George Orwell-könyvei: kihagyhatatlan disztópikus regények

2023.06.08.

George Orwell könyvei világhírűek, az Állatfarm vagy az 1984 címek még az irodalomban nem jártas embereknek is ismerősek. Cikkünkben most megismerkedhetsz az íróval és legismertebb könyveivel!

George Orwell könyvei

Kicsoda George Orwell, és mit érdemes tudni róla?

George Orwell Eric Arthur Blair néven született 1903-ban Indiában (ami akkor még Nagy-Britannia gyarmata volt). Angliában járt iskolába, majd 19 éves korában visszaköltözött az indiai Burmába, ahol a császári rendőrség tagja volt. Azonban öt évvel később egy betegség miatt visszamehetett Angliába családjához, és többé nem tért vissza Indiába.

Ekkor kezdett el az írással foglalkozni és ekkor vette fel a George Orwell nevet, amelyet kedvenc folyója, az Orwell inspirált. Londoni évei alatt újságoknak küldött be cikkeket, valamint tanárként tevékenykedett, és könyvesboltban is dolgozott. Az 1920-as évek vége és az 1930-as évek eleje között lett igazán híres író, ekkor jelentek meg első könyvei is.

A második világháború alatt újságírásból élt meg, utána pedig két évig a BBC-nek dolgozott. Az 1945-ös Állatfarm hozta meg számára a világsikert. Élete utolsó éveiben pedig az 1984-et írta, miközben Skócia és Anglia között ingázott. A világhírű könyv 1949 júniusában jelent meg, halála előtt kevesebb mint egy évvel.

George Orwell

A George Orwell könyvek jellemzői

George Orwell könyveit a könnyen érthető nyelvezet, a társadalmi kritika, a totalitarianizmus elítélése és a demokratikus szocializmus támogatása jellemzi. Orwell művei mára a populáris kultúra és a politika szerves részeive váltak, az orwelli jelzőt rendszeresen használják a totalitarianus társadalmi eszközök leírására. Az 1984-ben leírt kifejezéseit szintén rengetegen emlegetik.

George Orwell könyvei jellemzően a totalitárius rendszer veszélyeire hívják fel a figyelmet, nagy szerepet kapnak az elnyomó kormányszervek, sokszor megjelenik a propaganda és a cenzúra is. Emellett természetesen nagy a hangsúly a technológián, főleg azon, hogy hogyan használják azt az emberek manipulálására és megfigyelésére.

George Orwell-könyvek

George Orwell könyvei utópiák vagy disztópiák?

Sok olvasóban felmerül a kérdés, hogy George Orwell könyvei disztópiák-e vagy inkább utópiák.

Az utópia és a disztópia egyaránt a sci-fi alműfaja, ezek mindig egy alternatív jövőbeli világot ábrázolnak. Az utópia egy olyan közösség vagy társadalom, amely nagyon pozitív és közel tökéletes tulajdonságokkal rendelkezik. Legfőbb jellemzője az egyenlőség, többek között a gazdaságban és az igazságszolgáltatásban egyaránt.

A disztópiák esetében mindig jelen van a félelem és a szorongás érzete, általában egy elnyomó párt uralkodik, és sokszor valamilyen természeti katasztrófa után játszódnak az események. Ez egy nemkívánatos, rémisztő világ, amit az utópia ellentettjének is neveznek. George Orwell könyvei közül az Állatfarm és az 1984 például a disztópikus regények közé sorolható.

Disztópikus regények

Legjobb George Orwell-könyvek

Élete során George Orwellt az újságírói munkája miatt széles körben ismerték, esszéit, kritikáit és rovatait különösen dicsérték. Ezekben az írásokban olyan égető problémákkal foglalkozott, mint a párizsi és londoni mélyszegénység, a szegény Észak-Anglia-i életkörülmények és az osztályrendszer. Azonban napjainkban leginkább regényíróként ismerik, és mi is a legnépszerűbb könyveit gyűjtöttük össze.

1. 1984

George Orwell 1984 című műve egy igazi klasszikus. A disztópikus science fiction-regény 1949-ben jelent meg, ez volt az utolsó, amelyet az író életében publikált, és egyben ez tette világhírűvé. A regény a totalitarianizmus, a folyamatos megfigyelés és az elnyomó politikai rendszer következményeire, valamint az emberekre és társadalomra gyakorolta hatására fókuszál. Orwell, aki demokratikus szocialista nézeteket vallott a tekintélyuralmi rendszert a sztálini Oroszországról és a náci Németországról mintázta.

