Jo Nesbo könyvek: 7+1 kihagyhatatlan krimi

2023.04.05.

Jo Nesbo a skandináv krimi koronázatlan királya. Műveiből nagyjából 50 millió példány kelt el világszerte és több mint 50 nyelvre fordították le könyveit. Az író munkássága kedvez azoknak, akik egy hátborzongató olvasmányra vágynak. Amennyiben készen állsz erre a hajmeresztő utazásra, ne habozz! Cikkünkben briliáns Jo Nesbo-könyvek várnak.

Jo Nesbo-konyvek

Kicsoda Jo Nesbo és mit érdemes tudni róla?

Jo Nesbo Norvégia nyugati részén született. Iskolás éveiben egy pop-rock zenekarban játszott, és bár közgazdászként diplomázott a norvégiai Bergenben, a zenével kapcsolatos álmai nem tűntek el nyomtalanul. Azonban életmódja túl stresszesnek bizonyult: nappal brókerként dolgozott, éjszaka pedig a bandával játszott, ami érthető módon megerőltető volt.

Egy ismerős tanácsára kivett hat hónap szabadságot, elutazott Ausztráliába, és amikor visszatért, már megírta első könyvét. Ez a kötet volt az, amelyben Harry Hole először megjelent, és ő a Jo Nesbo-könyvek visszatérő főszereplője is egyben. Azonban Jo Nesbo nem csak a skandináv krimik terén jeleskedik.

Egy 1999-es esszéjében egy szerbiai utazásról számol be, míg ugyanebben az évben írt Norvégia szerepéről Koszovó megszállásában. Ezek mellett pedig gyerekkönyveket is publikált.

Jo Nesbo

Jo Nesbo-könyvek, amiket nem szabad kihagyni

Jo Nesbo a hírnevet főleg Harry Hole nyomozónak köszönheti. A norvég rendőr a Jo Nesbo-könyvek visszatérő főszereplője, akit sokan dicsérnek. A sorozat során Hole folyamatosan küzd démonaival. Ezek a csaták néha sikeresek, néha pedig nem, ami élethűvé teszi a karaktert.

Bár a sorozat köteteit nem muszáj egymás után olvasni, mivel önmagukban is megállják a helyüket, de Jo Nesbo könyvei többször visszautalnak a skandináv krimi sorozat előzetes eseményeire, így Hole-ból egy tökéletlen, de alapvetően szimpatikus figura kerekedik.

Az alábbiakban mind Harry Hole, mind más karakterek történeteit olvashatjátok. Valamint, mivel a sorozat már 13 könyvből áll, a Jo Nesbo könyvek sorrend szerinti felsorolását és láthatjátok.

Jo Nesbo könyvek sorrendje:

  1. Denevérember
  2. Csótányok
  3. Vörösbegy
  4. Nemeszisz
  5. Boszorkányszög
  6. A megváltó
  7. Hóember
  8. Leopárd
  9. Kísértet
  10. Police
  11. Szomjúság
  12. Kés
  13. Vérhold

Vérhold

A listánkon a legelső hátborzongató kötet Jo Nesbo legújabb könyve. Harry Hole ezúttal külső szemlélőként tér vissza, és egy saját csapathoz gyűjt tagokat, hogy megtaláljon egy sorozatgyilkost. A Vérhold egy klasszikus Harry-történet. Feltett szándéka, hogy halálra igya magát, azonban halálát késlelteti, mivel úgy dönt, segít egy volt színésznőnek.

Visszatér Oslóba, méghozzá egy küldetéssel: hogy bebizonyítsa egy milliomos ártatlanságát, akit többszörös gyilkossággal vádolnak. Harry nyomozása a puccos partiktól egészen a Oslo legmélyebb bugyráig vezet. Ajánlott mindenkinek, aki még nem ismeri ezt a karaktert, hiszen egy feszes nyomozásban lehet részünk, azonban a Jo Nesbo-könyvek rajongói is örülhetnek: az előző kötetekből ismert mellékszereplők közül is visszatérnek páran.

