Harlan Coben könyvek - Ismerd meg az amerikai rejtélyregények és kortárs thrillerek kihagyhatatlan szerzőjét

2024.02.16.

A Harlan Coben-könyvek hátborzongató regények a thriller műfajából. Ismerd meg izgalmas, megdöbbentő műveit!

Harlan Coben könyvek

Kicsoda Harlan Coben?

Harlan Coben amerikai író, akinek a nevéhez számos rejtélyregény és thriller fűződik. Coben 1962-ben született az amerikai New Jersey-ben, és Livingston városában nevelkedett, itt járt középiskolába is. A Harlan Coben-könyvek sokszor ezen a környéken játszódnak, cikkünkben is több regényt találtok, melyek helyszíne a látszólag tökéletes New Jersey-i kertváros.

Az Amherst Főiskolán tanult politikatudományt, a Psi Upsilon diákszövetség tagja volt a szerző Dan Brownnal együtt. Coben végzős volt a főiskolán, amikor rájött, az írással akar foglalkozni.

Harlan Coben könyvei

Harlan Coben munkássága dióhéjban

Miután 1984-ben lediplomázott, Coben a turizmusban dolgozott, méghozzá nagyapja cégénél. Ekkoriban született meg az első Harlan Coben-könyv, egy romantikus thriller, melyet 1990-ben adtak ki. Ezt 1991-ben a Dr. AIDS követte, majd belevágott a Myron Bolitar-sorozatba, melynek főszereplője egy sportügynök, aki gyilkosságok ügyében nyomoz.

2001-ben jelent meg az El ne áruld senkinek/Senkinek egy szót se (magyarul mind a két címmel megjelent), amely első különálló regénye volt a Myron Bolitar 1995-ös kezdete óta, és 2006-ban egy francia filmadaptáció is készült belőle. Ezt a kötetet kilenc további regény követte, a 2008-as A kisváros titkai volt első regénye, mely a New York Times bestseller listájának élén debütált.

Harlan Coben könyv

Bár a Harlan Coben-könyvek a legnépszerűbbek, más irodalmi területen is megmutatta tehetségét. 2003-ben megjelent egy novellája édesapjáról, aki 1988-ben, 59 évesen hunyt el szívinfarktusban. A történetet abban az évben Apák napján publikálta a The New York Times. Ezen a folyóiraton kívül a Parade Magazine és a Bloomberg Views is megjelentette esszéit és írásait.

Harlan Coben könyvek sorrendben

  • Dr. AIDS (1991)
  • Nincs üzlet (1995, Myron Bolitar 1.)
  • Necces (1996, Myron Bolitar 2.)
  • Senkinek egy szót se/El ne áruld senkinek (2001)
  • Nincs több esély (2003)
  • Az ördög játszótere/Az ártatlan (2005)
  • Dermesztő csend (2006, Myron Bolitar 8.)
  • Az erdő (2007)
  • A kisváros titkai (2008)
  • Vér a véremből (2009, Myron Bolitar 9.)
  • Bűnösnek nyilvánítva (2010)
  • Végakarat (2011, Myron Bolitar 10.)
  • Maradj mellettem (2012)
  • Hat év (2013)
  • Hiányzol (2014)
  • Az idegen (2015)
  • Hazatérsz (2016, Myron Bolitar 11.)
  • Nem versz át (2016)
  • Ne engedj el! (2017)
  • Szökevények (2019)
  • Senki fia (2020, Wilde 1.)
  • Win (2021, III. Windsor Horne Lockwood 1.)
  • Örökre eltűnt (2022)
  • Egyezés (2022, Wilde 2.)
  • Úgyis megtalállak (2023)

Harlan Coben könyvek sorrendben

Olvasnál valamit Harlan Cobentől? Válogass az alábbi történetek közül!

Harlan Coben köteteiben gyakran egy megoldatlan vagy félreértelmezett múltbéli esemény okozza a problémát, és a műfajhoz híven előfordulnak gyilkosságok, halálos balesetek, és természetesen rengeteg csavar. Összesen kilenc regényéből készített adaptációt a Netflix. A Harlan Coben-könyvek kiérdemelték az Edgar-díjat, a Shamus-díjat és az Anthony-díjat is, így ő az első, aki mind a három elismerést a magáénak tudhatja. A köteteket 43 nyelvre fordították le, és világszerte több mint 60 millió példányt adtak el belőlük.

