Harry Potter-kisokos: Voldemort

2023.03.27.

A Harry Potter univerzum leggrandiózusabb és egyben legsötétebb szereplője a varázslóvilág rettegett feketemágusa, Voldemort. Ezen a néven vitte véghez iszonyatos rémtetteit, és ezen a néven véste be magát a mágusok történelmébe. De ki volt ő azelőtt? Honnan jött, milyen volt a gyerekkora, az ifjúsága, az élete annak az embernek, akiben végül semmi emberszerű nem maradt?

Lord Voldemort


Lord Voldemort: Minden, amit tudni szeretnél róla 


Lord Voldemort – vagy ahogyan hívei, a halálfalók nevezik, a Sötét Nagyúr – hatalmas erejű és kivételes képességekkel rendelkező varázsló, aki azonban erejét és képességeit saját sötét céljainak szolgálatába állítja, és olyan hatalmi rendszert épít ki, amely legfőbb eszközének az erőszakot és a megfélemlítést tartja. Számtalan emberéletet követelő, rettenetes háborút indít el a varázslótársadalomban, amelynek legfőbb célja, hogy saját egyeduralmát megalapozza, illetve hogy az általa vallott eszméket a varázslótársadalomra kényszerítse. Származási alapon tesz különbséget a varázslók között: csak a mágus felmenőkkel rendelkező, úgynevezett aranyvérű varázslók értékesek a szemében, míg a mugli (vagyis varázstalan) szülőktől származó „sárvérűeket”, illetve magukat a muglikat üldözi, sőt célzottan irtja. Elképzelése szerint ugyanis ez hozza el a varázslók felszabadulását az elnyomás és a rejtőzködés alól, amelyet a muglik kényszerítenek rájuk.

Voldemort kegyetlenségei és rémtettei olyan rettegéssel töltik el a varázslókat, hogy többségük még a feketemágus nevének kimondásától is fél – helyette inkább a „Tudodki”, vagy az „Akit nem nevezünk nevén” körülírást alkalmazva utalnak rá. Ám mielőtt a rettegett Voldemort vált volna belőle, a Sötét Nagyúrnak más neve is volt.


roxfort expressz


Korai évek: Ki volt Voldemort?


A „tiszta” származást mindenek fölé helyező Voldemort Nagyúr valójában maga sem számított aranyvérűnek – apja ugyanis egy mugli férfi volt. Anyai ágon azonban már sokkal előkelőbb felmenőkkel rendelkezik, ugyanis a híres Mardekár Malazárnak, a Roxfortot alapító mágusok egyikének leszármazottja.

A Harry Potter-regények ugyan Harry és barátai iskolás évei alatt játszódnak, visszaemlékezéseken keresztül azonban sokat megtudunk a Sötét Nagyúr múltjáról. Voldemort anyja, Merope beleszeretett a házuk közelében lakó jóképű fiatal férfiba, Tom Denembe, és szerelmi bájital segítségével elérte, hogy vonzódása viszonzásra találjon. Megszökött tehát Denemmel, idővel azonban (talán bűntudatból, talán mert abban bízott, hogy a férfi a bájital nélkül is mellette marad) felhagyott a szerelmi bájital adagolásával. Tom Denem viszont, felocsúdva a bűvöletből, faképnél hagyta az akkor már várandós Merope-ot, aki így teljesen magára maradt. Végül egy árvaházban hozta világra a fiát, akit a szerelme után Tomnak, saját apja után pedig Rowle-nak nevezett el. Mivel Merope a szülés után nem sokkal meghalt, az újszülött Tom Rowle Denem a mugli árvaház falai között talált menedékre, és ott is nevelkedett egészen tizenegy éves koráig.


Roxforti évek (1938-1945)


Az árvaházban a kis Tom Denem furcsa gyereknek bizonyult: társai többnyire féltek tőle, és gyakran történtek körülötte nyomasztó, különös dolgok. Nem volt tudatában ugyan varázsló származásának, sem pedig a varázsvilág létezésének, de már korán felfedezte, hogy képes olyan dolgokra, amelyekre más gyerekek nem, és mágikus képességeinek csíráját arra használta, hogy megfélemlítse társait. Egy napon aztán felkereste az árvaház igazgatóját Albus Dumbledore, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola egyik akkori tanára és későbbi igazgatója, hogy magával vigye Tomot a Roxfortba, aki ekkor szerzett tudomást a varázslók világáról és saját különös képességeinek eredetéről.