Vérhold
Rendelhető
Teljes ár:5.290 FtFizetendő ár:4.761 Ft


A fiú

Jo Nesbo önálló regényekkel is megajándékozta olvasóit, és A fiú is egy ilyen kötet. A krimi bemutatja az oslói korruptságot, ami egy különös fiatalembert bosszúhadjáratra sarkall. A fiúban megtalálható minden, ami a legjobb skandináv krimik jellemzője: akció, korrupt zsaruk, drogdílerek, emberkereskedők és az alvilág krémje.

Aztán itt van Sonny Lofthus (A fiú), akinek feltett szándéka megszabadulni néhány kellemetlen embertől, hogy megbosszulja halott rendőr apját. Megjelenik egy Iker nevű gonosz is, valamint egy tégla a rendőrség soraiban, akikről senki sem tud semmit, de Sonny hajthatatlan és fényt akar deríteni személyazonosságukra.

A fiú - zsebkönyv
Rendelhető
Teljes ár:2.980 FtFizetendő ár:2.682 Ft


Csótányok

Amikor Thaiföld norvég nagykövetét holtan találják egy bordélyházban, Harry Hole nyomozót küldik ki a helyszínre, hogy segítsen szőnyeg alá söpörni az ügyet. Azonban amint a helyszínre ér, Harry rájön, hogy ez nem egy véletlenszerű gyilkosság volt. Valami nagyobb dolog van készülőben a színfalak mögött, ami mindent áthat.

Minden egyes falon átsuhanó csótányra jut másik száz a fal mögött. A Csótányok című kötetben Harry Bangkok go-go bárokkal, templomokkal, ópium barlangokkal és turista csapdákkal szegezett utcáit járja, miközben próbálja kifundálni a nagykövet halálának történetét. Annak ellenére, hogy senki sem kérte meg rá és senki sem akarja, hogy ezt tegye. Maga Harry sem.

Skandináv krimi: Csótányok - zsebkönyv
Rendelhető
Teljes ár:2.980 FtFizetendő ár:2.682 Ft


A Patkánysziget és más történetek

A következő a Jo Nesbo-könyvek listáján egy novelláskötet. A skandináv krimi könyv összes története ugyanabban a világban játszódik, azonban a főszereplők mások. A Patkánysziget és más történetek egy világjárvánnyal sújtott világba kalauzol el minket, ahol egyelőre semmilyen vakcina nem vált be.

Az Egyesült Államok nyugati partján egy csapat tudós a tengeren próbál menedékkel előállni, míg az utcákon halálos csata folyik a túlélésért. A Patkánysziget öt történetet mesél el egy kegyetlen és véres világról, amely gyanúsan hasonlít a miénkhez. Jo Nesbo fantasztikus karakterek hozott létre, és a feszes könyv olvasása során rájövünk, hogy az olvasott történetek akár valósággá is válhatnak.

Skandináv krimi: A Patkánysziget és más történetek
Rendelhető
Teljes ár:4.290 FtFizetendő ár:3.861 Ft


Kísértet

A következő izgalmas scandi noir (a skandináv krimi műfaj másik neve) a Kísértet, amelyben visszatér a briliáns, de zaklatott Harry Hole, méghozzá egy olyan nyomozásba vág bele, amin a saját jövője is múlhat. Amikor az előző Jo Nesbo-könyvek során Harry elmenekült Oslóból Hong Kongba, hogy elfelejtse a traumatikus zsaru éveket, azt hitte, hogy most már minden rendben lesz.

Majd megtörtént az elképzelhetetlen: Harry szerelmének fiát gyilkossággal vádolják. Harrynek vissza kell térnie, hogy bebizonyítsa, nem ő a tettes. Mivel a rendőri címétől megfosztották, egyedül kell belevágnia ebbe a veszélyes nyomozásba, ami Oslo egyik legelterjedtebb kábítószerének világábá és saját múltjának útvesztőjébe vezeti, ahol megtalálja a szívfacsaró igazságot.

