Diana Gabaldon: Outlander-könyv sorrend + ismertető

2023.05.04.

A romantikus történelmi regények kedvelőinek valószínűleg nem ismeretlen Diana Gabaldon neve. Az idegen című sorozatnak köszönhetően, amely az Outlander-könyv alapján készült, rengetegen ismerték meg az írónőt. Cikkünkben többet tudhatsz meg erről a lebilincselő könyvsorozatról. Tarts velünk!


Diana Gabaldon: Outlander - Az idegen

Diana Gabaldon 1952-ben született az Egyesült Államokban. Könyveit nehezen lehet egy műfajba sorolni, mivel egyaránt megjelennek bennük a történelmi regények, a romantikus könyvek, a kalandregények, a sci-fik és a fantasy regények elemei. Meglepő módon az írónőnek eleinte nem volt sok köze se az íráshoz, se a történelemhez: állattanból szerezte alapdiplomáját, majd tengerbiológus mesterképzést végzett, és viselkedési ökológiából még doktori címet is szerzett.

Miközben professzorként dolgozott, egy informatikával és szoftverekkel kapcsolatos magazinnak írt, és azért vágott bele az írásba szabadidejében, hogy gyakoroljon.

Mivel akkoriban egyetemen tanított, úgy vélte, hogy a legegyszerűbb az, ha a történelemről ír, azonban semmilyen konkrét ötlete nem támadt. A Ki vagy, doki? című sci-fi sorozat egyik része adta az inspirációt az egyik főszereplő, Jamie Fraser karakteréhez, valamint akkor döntött úgy, hogy a 18. századi Skóciában fog játszódni a történet.

Mivel az első Outlander-könyv az 1980-as években íródott, az írónőnek nem állt rendelkezésére az internet, így minden információt egyéb könyvekből szerzett. Végül egy internetes fórumon osztott meg egy rövid részletet a kötetből, és így talált rá későbbi ügynökére is.

A második rész befejezése után Gabaldon visszavonult a tanítástól és azóta is az írásra koncentrál. Most már tudjuk, hogy ez jó döntés volt a részéről: a sorozatból összesen 50 millió példányt adtak el világszerte.

Diana Gabaldon

Hány Outlander-könyv készült?

Az első Outlander-könyv 1991-ben látott napvilágot. Gabaldon 10 részesre tervezte a sorozatot, és ebből kilenc meg is jelent, utoljára 2021-ben kaparinthattak meg új kötetet az olvasók. Emellett pedig az írónő tovább bővítette az Outlander világát, mivel öt novella, egy képregény, egy musical, egy sorozat és még egy könyvsorozat is készült, amely az egyik mellékszereplőt helyezi a középpontba. Az Outlander-könyvek összefüggnek egymással, így természetesen csakis sorrendben olvashatók.

Outlander-könyv sorrend:

1. rész: Az idegen

2. rész: Szitakötő borostyánban

3. rész: Az utazó I-II. kötet

4. rész: Őszi dobszó I-II. kötet

5/1. rész: A lángoló kereszt I. 

5/2. rész: A lángoló kereszt II. 

6/1: Hó és hamu lehelete I. 

6/2: Hó és hamu lehelete II. 

7/1. Csontok visszhangozzák I. 

7/2. Csontok visszhangozzák II. 

8/1. Szívem vérével írva I. 

8/2. Szívem vérével írva II. 

AKCIÓOutlander 1.: Az idegen
Rendelhető
Teljes ár:4.499 FtFizetendő ár:3.599 FtKorábbi ár:2.699 Ft

Outlander szereplők

Kik az Outlander szereplői?

Claire Randall

Claire maga az idegen, az egyik legfontosabb az Outlander-szereplők közül. Második világháborús ápolónő, aki egy Skóciába tett látogatás során 1945-ből visszautazik 1743-ba. A nő okos és akaratos, az eszét, az orvosi tudását és jövővel kapcsolatos információit használja, hogy túléljen a 18. században.

