Vörös pöttyös könyvek, amiket megéri elolvasni

2022.08.29.

A Vörös pöttyös könyvek az utóbbi néhány évben nagy népszerűségre tettek szert a fiatal felnőtt olvasók körében. Az első könyv megjelenése óta számtalan kiadvánnyal bővült ez a kategória, és közülük számos bestseller kötet lett. Ha te is a Vörös pöttyös könyvek nagy rajongója vagy, tarts velünk, ugyanis cikkünkben összegyűjtöttük az elmúlt pár év legsikeresebb alkotását, amit mindenképpen megéri elolvasni.

Vörös pöttyös könyvek

Mik azok a Vörös pöttyös könyvek?

Elöljáróban szeretnénk néhány szót ejteni a Vörös pöttyös könyvekről, csak hogy mindenki pontosan tisztában legyen azzal, milyen kötetek is ezek pontosan, és mik a legfőbb sajátosságaik.

Ha van némi jártasságod a könyvek világában, talán már hallottál bizonyos ,,pöttyös könyvekről”. Ezekről a kiadványokról azt érdemes tudni, hogy a Könyvmolyképző Kiadóhoz tartoznak, és különféle csoportokba sorolhatók be aszerint, hogy milyen célközönségnek szánta őket a szerző vagy a kiadó. Egyes könyvek kifejezetten gyermekeknek készültek, ezeket jellemzően bíbor vagy narancs jelzéssel látják el, továbbá fiatal felnőtteknek szóló olvasmányok, amik többféle pöttyöt is kaphatnak, például vöröset, kristályt vagy zafírt, illetve ott vannak még a felnőtt olvasóközönség kedvencei, akár 18+-os könyvek, melyekben erotikus és erőszakos jelenetek ábrázolása is olykor-olykor megjelenhet.

A Könyvmolyképző könyvkínálata igen sokszínű, a legtöbb műfajt átfedik a kiadványok, így a laikus olvasóknak nem mindig könnyű boldogulni. A pöttyös jelzések zseniális ötletnek bizonyultak a kiadó részéről, ugyanis lehetővé teszik, hogy még a tapasztalan olvasók is könnyen, gyorsan és céltudatosan tudják kiválasztani a maguk számára legideálisabb tartalmakat, amik nem csak a korukhoz, de az érdeklődésükhöz is passzolnak. Már az, hogy minden kor szerint van csoportosítva, nagyban megkönnyíti a választást.

Az egyes jelzések segítséget nyújtanak abban is, hogy a vásárló elkerülje a rossz döntések meghozatalát. Sokan a könyvborító alapján döntenek, ami azért is probléma a legtöbb esetben, mert könnyen lehet, hogy amit a fogyasztó kiválaszt valójában nem neki való olvasmány. A pöttyök a borítón találhatók, így azonnal, könnyen észrevehetők, de egyébként mind az online webáruházban, mind pedig a fizikai boltban történő vásárlás során egy helyre szokták tenni az azonos kategóriába tartozó könyveket, így minimális a hibázás lehetősége vásárláskor.

A Vörös pöttyös könyvek története nem is olyan régre nyúlik vissza. 2005. októberében megjelent Stephenie Meyer első regénye, az Alkonyat (Twilight), amit később másik három könyv is követett. Az amerikai származású, neves ifjúsági fantasy-írónő Alkonyat-könyveit Magyarországon a Könyvmolyképző Kiadó adja ki, és éppenséggel ezzel a romantikus regénnyel indult útnak a Vörös pöttyös sorozat.

A Vörös pöttyös könyvek jellegzetességei összegezve:

  • elsősorban fiatal felnőtteknek szóló olvasmányok tartoznak ide,
  • központi szerepet játszik a történetben a szerelem, erotikus ábrázolások nincsenek,
  • a könyvek többsége a fantasy műfajába, azon belül pedig a romantikus kategóriába sorolható,
  • gyakran előfordul a történetben misztikum és varázslat,
  • a valóság és a képzeletbeli világok sokszor keverednek egymással,
  • inkább női célközönségnek ideálisak,
  • a legnépszerűbb kiadványok a pöttyös sorozatban, gyakran bestseller könyvek is kikerülnek innen,
  • többnyire külföldi szerzők könyvei tartoznak ide, de az utóbbi években magyar írók műveit is meg lehet találni.

Szeretnél többet megtudni az Alkonyat-sorozatról? Kíváncsi vagy, melyek az Alkonyat részei és mi a könyvek sorrendje? Az Alkonyat részek: a Twilight könyvek sorrendje + ismertető című cikkünkben részletesen bemutatjuk Stephenie Meyer nagy sikerű könyvsorozatát.

Legjobb pöttyös könyvek: minden idők legnépszerűbb kiadványai

Az alábbiakban a legjobb pöttyös könyvek közül gyűjtöttünk össze néhányat, melyek az elmúlt években nagy sikert arattak az olvasók körében. Íme a lista!

Twilight - Alkonyat

Az Alkonyat-sorozat szerzője Stephenie Meyer, amerikai fantasy író, akinek egy különleges álom ihlette meg híres, romantikus fűszerezésű vármpírtörténetét. A mintegy 155 millió példányban elkelt Twilight kötetek napjainkra igazi irodalmi klasszikussá váltak, és a filmvászonra is felkerültek. A könyvsorozat négy részből áll: Alkonyat (1. rész), The Twilight Saga: Újhold (2. rész), The Twilight Saga: Napfogyatkozás (3. rész), valamint a The Twilight Saga: Hajnalhasadás (4. rész).