Skandináv krimi: Kísértet - zsebkönyv
Rendelhető
Teljes ár:2.980 FtFizetendő ár:2.682 Ft


A féltékenység-szakértő és más történetek

A skandináv krimi könyvek listáján a következő ismét egy novellás kötet, melyben a főszereplőket egy érzelem köti össze. A féltékenység-szakértő és más történetek egy igazi csemege a skandináv krimi sorozatok szerelmeseinek, méghozzá a rejtély és feszültség szakértőjének tollából.

Ez a komor és hátborzongató novella-gyűjtemény egy csavaros elmékkel és bosszúszomjas szívekkel teli útra invitál minket. A Jo Nesbo-könyvek mind a thrillerek és krimik műfajába tartoznak. Jo Nesbo az ügyesen megformált karakterekről és sokkoló fordulatokról híres, és ezekben az innovatív és lebilincselő történetekben az emberi szív sötét bugyraiban való jártassága is megjelenik.

Jo Nesbo a hangulatteremtés és szívfacsaró csavarok mestere, ami ebben a regényben is megmutatkozik.

A féltékenység-szakértő és más történetek
Rendelhető
Teljes ár:3.980 FtFizetendő ár:3.582 Ft


Szomjúság

A Szomjúság az izgalmas bűnügyi regénysorozat 11. része, mely előző köteteit 48 nyelvre fordították le és több mint 30 millió példányban keltek el. A könyvben Harry akarata ellenére újra az oslói rendőrség tagja lesz. Egy sorozatgyilkos egy társkereső oldalon keresztül gyűjt magának áldozatokat, és a nyomok Harryt a múltja egyik alakjára emlékeztetik.

Számtalan mellékszereplővel találkozhatunk, akiket már az előző könyvek során megismertünk, és Harryvel együtt ők is változtak. A könyv tempója gyors, nincs sok időnk pihenni, és, mint a legjobb skandináv krimi könyvek esetében, bepillantást nyerhetünk a roppant izgalmas rendőrségi munkafolyamatba is.

Skandináv krimi: Szomjúság - zsebkönyv
Rendelhető
Teljes ár:2.980 FtFizetendő ár:2.682 Ft


Fejvadászok

A Jo Nesbo-könyvek listáján az utolsó a Fejvadászok. Roger Brown egy vállalati fejvadász, és méghozzá egy igazi profi a szakmájában. Azonban ebből az egy munkából nem tudja finanszírozni luxus életmódját és a felesége újdonsült galériáját. Egy galéria nyitó estéjén megismerkedik Clas Greve-vel, aki nemcsak tökéletes jelölt egy hatalmas cég vezérigazgatói pozíciójára, de ő jelentheti a megoldást Brown pénzügyi problémáira is.

Greve véletlenül megemlíti, hogy egy felbecsülhetetlen értékű Rubens-festmény tulajdonosa, amit a második világháború óta nem találnak. Roger Brown pedig teljesen véletlenül műkincs kereskedelemmel foglalkozik. Azonban amikor betör Greve lakásába, többet talál egy festménynél. Az is lehet, hogy Clas Greve a legrosszabb dolog, ami valaha Roger Brownnal történt.

Skandináv krimi: Fejvadászok
Rendelhető
Teljes ár:3.290 FtFizetendő ár:2.961 Ft


Végső gondolatok

Cikkünk jól mutatja, hogy a Jo Nesbo-könyvek nagyon változatosak. Legyen szó hidegvérű gyilkosságról, drogkereskedelemről, világjárványról vagy éppen egyszerű emberi érzelmekről, az író mindenből tud egy csavaros, hátborzongató történetet kreálni. A Harry Hole-sorozat népszerűsége a bizonyíték, hogy a skandináv krimi könyvek a virágkorukat élik, hiszen idén már a sorozat 13. része is meg fog jelenni magyarul, így tovább követhetjük a zavarodott, de briliáns nyomozó izgalmas és vérfagyasztó nyomozását.

Amennyiben felkeltettük érdeklődésed, kínálatunk további krimi könyvek várnak, többek között Jo Nesbo kötetei!

TOVÁBB A SKANDINÁV KRIMIKHEZ

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!