Kicsoda Harry Potter? Ismerd meg a híres könyvsorozat hősét

2023.03.22.

Nehéz olyan személyt találni, aki ne ismerné a Harry Potter nevet. Bár évek óta nem olvashattunk új történetet az ifjú varázslóról, népszerűsége továbbra is töretlen. Cikkünkből mindent megtudhatsz a kis túlélőről!

Harry Potter

Ki Harry Potter megálmodója?

Harry Potter története J.K. Rowlinggal kezdődött. Az írónő 1965-ben született Angliában és már 6 évesen elkezdett történeteket írni. Mindig is író akart lenni, azonban szülei azt szorgalmazták, hogy inkább nyelveket tanuljon, így francia szakra ment. Diploma után Londonban dolgozott és ekkor jelent meg az életében a varázslat: egy manchesteri vonatút során ötlötte ki Harry Potter, Ron Weasley és Hermione Granger karakterét.

J.K. Rowling

Harry Potter története

Harry Potter 1980-ban született Angliában, Godric’s Hollow-ban, egy varázslók lakta kis faluban. Szüleit, James és Lily Pottert sosem ismerte igazán: feláldoztak magukat, amikor Voldemort meg akarta ölni Harryt. Egy prófécia megjósolta, hogy Harry az egyetlen, aki a sötét varázslót megállíthatja, ezért akart véget vetni a fiú életének.

Azonban az édesanya áldozata miatt Harry túlélte a halálos átkot, és Voldemort annyira elgyengült, hogy egy évtizedig csak bujkált. Szülei halála után Harry az egyetlen élő rokonaihoz, Vernon és Petunia Dursley-hez került. Mivel Petunia sosem kedvelt testvérét, Lilyt a varázsereje miatt, Harryt egész gyermekkorában elhanyagolták és bántalmazták.

Tizenegyedik születésnapján Rubeus Hagrid, a Roxfort-kastély egyik dolgozója elmondja Harrynak, hogy varázsló, majd elviszi, hogy felkészüljön tanulmányaira. Végül 1991-ben hivatalosan is a Roxfort diákja lesz.

A gólyaünnepségen sor kerül a szokásos ceremóniára, amely során a Teszlek-süveg minden újoncot beoszt egy Roxfort-házba. Harry a Griffendélbe kerül Hermione Grangerrel és Ron Weasley-vel együtt, és idővel életre szóló barátságot kötnek. Bár Harry a történet főszereplője, barátai nélkül sokkal nehezebb lett volna a gonosz elleni küzdelem.

Segítettek neki megszerezni a bölcsek kövét, bejutni a titkok kamrájába, megnyerni a Trimágus tusát és végül Voldemort és a halálfalók legyőzésében is kulcsfontosságú szerepet játszottak. Bátorságuk és intelligenciájuk végig segítették Harryt, és a roxforti tanulmányaik befejezése után is barátok maradtak.

Voldemort

Harry Potter tulajdonságai

Harry számtalan elismeréssel rendelkezik. Ő lett minden idők legfiatalabb fogója a Kviddics-csapatban, majd kapitány is vált belőle, és két bajnokságot is megnyertek a Roxfortban. Ezen kívül rendkívül tehetséges a sötét varázslatok kivédésében. A halál mestere címet is kiérdemli: mindössze 17 évesen mind a három halál ereklye az ő birtokában volt.

Ez csak néhány cím, ami Harry Pottert jellemzi, és az alábbiakban még jobban megismerhetitek.

Külső megjelenése

Harry az apja kiköpött mása, mivel örökölte a kócos fekete haját. Azonban zöld szemei pont ugyanolyanok, mint az anyjáé, és ezeket a tulajdonságokat a Harry Potter szereplői mindig kihangsúlyozzák. Harryt gyerekként alacsonynak és soványnak írták le, amelyet valószínűleg a gyermekkori elhanyagoltság okozott, azonban később normális iramban nőtt.

Harry Potter egyik védjegye a kerek szemüveg, amelyet mindig visel, valamint a homlokán található villámalakú heg.