A Roxfort Tom számára az otthont jelentette, amiben azelőtt sosem volt része – egy olyan közeget, ahol végre önmaga lehet, és ahol megbecsülik őt. Kivételesen tehetséges diáknak bizonyult, a legtöbb tanár pedig valósággal rajongott érte, annál is inkább, mert megnyerő külseje és személyisége könnyen levett a lábáról szinte bárkit. Az egyetlen, aki a kezdetektől fogva gyanakodva figyelte őt, Albus Dumbledore volt – korának legkiemelkedőbb, hatalmas tudású mágusaként már korán felismerte Tomban a potenciális veszélyforrást. Tom Denem maga is felismerte Dumbledore-ban a lehetséges ellenfelet – egész pályafutása során, rémuralma legsötétebb éveiben is Dumbledore maradt az egyetlen varázsló, akitől Tom még Voldemortként is félt.


harry potter könyvek


Első rémtetteit már diákévei alatt elkövette. Megtalálta és kinyitotta a kastély falai között elrejtett úgynevezett Titkok kamráját, amelyet még Mardekár épített az iskolát alapító másik három varázsló tudta nélkül. A kamra egy iszonyatos szörnyeteg, a Baziliszkusz rejtekhelyeként szolgált – a bestia csak Mardekár vér szerinti leszármazottjának engedelmeskedett, és arra volt hivatott, hogy megtisztítsa az iskolát a mugli származású diákoktól. Denem kiengedte a fenevadat, ám miután az megölt egy diáklányt, az iskolavezetés úgy érezte, nem tudja garantálni többé diákjai biztonságát, ezért felmerült a Roxfort bezárása és a tanulók hazaküldése. Tom azonban, mivel a Roxfortot tekintette egyetlen otthonának, ezt semmiképpen sem szerette volna. Úgy döntött tehát, hogy felhagy a vérengzéssel – tudta azonban, hogy ez önmagában már nem lesz elég az emberek megnyugtatására. Mindenképpen prezentálni kell egy tettest, hogy az ügy nyugvópontra juthasson. Denemnek tehát bűnbakra volt szüksége, akire ráterelheti a gyanút, ebből a szempontból pedig kapóra jött Rubeus Hagrid. Hagrid (a Roxfort későbbi vadőre és Harry egyik legjobb barátja) szintén a Roxfort diákja volt akkoriban. Nagyon szerette a különböző varázslényeket, és különösen rajongott az olyan állatokért, amelyeket más emberek félelmetesnek vagy veszedelmesnek tartottak. Abban az időben éppen egy Acromantulát (egy óriási pókot) nevelgetett titokban, Denem pedig úgy gondolta, mi sem egyszerűbb, mint az ártatlan és jóindulatú, de kicsit együgyű Hagridra kenni a merényleteket. Feladta tehát Hagridot, akit az ügy folyományaként elbocsátottak a Roxfortból – Denem pedig kitüntetésben részesült az iskola megmentéséért.


lord voldemort


Roxfort után


Tanulmányai befejezése után Tom Denem többször próbálkozott a sötét varázslatok kivédése tantárgy oktatói pozíciójának megszerzésével a Roxfortban, de minden egyes alkalommal visszautasításban volt része. Az utolsó ilyen esetnél az iskola igazgatója már Albus Dumbledore volt, aki nyíltan közölte Denemmel, hogy sosem fogja megkapni a pozíciót. Ezt követően rejtélyes okokból soha egyetlen sötét varázslatok kivédése tanár sem maradt meg egy évnél tovább a posztján, amit Dumbledore Tom Denem bosszúból hátrahagyott átkának tulajdonított.

Bár több minisztériumi pozíciót is felajánlottak neki, Denem végül a Borgin és Burkes nevű régiségkereskedésben kezdett dolgozni, amely különböző varázstárgyak és ereklyék értékesítésével foglalkozott.