Maradj mellettem

Moly értékelés: 85% 

Megan régen vad életet élt, de most már két gyermek édesanyja, feleség, szép házban él, azonban egyre kevésbé elégíti ki ez az élet. Ray régen tehetséges dokumentum fényképész volt, de 40 évesen karrierje zsákutcába ért, és paparazzóként dolgozik. Jack nyomozó, aki képtelen elfeledkezni egy régi ügyről: egy helyi férfi eltűnt 17 évvel ezelőtt, és Jack az eset évfordulóján minden évben meglátogatja a házat, ahol a férfi családja még mindig őt várja, mintha bármelyik pillanatban felbukkanhatna.

Maradj mellettem
Rendelhető
Teljes ár:3.499 FtFizetendő ár:3.149 Ft


Három ember, akik olyan életet élnek, amilyet sosem akartak, olyan titkokat rejtegetnek, amikről senki sem sejt semmit, és rá kell jönniük, hogy a múlt nem tűnik el nyomtalanul. Amikor a régmúlt események szörnyű következményei a felszínre kerülnek és mindenki életet veszélybe sodorják, be kell vallaniuk maguknak is, hogy talán nem is akarják elfeledni a múltat.

A Maradj mellettem hozza a Harlan Coben-könyvek színvonalát, melyben láthatjuk, még a legboldogabb közösségben is rejtőznek árnyak.

Harlan Coben

Nem versz át

Moly értékelés: 84%

Harlan Coben könyvei közül nem maradhat ki a Nem versz át, amely nyolc hétig ült a New York Times bestseller listájának élén, és amelyet a Netflix sikersorozata csak még népszerűbbé tett.

A korábbi repülőoktató Maya, aki nemrég tért vissza a háborúból, megdöbbentő látvánnyal szembesül, amikor munkahelyén a babamonitort nézi: kétéves lánya Maya férjével, Joe-val játszik. Azonban a férfit két héttel korábban brutálisan meggyilkolták. Hihet Maya a szemének? Hogy megtalálja a választ a kérdésre, Mayának szembe kell néznie titkaival, mielőtt szembesül a hihetetlen igazsággal férjével és magával kapcsolatban.


Ne engedj el

Moly értékelés: 88%

A Ne engedj el! kihagyhatatlan a legjobb thriller könyvek listájáról, egy olyan regényről van szó, ami bemutatja, a kis titkok akár egy egész várost képesek lerombolni.

A New Jersey-i kertvárosi nyomozó, Napoleon “Nap” Dumas nem ugyanaz az ember, mióta a középiskola utolsó évében ikertestvérét, Leót és Leo barátnőjét, Dianát holtan találták a vasúti síneken. Emellett Maura, Nap élete szerelme ugyanazon a napon szakított vele, és minden magyarázat nélkül eltűnt. Nap már 15 éve keresi Maurát és bátyja halálának igazi okát. Most úgy tűnik, végre meg is találta, amit keresett.

Ne engedj el!
Előjegyezhető
Teljes ár:3.999 FtFizetendő ár:3.599 Ft


Amikor Maura ujjlenyomatait megtalálják egy állítólagos gyilkos bérelt autójában, Nap egy olyan utazásra indul, ami csak még több kérdést vet fel. Ki volt a nő, akit szeretett? Kik voltak igazából a gyerekkori barátai? Mi a környékbeli elhagyatott katonai bázis története? Mi történt Leóval és Dianával? Az ő haláluk sokkal komorabb és gonoszabb, mint amire Nap valaha is számított.

Egyezés

Moly értékelés: 86%

Wilde úgy nőtt fel, hogy nem tudott semmit családjáról, és még kevesebb információval rendelkezett saját magáról. Mindössze annyit tud, hogy gyerekként a vadonban élt, és a New Jersey-i Ramapo-hegységben találtak rá. Úgy ismerik, mint Wilde, a fiú az erdőből.