A történet 1984-ben játszódik (mivel a könyv 1949-ben jelent meg, ez az évszám még a távoli jövőnek számított), amikor is a világban folyamatos a háborúzás. Nagy-Britannia az Óceánia nevű szuperállam részévé vált, amelyet a Nagy Testvér vezet, aki a Gondolatrendőrség manipulációjának köszönhetően nagy népszerűségnek örvend. Az Igazság-minisztériumon keresztül a Párt mindenhol jelen van, megfigyelik az embereket, megváltoztatják a múltról szóló feljegyzéseket, továbbá büntetik a függetlenséget és egyéni gondolkodást.

A történet főszereplője Winston Smith, az Igazság-minisztérium egyik dolgozója, aki titokban lázadásról, függetlenségről és szabadságról álmodik. Egy kollégájával együtt csatlakoznak egy ellenálló csoporthoz, azonban az árulás lehetősége minden sarkon ott leselkedik.

1984
Rendelhető
Teljes ár:2.999 FtFizetendő ár:2.699 Ft


2. Állatfarm (illusztrált)

George Orwell Állatfarm című könyve szintén a világirodalom leghíresebb művei között van jelen. Az Állatfarm egy szatíra, amely 1945-ben jelent meg először. A könyv egy csoport farmon élő állatról szól, akik fellázadnak gazdájuk ellen, hogy egy olyan társadalmat hozhassanak létre, ahol minden állat egyenlő, boldog és szabad.

Orwell elmondta, az Állatfarmot az 1917-es oroszországi forradalmakat megelőző események és sztálini Szovjetunió inspirálta. Az író folyamatosan kifejezte nemtetszését Sztálinnal és pártjával szemben, egy levélében meg is örökítette, hogy az Állatfarm megszületését kifejezetten ő inspirálta.

Érdekesség, hogy 1944-ben a kézirat majdnem örökre elveszett, amikor egy német bomba eltalálta Orwell londoni otthonát. Az író órákon át kutakodott a romok között, mire megtalálta a sértetlen lapokat.

Állatfarm (illusztrált)
Előjegyezhető
Teljes ár:3.999 FtFizetendő ár:3.599 Ft


3. Tragédia Burmában - A fikusz és az Antikrisztus

A Tragédia Burmában és A fikusz és az Antikrisztus a kevésbé ismert George Orwell-könyvek közé tartoznak. Az előbbi 1934-ben jelent meg, Orwell első regénye volt. A történet a brit fennhatóság alatt álló Burmában játszódik, és a Brit-India sötét oldalát szándékozta vele megmutatni. A regény főszereplője John Flory, aki egy hatalmas rendszer részese, amely folyamatosan tönkre teszi az embereket.

A mű egészen 1989-ig az egyetlen legálisan kiadott Orwell-mű maradt Magyarországon. Hőse Flory, az 1984 Winstonjának előképe. Tulajdonképpen nem hős, mégis mindent a végsőkig kell vinnie, mégpedig abban a határhelyzetben, amit a halódó gyarmatbirodalom és rabszolgasorban tartott burmai lakosság találkozása jelent.

A fikusz és az Antikrisztus 1936-ban jelent meg, és az 1930-as években játszódik Londonban. A főszereplőnk Gordon Comstock, aki felhagy az “Pénzisten” és a társadalmi státusz tisztelésével, és szemtanúi lehetünk az ezzel járó lehangoló élettel.

Tragédia Burmában - A fikusz és az Antikrisztus
Rendelhető
Teljes ár:5.999 FtFizetendő ár:5.399 Ft


4. Miért írok?

A Miért írok? Orwell szintén kevésbé ismert írásai közé tartozik, bizonyos esszéket ebben a kiadásban olvashatunk először magyarul. Orwell műve egyfajta rövid önéletrajz is egyben, amelyben ír arról, hogy próbálkozott versek és novellák írásával is, mielőtt igazi író vált belőle.

Emellett megemlíti a négy írással kapcsolatos motivációját is. Ezek az egoizmus, az esztétika iránti lelkesedés, a történelmi késztetés és a politikai motiváció. Úgy véli, hogy ezek minden íróban megvannak, csak más arányban, amelyek változhatnak is.