Hogyan vált Tom Denem Voldemorttá?


Még roxforti diákévei alatt Tom Denem tudomást szerzett egy rendkívül sötét varázslatról, amely halhatatlanságot képes biztosítani. A módszer lényege egy rettenetes eljárás, amely során a varázsló több darabra hasítja a saját lelkét, és a lehasított darabot (vagy darabokat) tárgyakba zárva rejti el egy bizonyos sötét varázslat segítségével. Ezeket a lehasított lélekrészt őrző tárgyakat horcruxnak nevezik – ha a tulajdonosuk meg is hal, az ezekben őrzött lélekdarabok lehetővé teszik, hogy új testben folytassa a földi életet.

Tom Denem hét darabra tervezte hasítani a saját lelkét (a hetes lévén a legerősebb mágikus szám). Különböző, a Roxfort alapítóihoz vagy éppen saját őséhez, Mardekárhoz köthető ereklyéket használt horcruxként, melyeket aztán különböző helyeken rejtett el. A Borgin és Burkes-nél betöltött munkaköre is lehetővé tette számára, hogy efféle tárgyakhoz jusson – meggyilkolt például egy idős hölgyet, hogy szert tehessen a tulajdonában lévő műtárgyakra, Mardekár medáljára és Hugrabug kelyhére. Ezt követően fel is hagyott a Borgin és Burkes-nél végzett munkájával, és tíz évre nyoma veszett. Ez alatt az idő alatt még mélyebbre merült a fekete mágia titkaiban, valamint további horcruxokat készített, ami ahhoz vezetett, hogy egyre inkább elveszítette megnyerő külsejét – arcvonásai torzak és kígyószerűek lettek lelkének egyre több darabra történő széthasításától.

Visszatérve aztán elkezdte kiépíteni rémuralmát. Ekkor mondott végérvényesen búcsút a Tom Denem névnek, és kezdte használni a Voldemort megnevezést. Voldemort és köréje csoportosuló, egyre nagyobb számú követője (az úgynevezett halálfalók) rettegésben tartották a varázslótársadalmat, és számos szörnyű haláleset, illetve különböző tragédiák kötődtek a nevükhöz.

Utolsó horcruxát Voldemort egy konkrét gyilkosság alkalmával tervezte elkészíteni – a még csecsemő Harry Potter megölésekor. A merénylet azonban egészen máshogy alakult, mint ahogyan ő azt eredetileg tervezte.


harry potter-szereplők


Mi köze Voldemort Nagyúrnak Harry Potterhez?


Talán furcsának tűnik, miért szánt ilyen kiemelt jelentőséget Voldemort egy kisbaba megölésének. Valójában nagyon is jó oka volt rá, tudomására jutott ugyanis egy jóslat, amely arra engedett következtetni, hogy felnőve Harry veszélyeztetné a hatalmát – elhatározta hát, hogy megöli. A terv azonban kudarcba fulladt, mert Harry édesanyja megpróbálta megvédeni a fiát, így Voldemortnak előbb vele kellett végeznie. Az áldozat azonban, amit Harry édesanyja ezáltal a fiáért hozott, olyan mágikus védőburkot vont Harry köré, amely megakadályozta, hogy Voldemort halálos átka hozzáférkőzhessen. Az átok egyszerűen visszapattant róla, és Voldemortot találta el, aki (mivel ekkor már számos horcruxszal rendelkezett) meghalni nem tudott ugyan, teste viszont megsemmisült, így a feketemágus kóbor, erőtlen lélekként bolyongott és bujkált az elkövetkező években. Harry ellenben egyetlen apró sebhellyel úszta meg az incidenst – a homlokán egy villám alakú heg emlékeztetett csak a merényletre.