Egyezés - Hard Boiled
Rendelhető
Teljes ár:4.499 FtFizetendő ár:4.049 Ft


Wilde egy DNS-sel foglalkozó oldalon kutatott, és most úgy tűnik, megtalálta, amit keresett: 100 százalékos egyezés. Megtalálta az édesapját. Találkoznak, és Wilde hamarosan rájön, apja nem is tudta, hogy van egy fia, és ledöbbentette Wilde létezése.

Wilde-ot azonban ez sem rettenti el, tovább folytatja a keresést, és közben egy olyan titkos csoport tagja lesz, ami anonim trollokat buktat le. Majd a csoport tagjai egyesével meghalnak, és egyértelművé válik, hogy egy sorozatgyilkos a titkos közösség tagjait célozza. Lehet, hogy a következő áldozat maga Wilde lesz.

Kortárs thrillerek

Úgyis megtalállak

Moly értékelés: 91%

Az Úgyis megtalállak nem véletlenül tartozik a legjobb kortárs thrillerek közé, Harlan Coben ezúttal is egy egyedi, lélegzetelállító történettel állt elő.

David és Cheryl Burroughs tökéletes életet éltek, amikor bekövetkezett a tragédia. Öt év telt el azóta a borzasztó este óta, és Cheryl újra megházasodott, míg David életfogytiglani büntetését tölti a börtönben fiuk brutális meggyilkolásáért.

Úgyis megtalállak
Rendelhető
Teljes ár:4.999 FtFizetendő ár:4.499 Ft


Cheryl testvére, Rachel, váratlanul tűnik fel a börtönben és sokkoló híreket hoz. Egy fényképet hozott magával, amit egy barátja készített egy vidámparki nyaraláson: a háttérben egy fiú látható egy ismerős, egyedi anyajeggyel. Bár David és Rachel tudják, hogy ez lehetetlen, mindketten ösztönösen felismerik: Matthew az, David fia, és életben van.

David meg akar szökni a börtönből, és a lehetetlenre vállalkozik: meg akarja menteni fiát, így tisztázhatja saját nevét és rájöhet, mi történt igazából azon a szörnyű estén.

Thriller könyvek

A kisváros titkai

Moly értékelés: 89%

A kisváros titkai volt a Harlan Coben-könyvek közül az első, ami a New York Times bestseller listájának élén debütált, és amint elolvassuk, azonnal meg is értjük, miért.

Tia és Mike Baye sosem gondolták volna, hogy ők is túlféltő szülők lesznek, akik kémkednek gyermekük után. Azonban 16 éves fiúk, Adam szokatlanul távolságtartó mostanában, és miután osztálytársa, Spencer Hill öngyilkos lett, képtelenek nem aggódni. Feltelepítenek egy kifinomult kémprogramot Adam számítógépére, és pár napon belül fiuk egy megdöbbentő üzenetet kap egy ismeretlen feladótól.

A kisváros titkai
Rendelhető
Teljes ár:4.999 FtFizetendő ár:4.499 Ft


Mindeközben Betsy Hill Spencer online megemlékezését böngészi, melyet osztálytársai készítettek, és saját legnagyobb meglepetésére talál egy fotót, ami fia halálának estéjén készült, és kiderül, a fiú nem volt egyedül. Először azt hiszi, Adam Baye látható a kép szélén, de amikor a férfi eltűnik, egyértelművé válik, hogy valami sötét férkőzött be közösségükbe.

Örökre eltűnt

Moly értékelés: 86%

Kisfiúként Will Klein mindig számíthatott bátyjára, Kenre. Majd egy meleg, kertvárosi estén Will volt szerelmét brutálisan meggyilkolják a gazdag New Jersey-i környéken, és testét a a lány pincéjében fedezik fel. A fő gyanúsítottuk Ken Klein. A bizonyítékok egyértelműen Ken irányába mutattak, a fiú pedig köddé vált. Miután az összetört család nem hallott többé Ken felől, biztosak voltak benne, hogy örökre eltűnt.

Örökre eltűnt
Előjegyezhető
Teljes ár:3.499 FtFizetendő ár:3.149 Ft


Azóta 11 év telt el, és Will bizonyítékot talál, hogy Ken életben van.

HARLAN COBEN KÖNYVEK

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!