David Attenborough-könyvek: természettudomány új szemszögből

2023.08.11.

Hallottál már David Attenborough-ról? Erre a kérdésre valószínűleg az emberek jelentős része igennel válaszol. A brit természettudós évtizedek óta ír, hogy felhívja a figyelmét bolygónk védelmére. A klímaváltozás egyre égetőbb probléma, így cikkünkben David Attenborough-könyvek várnak, hogy rávilágítsunk, miért is olyan lenyűgöző világunk, és miért is pótolhatatlan.

David Attenborough könyvei

Kicsoda David Attenborough?

David Attenborough az angliai Isleworthben született 1926-ban. Attenborough már gyerekként fosszíliákat, köveket és állatok tanulmányozott. Tíz évesen részt vett egy egy előadáson, ami az élővilág védelméről szólt, és testvére, Richard Attenborough szerint ez rendkívüli hatással volt a kisfiúra.

Attenborough Leicester városába járt középiskolába, majd 1945-ben elnyerte a Clara College (a híres Cambridge Egyetem egyik részlegének) ösztöndíját. Így földrajzot és zoológiát tanulhatott, végül pedig természettudomány területén szerzett diplomát. 1947-ben a Brit Haditengerészetnél Szolgált, és ezután került a BBC-hez, ahol hírnévre tett szert.

David Attenborough

David Attenborough munkássága

Attenborough több mint egy évtized munka után vált a BBC senior menedzserévé, ő volt többek között a BBC Television programigazgatója az 1960-as és 1970-es években. 1954-ben indult saját első műsora, és az elmúlt nyolc évtizedben rengeteg program írója, bemondója és narrátora volt.

Míg korábbi David Attenborough-könyvek inkább az állatok és a természet csodáira fókuszáltak, az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetett a környezetvédelemre. Kiállt a biodiverzitás és a születésszabályozás mellett, emellett a támogatja a megújuló energiákat, a húsfogyasztás csökkentését, a klímaváltozás megállítását, és hogy minél több természetvédelmi terület legyen a Földön.

David Attenborough élete és munkássága

David Attenborough-könyvek

Bár David Attenborough filmjeivel lett híres, az ismeretterjesztő könyvek sem elhanyagolhatók. Ezek a kötetek általában a dokumentumfilmek írott változata, így azok is többet megtudhatnak világunkról, akiknek nem volt lehetőségük a filmeket megnézni. A David Attenborough-könyvek érthető és olvasmányos módon beszélnek a bolygónkról és a minket körülvevő élővilágról.

Ismeretterjesztő könyvek

Az élő bolygó

A Földön mindenhol van élet. A növények, állatok és emberek a legextrémebbek körülmények között is képesek túlélni. Az egyes fajok és egész közösségek alkalmazkodtak, hogy kihozzák a legtöbbet a jégsapkákból, a tundrából, az erdőből, a rétből, a sivatagból, az óceánból és a vulkánból.

Ez az alkalmazkodás igazán rendkívüli: bizonyos halak sétálnak, néhány kígyó képes repülni, egyes madarak olyan gyorsan futnak, mint egy őz, míg a medvék szőrt növesztenek a talpukon. Az élő bolygó, ami az egyik leghíresebb David Attenborough-könyv, a szerző hajthatatlan kíváncsiságával és fertőző lelkesédésvel világít rá ezen kolóniák titkos életére: kalandozásunk a Himalája magányos csúcsától a város vad teremtényeiig tart.

AKCIÓAz élő bolygó
Rendelhető
Teljes ár:5.499 FtFizetendő ár:4.399 FtKorábbi ár:3.299 Ft


Az élet erőpróbái - Az állatok viselkedésének természetrajza

A David Attenborough-könyvek között a következő Az élet erőpróbái, amely az Élet-sorozat legutolsó, egyben legdrámaibb része. Minden állat, legyen szó patkányról, csörgőkígyóról, lámáról, homárról vagy emberről, rengeteg problémával szembesül élete során: fel kell nőni, élelmet kell szerezni, meg kell védeni magukat az ellenségekkel szemben, ki kell jönni társaikkal, majd partnert kell találni.

Bár a problémák ugyanazok, a különböző megoldások lenyűgözően változatosak. A Szaharában a hangyák a Napot figyelik, hogy tájékozódjanak a jellegtelen sivatagban, a szentjánosbogarak Morse-kód segítségével keresnek párt, a csimpánzok bizonyos csoportjai pedig Nyugat-Afrika erdeiben más majmokat vadásznak, ami a csapatmunka példátlan formája az állatvilágban.

Az élet erőpróbái - Az állatok viselkedésének természetrajza
Rendelhető
Teljes ár:5.999 FtFizetendő ár:5.399 Ft


Élet a Földön

Az Élet a Földön az Élet-sorozat első regénye. Ebben az egyedi könyvben David Attenborough a természet történelméről számol be a 3000 millió évvel ezelőtt egysejtű organizmusoktól a felegyenesedett emberig, aki egyaránt alkalmazkodott az Új-Guinea-i esőerdőkhöz és a modern nagyvárosokhoz.

Attenborough a mai állat és növényvilágot vizsgálja meg - azonban gyakran szóba hoz bizonyos őskövületeket is, hogy bemutassa a ma élő állatok eredetét - így az Élet a Földön egy fantasztikus Attenborough-könyv az életről, amiben a legkülönfélébb élőlényeket ismerhetjük meg.

A tudós részletes módon közelíti meg az evolúciót, hogy visszavezesse a legnagyobb állatcsoportok eredetét egészen a kezdetekig.