Történt azonban egy további furcsa jelenség a támadás során. Voldemort meggyengült és sokfelé hasogatott lelkéből ugyanis a visszapattanó átok hatására újabb rész vált le, a kiszakadt lélekdarab pedig beleköltözött az egyetlen élőlénybe, akit a közelben talált – vagyis Harrybe. Így Harry maga is Voldemort egyik horcruxa lett, anélkül, hogy ez a Sötét Nagyúr szándékában állt volna. Ugyanakkor Harry Potter Voldemort legfőbb ellenségévé is vált - ami paradox módon azt eredményezte, hogy a Sötét Nagyúr lényegében a saját horcruxára vadászott az elkövetkező években, anélkül, hogy erről a leghalványabb sejtelme lett volna.


harry potter filmek


Voldemort halála


Voldemort a Harry Potter elleni merénylet után évekre eltűnik – testetlenül bolyong, majd megszállja a fiatal Mógus professzort, és kényszeríti, hogy segítsen neki egy saját test létrehozásában. A terv Harry és barátai jóvoltából kudarcba fullad – pár évvel később azonban már nem tudják megakadályozni, hogy egy régi csatlósa, Peter Pettigrew segítségével Voldemort ereje teljében térjen vissza. Ezt követően újra fellángol a háború, ám ezúttal Dumbledore már gyanakszik a horcruxok létezésére, és a halála előtt megbízza Harryt azok felkutatásával és elpusztításával.


horcrux


Harry, Ron és Hermione kutatni kezdenek a horcruxok után, ám a végső összecsapás előtt Harry rádöbben az igazságra – vagyis arra, hogy valójában ő maga is egy horcrux, és kénytelen feláldozni az életét annak érdekében, hogy Voldemortot végleg el tudják pusztítani. Önként feladja tehát magát Voldemortnak, aki másodszor is kimondja rá a halálos átkot – ő azonban másodszor is életben marad. Az egészen addig benne élő, Voldemorthoz tartozó lélekdarab viszont megsemmisül, így pedig már semmi akadálya nem marad annak, hogy a mindent eldöntő párbajban végezzen Voldemorttal.


tom denem


Voldemort tulajdonságai


Külső jellemzői


Voldemort Tom Denemként még egy megnyerő külsejű, sötét hajú fiatalember volt, ám a horcruxok számának gyarapodásával egyre inkább kezdte elveszíteni vonzerejét – egészen addig a mértékig, hogy végül az arca leginkább egy kígyóéhoz vált hasonlatossá. Sápadt bőr, szűk szemek, az orra helyén pedig csak a kígyókéhoz hasonló rések – a külseje éppen olyan elborzasztó látványt nyújt, mint amilyen elborzasztó brutálisan megcsonkított lelke.


Személyisége


Voldemort egyetlen dolgot akar mindenáron: mindenekfölött álló hatalmat. Szikráját sem mutatja szeretetnek vagy törődésnek (ilyesmit egyébként valószínűleg ő maga sem tapasztalt soha), kizárólag az motiválja, hogy megvalósítsa grandiózus terveit, és uralma alá hajtsa a teljes varázslótársadalmat.


Mágikus képessége


Voldemort a valaha élt legnagyobb varázslók egyike, aki példátlan szintre vitte a fekete mágia gyakorlását. Már egészen fiatalon kivételes képességeknek adta tanújelét, azonban már az is nagyon korán megmutatkozott, hogy ezeket az adottságokat előszeretettel használja a környezetének megfélemlítésére és saját hatalmának megalapozására.

Különleges tulajdonságai közé tartozik, hogy képes megértetni magát a kígyókkal, ami a Mardekárhoz kötődő rokoni kapcsolat folyománya – ezt a képességét kamatoztatja akkor is, amikor roxfortos diákként kinyitja a titkok kamráját, hogy szabadon engedje az ott rejtőző hatalmas kígyót, a baziliszkuszt. Öröklött adottságain túl azonban számtalan olyan készséget művelt ki magában, amelyek kivételes varázserővel és hatalommal ruházták fel. Nagyon magas szintre fejlesztette magát például a legilimencia tudományában, amely mások elméjének uralására (gondolatainak feltérképezésére és befolyásolására) irányul. A legilimencia különösen rettegett készsége lett: szinte kivétel nélkül meg tudta állapítani például, ha hazudnak neki. További nem mindennapi képessége volt a repülés, amihez semmilyen segédeszközre vagy járműre nem volt szüksége.

