A John Cure könyvek - Meglepő tények az álnéven alkotó thriller és lélektani horror sikerszerzőtől

2024.02.23.

Rejtélyek, horror és titkok - a John Cure könyvek ezeket mind hordozzák magukban. De ki is rejtőzik az álnév mögött és mi teszi olyan különlegessé a műfajban?

John Cure könyvek

Kicsoda John Cure és mit érdemes tudni róla?

John Cure Győrffy-Kiss József néven született 1977-ben Mátészalkán. Huszonegy évesen költözött Nyíregyházára, itt folytatta felsőfokú tanulmányait az egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékén, majd a Milton Friedman Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Tanszékén végzett.

Diploma után rajzfilm-mozdulattervezőként dolgozott, majd egy kommunikációs cég vezetőjeként kapott állást. Az elkövetkezendő évtized során kormányzati háttérszervezetek, nemzetközi cégcsoportok és civil csoportok főtanácsadójaként, operatív igazgatójaként és stratégiai igazgatójaként dolgozott.

John Cure könyvei

Napjainkban az írás mellett bűnmegelőzéssel és védelmi kutatással foglalkozik, az információs hadviselés, a terrortámadások elkövetőinek elemzése és az emberkereskedelem megakadályozása a szakterülete. Tagja a Nemzetközi Rendőrség Szervezetének, a Magyar Rendészettudományi Társaságnak és a Magyar Hadtudományi Társaság Nemzetbiztonsági Szakosztályának.

Mit takar a misztikus thriller és lélektani horror?

A John Cure könyvek a horror és thriller könyvek közé sorolhatók, azonban ezeken a műfajokon belül is számos alkategóriát különböztetünk meg.

Thriller könyvek

Ezekben a zsánerekben gyakori elem valamilyen bűncselekmény, és általában a nyomozás áll a középpontban. A pszichothrillerek legfőbb jellemzői a csavarok, a valóság és képzelet határának elmosódása, és a végén már mi sem tudjuk, hihetünk-e a szemünknek. A misztikus thrillerek pedig természetfeletti jegyekkel fűszerezik meg ezt az élményt.

A lélektani horror könyvek pedig a pszichothrillerek és a horror keverékei. Ebben a műfajban is bűncselekmények állnak a középpontban, de a horror zsánerhez méltóan a thrillernél borzalmasabb látvánnyal szembesülhetünk: nem ritkák a sorozatgyilkosok, a természetfeletti lények és a véres jelenetek. A karaktereknek ebben az esetben egyszerre kell megküzdeniük az őket üldöző entitásokkal és saját elméjükkel.

Legjobb thriller könyvek

John Cure irodalmi munkássága

John Cure könyvei közül a Hontalan lelkek volt az első, amely először 1999-ben jelent meg, majd 2012-ben ismét kiadták, és a horror műfaj egyik legsikeresebb kötete volt az országban. Egy kisebb szünet után, 2015-ben adta ki A gonosz új arca című thrillerét, ami elérte a Bookline sikerlistájának első helyét a thriller-horror kategóriában. Eddig összesen két sorozata és öt különálló regénye jelent meg, legújabb írása 2024-ben várható.

John Cure könyvek sorrendben:

Hontalan lelkek:

Misztikus thriller

Medúza-krónikák:

Különálló regényei:

Lélektani horror

Hontalan lelkek trilógia (Hontalan lelkek/Rekviem egy halott lányért/Démonok ivadéka)

A Hontalan lelkek egy hátborzongató olvasmány egy kis amerikai városban, ahol borzasztó gyilkosságok történnek. Clive Wallace békésen éli mindennapjait feleségével és fiaival, de nyugalmuk darabjaira hullik, amikor a városi gyerekek kezdenek eltűnni, szüleiket pedig kegyetlenül meggyilkolják. Amikor egyik fia, Tim és barátai a közeli tisztásra mennek sárkányt eregetni, nem is tudják, mekkora veszélybe sodorják magukat.

Az idősödő seriff, Jack Homa próbál a rejtély végére járni, de hamar rájön, hogy a városnak sötét titkai vannak. Eközben Clive-nak pedig szembe kell nézni saját rémálmaival és elrejtett múltjával, hogy megvédje családját a közelgő szörnyűségektől. A John Cure könyvek a klasszikus horror elemeket kombinálják a kortárs szellem történetekkel, és ez a trilógia sem kivétel: a Hontalan lelkek a vérfagyasztó thriller könyvek közé tartozik, amelyek visszahozzák a 80-as és 90-es évek horrorjainak hangulatát.

Hontalan lelkek - Hontalan lelkek-trilógia I.
Rendelhető
Teljes ár:4.499 FtFizetendő ár:4.049 Ft


Medúza-krónikák (A lány, akit élve ástak el/Az ártatlanság vámszedői/A mérgezett gyalog)

Zora a Vérbrigád egyetlen túlélője: a csoport nőket rabol el, majd megölik őket. A haldokló lányt egy hajléktalan férfi találja meg, majd egy szanatóriumba küldik, ahol felépülhet és megpróbálja összeszedni emlékeit. A nyomozást vezető rendőr egy régi barát, Huszti Nimród segítségét kéri, mivel szerinte Zora még mindig veszélyben van.

Bár jelenleg egy kis faluban lakik és kóbor állatok megmentésének szenteli életét, Nimród régen titkos háborúkat folytatott a nemzetért. Nimródnak váratlan kihívásokkal kell megküzdenie, miközben saját magát is próbára teszi és megküzd démonaival. John Cure könyvsorozata egy felkavaró és megdöbbentő thriller a műfaj magyar mesterétől.

Az ártatlanság vámszedői
Rendelhető
Teljes ár:4.999 FtFizetendő ár:4.499 Ft


Miért érdemes elolvasni John Cure könyveit?

A John Cure könyvek megdöbbentő, letehetetlen alkotások. Mesterien kombinálja a thriller és a horror elemeit: regényei bővelkednek rejtélyekben, és a főszereplővel együtt próbáljuk lerántani a leplet az elkövetőről.

Ezt pedig a természetfeletti elemek csak még izgalmasabbá teszik: amikor azt hisszük, hogy tudjuk, ki áll a szörnyű bűncselekmények mögött, hamar rájövünk, hogy nagyon tévedtünk. A legjobb thriller könyvek elgondolkodtatnak, olvasás közben lassan úgy érzed, a főszereplővel együtt te sem tudod, kinek hihetsz. John Cure regényei garantáltan ezt az érzést keltik majd benned.

Lélektani horror jelentése

Ha felkeltettük érdeklődésed, oldalunkon a szerző legjobb könyvei várnak!

JOHN CURE KÖNYVEK

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!