Élet a Földön
Előjegyezhető
Teljes ár:5.900 FtFizetendő ár:5.310 Ft


Egy ifjú természettudós történetei

1954-ben egy fiatal televíziós műsorvezető, David Attenborough megkapta élete lehetőségét: ritka és rejtőzködő állatokat kereshetett a világ körül, hogy bővítse a Londoni Állatkert gyűjteményét, és mindezt meg kellett örökítenie a BBC-nek. Az Egy ifjú természettudós történetei az az utazás története, ami mindent elindított.

Attenborough helyi őslakosoknál aludt, hogy óriás hangyászsünököt találjon Guyanában, komodói varánuszokot Indonéziában és tatukat Paraguayban, valamint csapatával együtt kannibál halakkal, agresszív tarajos sülökkel és vaddisznókkal küzdött. Emellett szembe kellett néznie a veszélyes föld és a kiszámíthatatlan időjárás kihívásaival, hogy megörökítse ezen régiók hihetetlen szépségét és biodiverzitását.

Egy ifjú természettudós történetei

Utazások a világ túlsó felére - Egy ifjú természettudós újabb történetei

A David Attenborough-könyvek között a következő az Utazások a világ túlsó felére, az előbb említett kötet folytatása. Miután az Állatkerti gyűjtőutak rendkívül sikeresek voltak, az 1950-es évek második felében Attenborough újabb utazásra indult a világ teljesen más tájain.

A Madagaszkáron és Új-Guineában kezdődő utazás a Csendes-óceán szigeteiig és Észak-Ausztráliáig tartott, és Attenborough az operatőrökkel együtt nem csak a vadvilágot örökítette meg, hanem a régiók őslakosait is, így olyan hagyományokat mutattak be, amelyekről korábban a brit embereknek fogalma sem volt.

A lenyűgöző kultúrák mellett természetesen ritka madarakkal, kamélonokkal és egyéb élőlényekkel találkozott.


Egy élet a bolygónkon - A szemtanú vallomása - és látomás a Föld jövőjéről

David Attenborough Egy élet a bolygónkon címe kötete a leghíresebb állatos könyvek közé tartozik, 2020-ban az amerikai olvasók a tudományos könyvek közül ezt választották a legjobbnak. Attenborough 94 éves volt a könyv megírásakor, és rendkívüli élete van.

Azonban csak mostanában kezdte felfogni, mennyire rendkívüli is. Fiatalként, amikor a vadonban járt, úgy érezte, hogy egy érintetlen világban jár, de ez csak illúzió volt. A tragédia minden egyes nap megtörténik, de észre sem vesszük: elveszítjük a bolygó vadvilágát, a biodiverzitását.

Attenborough szemtanúja volt a hanyatlásnak. Az Egy élet a bolygónkon az ő vallomása és véleménye a Föld jövőjéről.

Egy élet a bolygónkon

10 érdekes tény, amit nem tudtál David Attenboroughról

  1. Mindössze 11 éves volt, amikor a Leicesteri egyetemnek eladott pár szalamandrát, darabját két centért. Az állatok valójában az egyetem zoológia tanszéke mellett található tóból származtak.
  2. Egyetlen állat van, amit Attenborough nem szeret: a patkányok.
  3. Amikor először jelentkezett a BBC-hez rádiós producer munkához, elutasították.
  4. Amikor megkapta első tévés munkáját, Attenboroughnak nem is volt saját televíziója.
  5. Több mint 10 állatot és növényt neveztek el róla. Egy hatalmas húsevő növény például a Nepenthes attenboroughii nevet viseli.
  6. 1985-ben lovagi címet kapott, így neve azóta hivatalosan Sir David Attenborough.
  7. A világ egyik legtöbbet utazott emberének tartják. A Madarak élete című film miatt több mint 400 ezer kilométert utazott: ez annyi, mintha tízszer körbe utaznának a Földet.
  8. A természettudósnak két gyermeke született, Robert és Susan Attenborough. Míg lánya általános iskolai igazgatóként dolgozott, Robert Attenborough jelenleg egy ausztrál egyetemen tanít biológiai antropológiát.
  9. Bár a David Attenborough-filmek nagyon sikeresek, a közönség szeretne más alkotásokat is megtekinteni a tudósról. Egy 2019-es felmérés alapján a brit emberek legjobban Attenboroughról szeretnének egy életrajzi filmet látni.
  10. 2013-ig összesen 32 brit egyetemről szerzett díszdoktorit, amivel rekordot állított be.

David Attenborough-filmek

Útravaló

A David Attenborough-könyvek rendkívüli precízitással kidolgozott regények, amelyeket a szerző őszinte lelkesedése csak még fantasztikusabbá tesz. A természettudós egész életében gyakorlatilag az élővilágot vizsgálta, és megfigyelései alapján készítette dokumentumfilmjeit, valamint írta köteteit.

Ezek a környezeti és természeti könyvek nagy hatással voltak és még ma is vannak az emberekre, és mivel a közönség kedveli a szerzőt - az Egyesült Királyságban még nemzeti kincsnek is nevezik - talán egy kicsit jobban hallgatnak tanácsaira, ami a környezetvédelmet illeti.

A David Attenborough-könyvek remek választást jelentenek, ha szeretnénk jobban megismerni az állatokat, a növényeket és úgy általában azt a fantasztikusan sokoldalú bolygót, ahol élünk. 

TOVÁBB DAVID ATTENBOROUGH KÖNYVEIHEZ

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!