Személyisége

Harry rendkívül hűséges, bátor és önzetlen. Önként vonult Voldemort színe elé, annak ellenére, hogy tudta, a Sötét Nagyúr meg akarja ölni. Harry hitt benne, hogy ez az egyetlen módja, hogy véget vessenek a harcnak, és hajlandó volt feláldozni magát. Mindig kiáll magáért és szeretteiért, még a Ginnyvel való kapcsolatának is hajlandó volt véget vetni, hogy védje a lányt. 

Ezek mellett Harry nagyon intelligens is. Nem jeleskedik az iskolában, mint Hermione, hanem jók a megérzései és logikusan látja a dolgokat. Ez megmutatkozik abban is, hogy barátai segítségével sikerült megtalálnia horcruxokat, mindössze az alapján, amit Voldemortról tudott. 

Természetesen senki sem hibátlan, és ez alól Harry Potter sem kivétel. Harry a bosszúálló típus: ez bebizonyosodik abban, ahogyan Bellatrix Lestrange-dzsel, Voldemorttal vagy Dolores Umbridge-zsel bánt. Mivel sokszor nem számíthatott senkire, Harry független volt, és sokszor már túl büszke.

A Trimágus Tusa során nem volt hajlandó segítségét kérni senkitől, pedig szüksége lett volna rá.

Mágikus képességei

A Harry Potter-könyvek során kiderül, hogy Harry egy nagyon ügyes és tehetséges varázsló. Már elsősként tudta irányítani a seprűjét, fiatalon megtanulta a Patrónus-bűbájt (ami az egyik legnehezebbnek számít) és számos találkozást túlélt Voldemorttal. A Sötét varázslatok kivédésében osztályelső volt, még az osztálytársait is tanította.

Emellett nagyon jól repül és remekül kviddicsezik, az elmúlt század lefiatalabb fogója vált belőle. Mivel Voldemort lelkének egy darabja Harryben élt, a fiú párszaszájú volt, vagyis Voldemort haláláig képes volt a kígyók nyelvén beszélni. Emellett belelátott Voldemort fejébe is, de ezt a képességet is elveszítette, miután a benne lévő horcruxot elpusztították.

Harry remekelt a párbajozásban is, és képességeit bizonyítja, hogy jó tanuló volt. Az aurori hivatáshoz remek iskolai eredmények kellenek, vagyis mindenképpen átlagon felüli diák volt.

Roxfort

Harry Potter jelentősége a filmművészetben és világirodalomban

Harry Potter világa mind a gyerekek, mind a felnőttek körében hihetetlenül sikeres. Az összes könyv bestseller lett, több mint 200 országban adták ki őket, nagyjából 60 nyelven. A jelenségnek köszönhetően bizonyos szavak, például a mugli - a varázstalan emberek neve a Harry Potter-művekben - bekerültek a szótárakba.

A könyvekből lenyűgöző képernyős adaptációk is készültek: a nyolc film (hosszúsága miatt az utolsó kötetet két részben adaptálták) 10 év leforgása alatt jelent meg és világszerte több mint 7 milliárd dolláros bevételt hozott. A Harry Potter-márka értékét nagyjából 25 milliárd dollára becsülik.

A fantasy-könyvek alapján még egy kalandpark is épült az Egyesült Államokban, és egy új nyitását is tervezik Japánban.

Roxfort-kastély

Harry Potter-könyvek és filmek

Bár ma már a Harry Potter-regények világhírűek, meglepő módon nehezen jött a siker. Rowling 1995-ben fejezte be az első részt, azonban csak 1997-ben jelent meg, mivel összesen 12 kiadó utasította el, mire végül sikerrel járt. A hét könyv első részében Harry Potter egy átlagos kisfiú, aki rokonainál él szülei halála után.

Az élete fenekestül felfordul, amikor kiderül, hogy varázserővel rendelkezik, és az ő kalandjait követhetjük az alábbi kötetekben.

  1. Harry Potter és a bölcsek köve (1997, magyar kiadás 1999)
  2. Harry Potter és a Titkok Kamrája (1998, magyar kiadás 2000)
  3. Harry Potter és az azkabani fogoly (1999, magyar kiadás 2000)
  4. Harry Potter és a Tűz Serlege (2000, magyar kiadás 2000)
  5. Harry Potter és a Főnix Rendje (2003, magyar kiadás 2003)
  6. Harry Potter és a Félvér Herceg (2005, magyar kiadás 2006)
  7. Harry Potter és a Halál ereklyéi (2007, magyar kiadás 2008)

A könyvek sikere után evidens volt, hogy megpróbálkoznak a történetet átültetni egy másik médiumba, így 2001-ben kezdetét vette a Harry Potter-filmsorozat. Bár több rendező is ült a rendezői székben a nyolc film elkészítése során, mindegyik játékfilmnek óriási sikere volt.

