Budapest könyvek, melyek bevezetnek a főváros rejtelmeibe

2023.09.29.

Lánchíd, Szent István Bazilika és Széchenyi termálfürdő: a külföldi turisták ezeket a helyszíneket tartják Budapest legszebb és leghíresebb látványosságainak. Te magad is egy vagy a turisták közül, aki szeretne ellátogatni a magyar fővárosba? Esetleg budapesti lakos vagy, aki többet akar tudni lakhelyéről? Akármelyik csoportba is tartozol, ez a nyolc Budapest könyv segít eligazodni a város rejtelmeiben.

Budapest könyv

Csodálatos Budapest: Ismerd meg közelebbről Magyarország fővárosát

Budapest Magyarország fővárosa, egyben legnépesebb települése is. Emellett az Európai Unió kilencedik legnagyobb városa, és a legnagyobb metropolisz a Duna mentén.

525 négyzetkilométeres területén nagyjából 1.7 millió ember él (ez körülbelül Magyarország teljes lakosságának 33 százalékát jelenti).

Budapest város és megye egyben, a budapesti agglomeráció központja: 3.3 millió lakosa van a 7600 négyzetkilométeres területnek.

Budapest Duna-parti része az UNESCO Világörökség része, és olyan klasszikus építmények találhatók ott, mint a Parlament és a Budavári Palota. Budapest évente nagyjából 12 millió turistát vonz, vagyis Európában egy igazán népszerű úti cél.

Budapest

7+1 Budapest könyv, amely elkalauzol az ország szívébe

Budapest számos dologról híres, ezért a könyvajánlónk is nagyon színes. Olvashatunk a város történelméről, megismerkedhetünk a magyar konyha titkaival, valamint sporttal kapcsolatos kötetek, többek között focis könyvek is várnak. Legyél akár turista, aki jobban meg akar ismerkedni úti céljával, vagy csak kíváncsi olvasó, akit érdekelnek a város apró részletei, a nyolc Budapest könyv között garantáltan találsz érdekes alkotásokat.

Magyar konyha

Budapest Könyv - Igazmondó városkalauz modern lokálpatriótáknak

A szeretetteljes, ugyanakkor kritikus Budapest Könyv egyszerre történelmi kötet és útmutató a városhoz. A könyv felkelti az olvasók érdeklődését az elfeledett emberek és rejtett ékkövek iránt: például ott van az ismeretlen realista író emléktáblája, ami még mindig megtalálható a Váci utcán.

Török András hozza a jellegzetes intellektuális, okos és alapos pesti hangnemet. A kötet két karakter, Simplicissimus és Complicatus segítségével mutatja be a várost, így még közelebbinek érezzük az utazást. Továbbá régi fényképek és gyönyörű illusztrációk díszítik a könyvet, melyek mind Felvidéki András munkái.

Budapest Könyv - Igazmondó városkalauz modern lokálpatriótáknak
Rendelhető
Teljes ár:6.999 FtFizetendő ár:6.299 Ft


Budapest Bites - Spicy & Sweet Hungarian Home Cooking

Lángos, babgulyás, csirkepaprikással töltött palacsinta, tárkonyos gombapörkölt, töltött káposzta egressel, szilvásgombóc pirított mákkal, rétes karamellizált káposztával. Ez a Budapest könyv a kortárs magyar multikulturális gasztrokultúrát mutatja be részletesebben.

A Budapest Bites szakácskönyvben a legízletesebb receptek várnak rád. Sajátítsd el a magyar konyha legínycsiklandozóbb fogásainak elkészítési módjait (akár angol nyelven), és tudd meg, miben rejlik a tökéletes ízű lángos, gulyásleves, töltött paprika és bableves titka!

Budapest Bites - Spicy & Sweet Hungarian Home Cooking
Rendelhető
Teljes ár:9.999 FtFizetendő ár:8.999 Ft


Az első budapesti olimpia

Az első budapesti olimpia egy kitalált történet, amely Budapesten játszódik: a politikusok és a sportdiplomaták mindenáron azt akarják, hogy a magyar főváros rendezhesse az 1968-as Olimpiát. Mindenki izgatott, amikor befejezik az olimpiai falu építését és a világ minden tájáról érkeznek nézők, hogy a sportolóknak szurkoljanak.

Azonban megtörténik a tragédia: a magyar úszó, Ike “Johnny” Wilkerson meghal a medencében. A nyomozás váratlan fordulatot vesz, amikor egy erdélyi terrorista csoport magára vállalja a gyilkosságot, azonban az úszó szervezetében talált méreg más irányba tereli a nyomozókat.

Nemes Albert nyomozó hihetetlen nyomás alatt áll az amerikai diplomácia és felettesei miatt, azonban új társa, Magyar Tivadar a segítségére van. Egy nemzetközi botrány bontakozik ki, miközben ők ketten a városban keresik a válaszokat. Ez a Budapest könyv Kondor Vilmos legújabb regénye, ami folytatja Nemes nyomozó és Második Magyar Köztársaság történetét.

Az első budapesti olimpia
Rendelhető
Teljes ár:4.999 FtFizetendő ár:4.499 Ft


Budapest futballkönyve - Elfeledett történetek a magyar labdarúgás múltjából

2023-ban, Buda, Pest és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóján jelent meg ez a Budapest könyv, ami visszahozza a város elfeledett foci történetét. Budapest futballkönyve a 19. század végétől 2000-ig tartó időszakot fedi le, és eddig ismeretlen történetek kerülnek napvilágra, amelyek lebilincselik az olvasót.

