Kepes András - könyvek, biográfia és érdekességek

2024.01.08.

Tarts velünk, hogy még többet megtudhass Kepes András életéről, munkásságáról és leghíresebb műveiről!

Kepes András

Kepes András élete és munkássága

Kepes András 1948-ban született Budapesten, általános és középiskolai tanulmányait is itt, illetve Libanonban és Argentínában végezte. Diplomáját magyar-esztétika szakon szerezte az ELTE-n, tanulmányait ezután Amerikában a Syracuse-i Egyetemen és ösztöndíjjal a Stanford Egyetemen folytatta. Doktori címére végül ismét Magyarországon, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tett szert.

Az egyetem elvégzése után a Magyar Rádiónál dolgozott először a kulturális rovat vezetőjeként. 1980-tól a Magyar Televízió kulturális hetilapjának főszerkesztő-helyetteseként tudósított többek között a cannes-i és berlini filmfesztiválról is. A 90-es évek során pedig az Apropó dokumentumfilm sorozat és a Desszert beszélgetős műsor szerkesztője és műsorvezetője volt.

1998-ban saját beszélgetős műsora indult Kepes címmel, azonban egy betegség miatt egy időre szünetet tartott. 2000-ben tért vissza a Magyar Televízió képernyőjén az Oázis műsorral, 2002-ben pedig Könyv-jelző címmel indult irodalmi sorozata. 2005-ben visszatért a Desszert, majd egy évig futott a Világfalu, és 2008-ban a Különös történetekkel tért vissza a Magyar Televízióba.

Kepes András emellett oktatással is foglalkozik. Eleinte kutató-tanár volt egy évig a New York Egyetemen, később más amerikai egyetemeken itartott előadásokat. Magyarországon a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó pedagógusa, a Berzsenyi Dániel Főiskola főiskolai tanára, valamint a Budapesti Metropolitan Egyetem egyetemi professzora volt. Az utóbbi intézményben ő alapította a Művészeti Intézetet, valamint a Kommunikációs és Művészeti Kart is.

Kepes András könyvek

Kepes András könyvei sorrendben

Az első Kepes András-könyv 1986-ban jelent meg, és azóta is rendszeresen publikál. Eleinte rádiós és tévés beszélgetései inspirálták írásait, ezek egyfajta önéletrajz ihletésű könyvek, azonban mióta visszavonult a tévétől, a szépirodalmi regények és esszék állnak munkássága középpontjában.

  1. Szerencsés útjaim - Riportok, interjúk, tudósítások (1986)
  2. Kepes Krónika - Beszélgetések (1999)
  3. Kepes Krónika - Történetek (2000)
  4. Könyv-jelző – Kepes András válogatása a magyar novellairodalomból (2001)
  5. Könyv-jelző – Kepes András válogatása fiatal magyar írók novelláiból (2002)
  6. Könyv-jelző – Kepes András válogatása a XX. századi világirodalomból (2002)
  7. Matt a férfiaknak! (2008)
  8. Tövispuszta (2011, átdolgozott kiadás: 2017)
  9. Világkép (2016, bővített kiadás: 2017)
  10. Istenek és emberek (2018)
  11. A boldog hülye és az okos depressziós (2020)
  12. Két macska voltam (2023)

Kepes András könyvei sorrendben

Kepes András könyvajánló - Ezekkel a művekkel kezd

A boldog hülye és az okos depressziós

A boldog hülye és az okos depressziós személyes történetekkel és humorral átszőtt kötet, amelyben Kepes András - az ,,örökfiatal szerző” az öröm és a bánat, a bölcsesség és a tudatlanság, a tudatosság és tudatlanság közötti kapcsolatokat helyezi mondanivalójának középpontjába. „Azt mondják, amikor az ember öregedni kezd, birokra kél benne a bölcsesség és a hiúság. Akiben az utóbbi győz, pozíciókra tör, bizonygatni kezdi, milyen eredményeket ért el az élete során, és többnyire elégedetlen, cinikus öregember lesz. A bölcsnek viszont lassanként összeáll a világ, megtanulja fölülről szemlélni a dolgokat, megértő és derűs lesz, s minden a helyére kerül” - írja könyvében Kepes András. 

Hogy ezt a témát jobban körbejárja, az író egy utazásra indul, mely során saját élettapasztalatait, a történelmet és tudományos tudását használja. Végső soron egy kérdésre keresi a választ: lehetséges optimistának és boldognak maradni egy összetett és folyamatosan változó világban?

