell tanulnia használni mágikus képességét, különben minden, ami kedves számára, örökre elveszik. Eragonnak és sárkányának most különösen bízniuk kell egymásban, minden erejükre és bátorságukra szükségük lesz, hogy legyőzzék a sötét nagyurat.

Örökség-ciklus 4.: Eragon - Örökség avagy A Lelkek Sírboltja
Rendelhető
Teljes ár:5.999 FtFizetendő ár:5.399 Ft



Eragon: Történetek Alagaësiából


Ha az Örökség-ciklus legendás kötetein már túl vagy, belevághatsz a Történetek Alagaësiából sorozat első könyvébe. Az Eragon: A villa, a boszorkány és a sárkány 2018. december 31-én jelent meg a Sárkánylovas-rajongók nagy örömére. A kötet három rövid történetből áll, amiből a másodikat Paolini testvére, Angela írta. A regény a korábbiakhoz képest számos új karaktert tartalmaz, de korábbi kedvenceiddel is találkozhatsz majd.

Az események az Örökség-ciklus világában játszódnak. Megtudhatod többek között, hogy Eragonnak és a sárkányának mennyi kihívással kellett szembenéznie, mióta egymásra találtak. Az ifjú Sárkánylovas azon fáradozik, hogy megalapítsa a Sárkánylovasok új nemzedékét, és hogy egy új otthont teremtsen Alagaësiától nem messze, ahol a sárkányok és a lovasok békében élhetnek.

Ez a történet ugyancsak rengeteg élményt tartogat az olvasónak, nem lehet betelni vele. Eragonra erőt próbáló feladatok várnak. Meg kell találnia a megfelelő helyet a Sárkánylovasok Birodalmának felépítésére, miközben megtört sárkányszíveket is gyógyít.




Miért érdemes elolvasnod az Eragont?


Ha olvastad A Gyűrűk Ura fantasy regényeket, akkor biztos, hogy az Eragon-könyv is igazi csemege lesz számodra. Az Eragon története rendkívül hasonlít A Gyűrűk Urához, sok esetben van átfedés közöttük, azonban az Eragon kicsit egyszerűbb nyelvezetű és kevésbé vontatott, ami az egyes helyszínek ábrázolását illeti. Egy-egy táj vagy jelenet leírása az Eragonban nem tart hosszú oldalakon keresztül, mint ahogy A Gyűrűk Urában. Ennek sok olvasó örül, míg mások kevésbé. Az ifjú író célja az volt, hogy az olvasó alkossa meg a képzeletének csodálatos erejével a könyvben megjelenő helyszíneket, karaktereket és jeleneteket.

Sárkányos könyvek

Paolini regénysorozatának egyik előnye, hogy könnyebben fogyasztható, mint A Gyűrűk Ura. Az utóbbi inkább felnőtteknek szóló klasszikus fantasy olvasmány, míg az Eragon a fiatalabb közönség számára is ideális. Ha félsz belevágni a több száz oldalas Gyűrűk Ura könyvekbe, merülj el az Eragon világában! A könyvekben egy részletes térképet is találsz majd Alagaësiáról, aminek segítségével vizuálisan is könnyen nyomon követheted merre jár hősünk és a sárkánya. 

Az Eragon regények cselekménye fordulatos, részletgazdag, amelyben nincsenek unalmas részek. Garantáljuk, hogy nem fogod tudni letenni a könyveket, ha egyszer a kezedbe veszed őket!

Christopher Paolini: Eragon


Reméljük, hogy a Sárkánylovas története téged is magával ragadott! Tapasztald meg te is a semmihez sem fogható kapcsolatot sárkány és lovasa között Alagaësia varázslatos földjén!


TOVÁBB AZ ERAGON-KÖNYVEKHEZ

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!