Diana Gabaldon az Outlandert egy egyszerű történelmi regénynek szánta, de pár nap írás után rájött, hogy Claire nem úgy viselkedik, mint egy 18. századi nő. Gabaldon nem vetette el a modern nő ötletét, így került bele az időutazás a könyvekbe. Claire-t gyakran makacsnak és türelmetlen nőnek tartják, aki nem hajlandó elfogadni a társadalmi elvárásokat.

A 20. századi gyógyászati tudása miatt még boszorkánysággal is vádolják.

Claire Randall

Jamie Fraser

Jamie Fraser a Diana Gabaldon-könyvek másik főszereplője Claire mellett. Jamie egy harcos, egy kitalált skót klán tagja, akkor találkozik a nővel, amikor éppen hazatér Skóciába Franciaországból. Az írónő jóképűnek és szokatlanul magasnak írja le, vörös hajjal, sötét kék szemekkel és fehér bőrrel.

Gabaldon bevallotta, hogy mind Jamie külsejét, mind a személyiségét saját férje inspirálta. Jamie okos és gyorsan tanul nyelveket. Emellett elbűvölő, barátságos és rendkívül jó humorérzékkel rendelkezik. 

Jamie Fraser

Frank Randall

Frank Randall Claire 20. századbeli férje, hiszen az Outlander alapvető szerelmi konfliktusa az, hogy Claire két különböző időben két különböző férfit szeret. A párt a második világháború szétválasztotta, mivel Frank a seregben szolgált, míg Claire ápolónőként dolgozott.

Azért utaztak Skóciába, ahol Claire véletlenül visszautazott az időben, hogy egy második nászútban lehessen részük. Frank történészként és professzorként dolgozik, bár nem annyira lelkes a munkája iránt, mint Claire. Általában kedves, gyengéd személyiség jellemzi.

Frank Randall

Brianna Randall

A Jamie-vel töltött idő alatt Claire és a férfi szerelmes lesznek, és gyerekük is születik, aki nem más, mint Brianna. Claire már terhes, mikor visszatér a múltból, és a lányt Frankkal neveli fel, aki lányaként szereti, és Brianna nem is tudja, hogy nem ő a vérszerinti apja, csak miután a férfi meghal.

Ekkor Claire elviszi a lányt Skóciába, ahol mindent elmond neki az időutazásról és Jamie-ről. Brianna nagyon kíváncsi, szeret mindent alaposan megvizsgálni, és mindemellett intelligens is.

Brianna Randall

Roger Wakefield

Roger Wakefield 20. századi történész, Brianna Randall férje. Rogert örökbe fogadták, miután mindkét szülője meghalt a második világháborúban. Az Oxfordon is tanított, méghozzá az egyetem legfiatalabb professzoraként. Az élete örökre megváltozott, amikor dr. Claire Randall és Brianna Randall megjelentek nála, hogy információval tudnak szolgálni az 1745-ös jakobinus lázadás kapcsán.

Roger érzékeny, jó humorú és mindig jóindulatú. Miután összeházasodik Briannával, három gyermekük is születik.

Roger Wakefield

Jonathan Randall

Jonathan Randall az 1745-ös jakobinus lázadás alatt lovag volt, részt vett a lázadás elnyomásában. 1746-ben megházasodott, egy fia született, és Frank Randall egy családfakutatás során rájött, hogy ő Jonathan leszármazottja. Sőt, annyira hasonlítanak, hogy amikor Claire először a múltba érkezik, azt hiszi Jonathanról, hogy valójában Frank az.

Jonathan egy szadista vezér, aki nem fél megtenni bármit, hogy az emberek féljenek tőle, a fizikai bántalmazástól és erőszaktól sem riad vissza. Egy nemes második fia, aki első ránézésre jóképűnek tűnik, de ez csak egy álca, hogy elrejtse sötét oldalát.

Jonathan Randall

Lord John Grey

John Grey az Outlander-könyvek egyik visszatérő szereplője, aki akkor sikert aratott, hogy saját könyvsorozatot érdemelt Lord John címmel. A karaktert Gabaldon egyik legérdekesebb és összetettebb szereplőjének tartják a több száz Outlander-szereplő közül.