A boldog hülye és az okos depressziós (új kiadás)
Előjegyezhető
Teljes ár:3.999 FtFizetendő ár:3.599 Ft


Két macska voltam

A Két macska voltam a lélektani thriller jegyei hordozza magában, az 1970-es években játszódik, és a diktatúra, a szülői nyomás, a hazugságok egyénre és kapcsolatokra gyakorolt hatását mutatja be. A történet főszereplője egy apa, aki családját vidékre költözteti a diktatúra elől, de önkéntelenül is egy pokoli környezetet hoz létre.

A legidősebb fiú, György, végül elmenekül elnyomó apja elől, és a rendszerváltás során visszatér Budapestre. Ott rendőr válik belőle, ahol saját élete után is nyomoz, miközben próbál dönteni a bűnözés és tisztesség között. Györgynek szembe kell néznie a hazugságokkal, amelyek tönkretették kapcsolatát szüleivel, valamint a szerelemmel és barátságokkal, amely körbeveszi. Végül saját kezébe veszi az irányítást.

Két macska voltam
Rendelhető
Teljes ár:5.999 FtFizetendő ár:5.399 Ft


Tövispuszta

A Tövispuszta középpontjában egy temetés áll az ezredfordulón, ahol Szentágostony Pált, a regény egyik főszereplőjét temetik. Azt reméli, hogy az ő temetésével együtt az embertelen ötletekkel teli 20. századnak is vége. A könyv narrátora egy fiatal művész, aki egyben az elhunyt unokája, és egy kiállításra családi ereklyéket gyűjt.

Mivel a múltat nem csak hivatalos történetelmi feljegyzéseken keresztül akarja bemutatni, videókat készít a Tövispuszta nevű faluról, hogy bemutassa a családok anekdotáit és személyes élményeit. A különböző családok sorsa tökéletesen ábrázolja a 20. századi Magyarországot. Kepes András célja az volt, hogy több szempontból mutassa meg a történelmet, és nem csak az éppen hatalmon lévők szemszögéből.

Tövispuszta (új kiadás)
Előjegyezhető
Teljes ár:4.999 FtFizetendő ár:4.499 Ft


Világkép

A Világkép Kepes András külföldön töltött éveiről szól, hogy milyen érzés volt egy teljesen eltérő kultúra kihívásaival megküzdeni. Bejrútban és Buenos Airesben ő volt a fura, külföldi fiú a vasfüggöny mögül, míg itthon ő volt a fura fiú, aki rockzene helyett argentin számokat hallgatott.

Egyszerre volt büszke magyar származására külföldön, ugyanakkor szeretett más helyeken is élni. Szerinte az, hogy a kultúrák együtt élhessenek egy nagyobb probléma, ami milliókat érint. Kepes András szerint itt az ideje mindent átgondolni, amit az elfogadásról, elutasításról, szerelemről, halálról és hétköznapokról tudunk. Azt ő is elismeri, hogy nincs megoldás erre a problémára: ez a könyv pusztán egy szubjektív világkép.

Világkép (új kiadás)
Rendelhető
Teljes ár:4.999 FtFizetendő ár:4.499 Ft


5+1 érdekesség Kepes Andrásról

  1. Édesapja diplomata volt, ennek is köszönhető, hogy már gyerekkorában is élt Argentínában.
  2. Készített egy dokumentumfilmet Horthy Miklós menyéről és unokájáról. Ennek a filmnek a fogadtatása inspirálta, hogy a riportok után egy regényt is írjon.
  3. Mindig is író akart lenni, ahogy ő fogalmaz, “az újságírás csak egy negyvenéves mellékvágány.”
  4. Irodalmi példaképei főleg észak-amerikai szerzők, többek között John Steinbeck, Ernest Hemingway és J.D. Salinger.
  5. A televíziós és a rádiózás nem érdekli több évtized után, ebbe nem akar visszatérni, de a könyvbemutatóit nagyon élvezi.
  6. Kepes András hat gyermek édesapja, öt lánya és egy fia van. Két lánya is pszichológiát tanult (egyikőjük Londonban, a másik Amszterdamban), valamint van közöttük Amerikában élő közgazdász, kettő tanár, legkisebb fia pedig még általános iskolába jár.

KEPES ANDRÁS KÖNYVEI

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!