A kötet bemutatja a főváros sportkultúrájának jellegzetéssegeit, a budapesti élet vibráló részleteit és az elmúlt évtizedek érdekességeit. A mű nem csak a focira koncentrál, hanem bemutatja a hozzá fűződő mindennapi részleteket, például a tömegközlekedést, a mozit, a színházat, a rádiót, a kórházakat és a fürdőket.

Ahogy az olvasó felfedezi a foci történelmét és a városi mindennapokat, hallani fogja a macskakövön pattogó labda hangját, a sárga villamos nyikorgását és süvítő metrót.

AKCIÓBudapest futballkönyve - Elfeledett történetek a magyar labdarúgás múltjából
Rendelhető
Teljes ár:4.999 FtFizetendő ár:3.999 FtKorábbi ár:2.999 Ft


Egy város újabb titkai

Saxlehner András élete megváltozott, amikor egy gazda arról panaszkodott neki, hogy a telkén található kútban keserű a víz. Saxlehner eből a keserű vízból megalkotta Magyarország egyik legsikeresebb exporttermékét, a Hunyadi János keserűvizet.

Kordos Szabolcs, aki imádja Budapestet és már több bestseller kötet szerzője, többek között az ő történetét meséli el. Kordos elhozza a főváros igaz történeteit azok számára, akik kíváncsiak Budapest titkaira. Az Egy város újabb titkai olyan érdekes kérdésekre ad választ, mint hogy mi köze a Kiscelli Múzeumnak Mágnás Elza meggyilkolásához, milyen kripták találhatók a Ferenciek tere alatt, miért tartott Rákosi Mátyás tyúkokat a villájában és hol lakott Rejtő Jenő.

A Budapest könyv ezeket kérdéseket megválaszolja, és még Buda ókori történelméről is olvashatunk.

Egy város újabb titkai
Rendelhető
Teljes ár:8.490 FtFizetendő ár:7.641 Ft


Hellboy Budapesten (képregény)

Amikor Hellboy véletlen a különös tudóst, Lajost Budapest egy rémisztő változatában hagyta, nem gondolta, hogy milyen súlyos következményekkel jár. Az idővonalak összekuszálódnak, a valóság darabjaira hullik, és Hellboynak vissza kell térnie a városba, hogy megmentse Lajost, mielőtt túl késő.

A Hellboy Budapesten A szívesség a fösvénynek folytatása, és érdekesség, hogy a magyar László Márk felelős az amerikai képregény illusztrációiért.

Hellboy Budapesten (képregény)
Előjegyezhető
Teljes ár:1.790 FtFizetendő ár:1.432 Ft


Mesék Budapestről

A következő Budapest könyv ezúttal a gyerekeknek kedvez. A Mesék Budapestről szórakoztató, kissé groteszk és humoros történeteken keresztül mutatja be a fővárost. A gyerkőcök találkozhatnak többek között az Operaházzal, a Városligettel, a Margitszigettel, az állatkerttel és a Gellértheggyel is.

Egyszerre útmutató egy pesti kiránduláshoz és vicces mesék, ha inkább otthon töltjük időnket.

A Budapest Erőd 1-2. - A magyar főváros ostroma, 1944-45

A Budapest Erőd 1-2. a bolgár kutató, Kamen Nevenkin munkája, amely részletes beszámolót nyújt a magyar főváros 1944-45-ös ostromáról. A témával kapcsolatban már több mű is megjelent, azonban ez a Budapest könyv velük ellentétben rengeteg archív forrást használ fel, így sokat olvashatunk a harcban használt fegyverekről is.

A kötet részletesen beszámol 108 napos hadműveletről, és különös figyelmet szentel a főváros 50 napos ostromának. Az olvasó sok információt találhat a létszámokról, a szervezetekről és a harcértékekről, valamint napról napra - sőt, gyakran óráról órára - történő elemzéseket is olvashatnak az ostrom minden egyes szakaszával kapcsolatban.

Többek között olyan témákkal foglalkozik, mint a megerősített főváros védelmi rendszere, a szovjet repülőcsapatok használata, a védők légi úti ellátása és a kitörés. A kétrészes kötet nagyban hozzájárul, hogy megértsük a magyar történelem jelentős eseményét.

AKCIÓA Budapest Erőd 1-2. - A magyar főváros ostroma, 1944-45
Rendelhető
Teljes ár:14.990 FtFizetendő ár:11.992 FtKorábbi ár:8.994 Ft


Meleg Budapest 1873-1961

Budapest, a Duna gyöngyszeme, a 20. század elején nyílt szexuális kultúrájáról és meleg szubkultúrájáról volt híres. Ugyanakkor a feltörekvő polgárságról, az intellektuális és kereskedelmi hatalomról, és a nagyvárosi álmok megvalósításáról szintén sokan ismerték. A Meleg Budapest bemutatja, hogyan szabályozták és a büntették a homoszexualitást 1873-től egészen addig, amíg már nem számított bűncselekménynek.

A kulturális, orvosi és rendőrségi források segítségével a szerző bemutatja, hogy az illiberális politikai rezsim nem csak tolerálta, de védte a meleg közösséget és tagjait. A Budapest könyv újraértékeli a kortárs politika és a szexualitás közötti kapcsolatot, így egy lenyűgöző bepillantást kapunk abba, milyen szerepe volt a meleg közösségeknek modern Magyarországon és Európában.

Meleg Budapest 1873-1961
Rendelhető
Teljes ár:5.990 FtFizetendő ár:5.391 Ft

Magyarország fővárosa tele van rejtett ékkövekkel, fantasztikus éttermekkel és lenyűgöző épületekkel. Kínálatunkban a legérdekesebb Budapest könyvek várnak!

BUDAPEST KÖNYV

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!