Az első és a legutolsó rész minden idők legtöbb bevételt hozó filmjei között vannak, maga a franchise pedig a negyedik legsikeresebb filmsorozat. A siker érthető: az adaptációban megjelennek az ismert Harry Potter-szereplők és a rendezőknek sikerült elhozni a lenyűgöző varázsvilágot a mozivászonra.

Az alábbiakban adunk egy kis segítséget, ha csak most ismerkedsz a Harry Potter-filmek világával.

  1. Harry Potter és a bölcsek köve (2001)
  2. Harry Potter és a Titkok Kamrája (2002)
  3. Harry Potter és az azkabani fogoly (2004)
  4. Harry Potter és a Tűz Serlege (2005)
  5. Harry Potter és a Főnix Rendje (2007)
  6. Harry Potter és a Félvér Herceg (2009)
  7. Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész (2010)
  8. Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész (2011)

Harry Potter-könyvek

Harry Potter jubileumi kiadások

A Harry Potter-könyvsorozat sikere évtizedek óta töretlen, így egyértelmű volt, hogy a jubileumot valahogy meg kell ünnepelni. Emiatt születhettek meg a Harry Potter jubileumi kiadások a sorozat kezdetének 20. születésnapján: lapjain ugyanazzal a jól ismert történettel találkozhatunk, de új köntösben. Mindegyik részt négy különböző borítóval adnak ki, így a Roxfort házadhoz illő színekben szerezheted be a sorozat részeit.

Útravaló

Annak ellenére, hogy már évek óta nem találkoztunk Harry Potterrel egy könyvben sem, ma is mindenki ismeri a nevét. Ez annak köszönhető, hogy J.K. Rowling egy hús-vér karaktert hozott létre: Harry legnagyobb erénye a bátorság és hűség, de néha impulzív és meggondolatlan, ami valóságossá teszi. Ő nem egy olyan főszereplő, aki mindig tudja, hogy mi a helyes és hogy mi a következő lépés. Barátai folyamatosan segítik, és néha hibázik is. Ezért is ő a populáris kultúra egyik legnépszerűbb karaktere.

Harry Potter könyvcsomag (puhafedeles)
Rendelhető
Teljes ár:31.330 FtFizetendő ár:26.634 Ft


Ha még jobban meg akarod ismerni Harryt, mi segítünk! Kínálatunkban várnak a nagy sikerű kötetek!

TOVÁBB A HARRY POTTER-KÖNYVEKHEZ

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Roxfort-házak Harry Potter-kisokos: a híres Roxfort-házak

A varázslatos Roxfortba beiratkozva minden diákot beosztanak egy házba. De mik azok a Roxfort-házak, és mit kell tudni róluk? Cikkünkből egyedülálló részletességgel ismerheted meg őket.

Harry Potter-könyvek sorrendje + ismertető

A Harry Potter-könyvek első részének 1997-es (idehaza 1999-es) megjelenése óta a sorozat töretlen népszerűségnek örvend. Cikkünkből megismerhetsz mindent, amit a regényfolyamról tudni érdemes: kinek a nevéhez fűződik, hogyan vannak a Harry Potter-könyvek sorban, és végeredményében miről is szól a Harry Potter.

A Harry Potter-filmek sorrendje + ismertető

Ha eddig még nem léptél be ebbe a Harry Potter-filmek és könyvek lebilincselő világába, ám efelé kacsingatsz, ezen cikkünk hasznos lehet számodra.

A Harry Potter könyvsorozat + rövid ismertető

A Harry Potter-könyvsorozat egyes köteteiből több, mint félmilliárd példányt adtak el világszerte, ezzel pedig a történelem legkelendőbb könyvsorozatává vált. Ha szeretnél többet megtudni a mágikus Roxfortról, Harry Potterről, varázsló barátairól, és közösen átélt kalandjaikról, vesd bele magad cikkünkbe!

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!