Miért írok?
Rendelhető
Teljes ár:3.600 FtFizetendő ár:3.240 Ft


5. 1984 - Állatfarm - Hódolat Katalóniának

Listánkon a következő egy gyűjtemény. Az 1984-ről és a Állatfarmról már esett szó, de a Hódolat Katalóniának eddig kimaradt. Orwell harcolt a spanyol polgárháborúban, és a mű az ott gyűjtött tapasztalatait és megfigyeléseit írja le. A könyv először 1938-ban jelent meg, a háború vége előtt egy évvel, azonban akkor nem igazán figyeltek fel rá az emberek. Az 1950-es években tett szert nagyobb népszerűségre, miután az Állatfarm és az 1984 elnyerte az emberek tetszését.

A regény az 1936. december és 1937. június közötti időszakot fedi le, és Orwell beszámol a Barcelonában töltött kiképzéséről, Aragon frontvonalain töltött unalmas időszakról, amikor torkon lőtték harc közben, és hogy menekült Franciaországba, miután az Egyesült Marxista Munkáspártot illegálisnak nyilvánították.

Orwell elmondása szerint a háborúban való részvétel jelentős hatással volt politikai nézeteire.

1984 - Állatfarm - Hódolat Katalóniának
Rendelhető
Teljes ár:5.999 FtFizetendő ár:5.399 Ft


+1.: 1984 képregény

Az 1984 sikerét bizonyítja, hogy a mai napig rengetegen beszélnek róla. A 21. században az 1984 mondanivalója aktuálisabb, mint máskor: a térfigyelő kamerák és a közösségi média miatt mindenki folyamatos megfigyelés alatt áll, és Orwell 1949-es gondolatai talán már nem is olyan futurisztikusak, mint régen. Az író már a könyv megjelenésekor elmondta, hogy a történetben szereplő társadalom igazán valóságossá válhat a jövőben.

A 2021-ben megjelent 1984 képregény lenyűgöző illusztrációk használatával új perspektívába helyezi George Orwell disztópikus regényét. Így a régi rajongóknak tökéletes olvasmány, de emellett remek alkalom, hogy a fiatalabb olvasók is megismerkedjenek ezzel a klasszikussal, ha még nem tették.

1984 (képregény)
Rendelhető
Teljes ár:5.499 FtFizetendő ár:4.949 Ft


Miért érdemes George Orwell-könyveket olvasni?

Bár George Orwell könyvei évtizedekkel ezelőtt jelentek meg, továbbra is érdemes elolvasni őket. Az 1984 például olyan igazságokat tartalmaz, amely napjainkban is fellelhető. A regényben nagy szerepet kap a hamis információ és az információ manipulálása, ami ma az internet korában nagyon könnyen megtehető. Orwell könyve a totalitarianizmus veszélyeire figyelmeztet, és az embereknek még a szerelemhez sincs szabadsága.

Az író az üzenetét mindig tisztán és érthetően adja át. A szerző törekedett az egyszerű nyelvezetre, és Orwell magyarul megjelent művei szintén nagyon jól átadják az általa létrehozott új szavakat is. Annak sem kell aggódnia, aki nincs otthon a politikában, mert George Orwell könyvei mindenki számára érthetőek és tanulságosak.

Disztópia

Végső gondolatok

George Orwell jelentős hatással volt a világirodalomra és a mai napig nagy népszerűségnek örvend. 2003-ban a BBC egy felmérése során a brit olvasók az 1984-et minden idők nyolcadik legjobb könyvének választották, a New York Times 2021-es listája pedig az elmúlt 125 év harmadik legjobb könyveként tartja számon. 2008-ban a Times a második legnagyszerűbb brit írónak sorolta a költő Philip Larkin mögött.

Hatását jól mutatja, hogy a mai napig használjuk az általa alkotott kifejezéseket, mint a Nagy Testvér vagy a Gondolatrendőrség, és a folyamatos megfigyelés kapcsán is mindig felmerül az 1984 címe. Orwell tragikusan fiatalon, mindössze 46 évesen hunyt el, de rövid élete alatt is képes volt maradandót alkotni.

GEORGE ORWELL-KÖNYVEK

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!