Voldemort pálcája tizenhárom és fél hüvelykes, tiszafából készült, belsejében pedig egy főnixtoll található. A pálca szintén különleges kapcsolatot hoz létre közte és Harry Potter között, Harry varázspálcájában ugyanis ugyanannak a főnixnek a tolla található, amelytől a Voldemort pálcájának magját képező toll is származik. Varázspálcáik tehát testvérpálcák, ami több különös jelenséget is eredményez összecsapásaik során.


voldemort pálcája


Harry Potter-könyvek


J. K. Rowling népszerű könyvsorozatát nemcsak a fantasy könyvek rajongói olvassák töretlen lelkesedéssel. A Harry Potter könyvek széles réteget képesek lekötni: különböző korosztályhoz tartozó, illetve különböző érdeklődéssel rendelkező olvasók is szívesen a kezükbe veszik a köteteket. A hétrészes regénysorozat Harry és társai felnőtté válását követi végig, onnantól kezdve, hogy a Roxfort Expressz először elindul velük a King’s Cross pályaudvarról, egészen addig, hogy megvívják mindent eldöntő csatájukat a sötét erőkkel. Voldemort karaktere magába sűríti azokat a negatív minőségeket, amelyeket a világban magunk körül tapasztalunk, a Harry Potter-szereplők azonban bebizonyítják, hogy érdemes felvenni ellenük a harcot.


A regények alapján készült Harry Potter filmekben Voldemort nagyúr eltorzított külseje elbizonytalaníthatja a tájékozatlanokat azzal kapcsolatban, hogy tulajdonképpen ki játsza Voldemort szerepét – pedig egy igazi hírességet kértek fel a karakter megformálására. Ralph Fiennes saját bevallása szerint eleinte ugyan vonakodott elvállalni a szerepet, később azonban mégis igent mondott a felkérésre – és nagyon jól tette, az általa megformált Lord Voldemort ugyanis tökéletesen visszaadja a könyvek rettegett főgonoszát.

Harry Potter könyvek idővonala


Útravaló


Voldemort karaktere egy nagyszerűen felépített, hátborzongató figura, aki megtestesíti mindazokat a tulajdonságokat, amelyeket a sötét erőknek szokás tulajdonítani, és amelyektől a legtöbb ember eredendően retteg. Rémuralma a történelem legsötétebb diktatúrájára emlékeztet, a Harry Potter-könyvek azonban megmutatják, hogy a legnagyobb sötétség közepette is érdemes küzdeni – és hogy még a leghatalmasabb gonosztevők is elbuknak egyszer.


Kínálatunkban várnak a nagy sikerű Harry Potter-könyvek!

TOVÁBB A HARRY POTTER-KÖNYVEKHEZ



Ezek a cikkek is érdekelhetnek


Roxfort-házak Harry Potter-kisokos: a híres Roxfort-házak


A varázslatos Roxfortba beiratkozva minden diákot beosztanak egy házba. De mik azok a Roxfort-házak, és mit kell tudni róluk? Cikkünkből egyedülálló részletességgel ismerheted meg őket.


Harry Potter-könyvek sorrendje + ismertető


A Harry Potter-könyvek első részének 1997-es (idehaza 1999-es) megjelenése óta a sorozat töretlen népszerűségnek örvend. Cikkünkből megismerhetsz mindent, amit a regényfolyamról tudni érdemes: kinek a nevéhez fűződik, hogyan vannak a Harry Potter-könyvek sorban, és végeredményében miről is szól a Harry Potter.


A Harry Potter-filmek sorrendje + ismertető


Ha eddig még nem léptél be ebbe a Harry Potter-filmek és könyvek lebilincselő világába, ám efelé kacsingatsz, ezen cikkünk hasznos lehet számodra.


A Harry Potter könyvsorozat + rövid ismertető


A Harry Potter-könyvsorozat egyes köteteiből több, mint félmilliárd példányt adtak el világszerte, ezzel pedig a történelem legkelendőbb könyvsorozatává vált. Ha szeretnél többet megtudni a mágikus Roxfortról, Harry Potterről, varázsló barátairól, és közösen átélt kalandjaikról, vesd bele magad cikkünkbe!

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!