Grey titokban homoszexuális, hiszen abban ez időben ezért akár fel is akaszhatták volna. Gabaldon lenyűgöző karakternek tartja, akiről egyszerre nagyon könnyű és szórakoztató is írni. Szereti a családját és katonatársait, így ha titka fényvilágra kerülne, mindenkit veszélybe sodorna.

Lord John Grey

Miről szól az Outlander?

1945-öt írunk. Claire Randall, aki korábban a háborúban dolgozott ápolónőként, épp második nászútját tölti férjével a második világháború után, amikor keresztül sétál egy rejtélyes, kövekből álló körön. Hirtelen idegen válik belőle: a háború sújtotta Skóciában találja magát 1734-ban.

Claire nem érti, hogyan került a múltba, és életveszélyes fenyegetésekkel kell szembenéznie. Rátalál Jamie Fraserre, egy udvarias, jóképű harcosra, és Claire-nek választania kell a hűség és a vágy, valamint két férfi és két összeegyeztethetetlen élet között.

Diana Gabaldon az Outlander-könyvek lapjain nagy hangsúlyt fektet a szerelemre, a hatalomra, a hűségre, a hagyományokra és a nőiességre.

Miről szól az Outlander sorozat?

Az idegen-sorozat (2014-)

Az Outlander-könyv sikere után nem meglepő, hogy sorozat is készült belőle, amelyet hazánkban is bemutattak Az idegen címmel. A 2014-ben debütált sorozat mindegyik évada egy-egy Outlander-könyvre fókuszál. A hetedik évad 2023 nyarán fog megjelenni, és már egy utolsó, nyolcadik évadot is berendeltek belőle, valamint előzménysorozat is készülőben van Jamie szüleiről.

A sorozatot általánosságban pozitív kritikák jellemzik. Egyedinek tartják, hűséges az eredeti könyvekhez, és remekül sikerült a színészek kiválasztása is. Az első nyolc epizód 5.1 millió nézőt ültetett a tévéképernyők elé, és Az idegen sorozat tette igazán sikeressé az amerikai csatornát, amelyen jelenleg is fut. 

Az idegen konyhája - Kiegészítő kötet a regény- és filmsorozathoz

A gasztronómia és az Outlander-sorozat szerelmeseit bizonyosan lenyűgözi majd ez a páratlan szakácskönyv is, Az idegen konyhája, amely skót és amerikai finomságok egyedülálló receptgyűjteménye. Segítségével könnyedén leutánozhatjuk a képernyőn látott ínycsiklandozó fogásokat.

Megtanulhatunk mézzel sütött sütőtököt, sajtpuffancsot, baconös, spárgás, erdei gombás omlettet, edényben főtt lágytojást, összeesküvők babraguját és az Idősebb Ian vajas póréhagymáját is készíteni, amik garantáltan elvarázsolják majd a vacsoravendégeket.

Outlander - Az idegen konyhája
Rendelhető
Teljes ár:12.999 FtFizetendő ár:11.699 Ft

Végső gondolatok

Bár az első Outlander-könyv 1991-ben jelent meg, a sorozat sikere 2023-ban is töretlen. Ez Diana Gabaldon tehetségének köszönhető, hiszen rengeteg energiát fektet a háttérkutatásba, így minden részlet a helyén van. Emellett a sorozatot nehéz lenne egy műfajba beskatulyázni: a történelem, a kaland és a romantika olvasói mind találnak benne valamit, amitől imádni fogják a könyveket.

Gabaldon mindig csempész egy kis csavart a mindennapi sémákba, és olyan karaktereket alkot, akikért könyvről könyvre izgulhatunk. Valamint fantasztikus tájakra varázsol el minket: a történet fő helyszíne Skócia, de Párizsba, a Karib-térségbe és Észak-Amerikába is elutazhatunk a varázslatos Outlander-könyvek segítségével.

TOVÁBB AZ OUTLANDER-KÖNYVEKHEZ

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!