A történet Bella és Edward szerelmének kibontakozását helyezi fókuszba, valamint azt, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük a kapcsolatuk alakulása során. Amellett, hogy a belső bizonytalansággal is meg kell küzdeniük, a külső körülmények is kedvezőtlenül befolyásolják a fiatalok jövőjét, és megnehezítik azt, hogy kiélvezhessék a felhőtlen boldogságot, amit az első igazi szerelem élménye nyújthat. Vajon meddig tart a romantika egy halandó lány és egy örök életű vámpír között? Mi az ára a boldogságnak? Olvasd el a könyveket, és te is megtudod!

Twilight - Alkonyat

Éjféli nap

Stephenie Meyer, az Alkonyat könyvek nagy sikerű szerzőjének kezei nyomán született meg az Éjféli nap című regény is, mely Edward és Bella ikonikus szerelmi történetét meséli el, ezúttal Edward szemszögéből. Az olvasó ismét ellátogathat a Twilight Saga varázslatos világába ezzel a várva várt kötettel, mely ezúttal nem Bella, hanem szerelme szemüvegén keresztül mutatja be, hogyan is alakult kettejük kapcsolata. Az olvasó betekintést nyerhet a Cullen fiú évszázados múltjába, a legbelsőbb gondolataiba és érzelmeibe, továbbá megértheti azt is, miért volt olyan nehéz a vámpírfiú számára megtalálni a boldogságot.

Midnight Sun - Éjféli nap
Rendelhető
Teljes ár:5.999 FtFizetendő ár:5.399 Ft


Árnyék és csont

2021-ben jelent meg Leigh Bardugo Árnyék és csont című kötete, mely egy zseniálisan izgalmas fantasy olvasmány. A lenyűgöző varázslatokkal és elképesztő mágiákkal teleszőtt, fordulatos és cselekményekben gazdag történet igazi ínyencség a fantasy-rajongók számára. Aki ezt a könyvet a kezébe veszi rengeteg romantikára és veszélyes találkozásokra számíthat.

Shadow and Bone - Árnyék és csont
Előjegyezhető
Teljes ár:3.799 FtFizetendő ár:3.419 Ft


Só és bánat háza

Erin A. Craig nagy sikerű fantasy regénye, a Só és Bánat háza Benedek Elek mesegyűjteményében található Eltáncolt cipellők mese modern feldolgozása. A történet tizenkét királylányról szól, akik gyakran elutaznak egy varázslatos világba, hogy végig táncolhassák az éjszakát a varázscipellőikkel. Egy nap szörnyű tragédia történik a családban és minden megváltozik az addig idilli tengerparti környéken. Miután a gyönyörű testvérek közül néhányan életüket vesztik titokzatos körülmények között, Annaleigh, az egyik nővér, elhatározza, hogy utána jár a történteknek. A környező falvakban az a pletyka veszi kezdetét, hogy a családot megátkozták az istenek. Vajon tényleg arról van szó, vagy egy titokzatos kegyetlen erő kísérti a családot, vagy valami másról?   

House of Salt and Sorrows - Só és bánat háza
Rendelhető
Teljes ár:3.999 FtFizetendő ár:3.599 Ft


A róka árnya

A japán kultúra és mitológiavilág által milyen inspirált A róka árnya című könyvet 2022-ben megválasztották a legjobb fantasy ifjúsági kötetnek. A történet egy népszerű japán legendát dolgoz fel, melynek középpontjában az emberi kapzsiság, gyarlóság, valamint a jó és a rossz szembenállása áll. A könyvben megjelennek olyan mitológikus alakok, mint a szamurájok, a Nagy Sárkány, a gakik, a félkicune, a démonvadász, és a kamaitacsik. Főszereplőink Jumeko, a félig ember, félig rókaszellem, valamint Kage Tacumi, a démonvadász, az Árny klán harcosa. A legenda szerint él a tenger mélyén egy Nagy Sárkány, aki ezer évente ellátogat az emberek világába, és teljesíti annak a kívánságát, aki az Ezer Imádság Tekercsének birtokosa. Minden ekörül a tekercs körül forog, aminek hiányzó darabkáit Ivagoto egész területén keresik jó és gonosz természetű emberek és lények. Vajon kinek sikerül végül megszereznie a teljes tekercset, és kívánnia egyet a Nagy Sárkánytól?

A róka árnya
Rendelhető
Teljes ár:3.999 FtFizetendő ár:3.599 Ft


Az őrület hangjai

Szeretnél olyan könyvet olvasni, mely egyszerre szól a szerelemről, a rettegésről, a zsenialitásról, és legfőképpen magáról az életről? Az őrület hangjai az érzelmek széles skáláját mozgatja meg az olvasókban, miközben egyetemi környezetben elmeséli egy szorongó és kétségbeesett, bipoláris zavarban szenvedő fiatal történetét.

A Note of Madness - Az őrület hangjai
Rendelhető
Teljes ár:3.290 FtFizetendő ár:2.961 Ft


Éjféli klub

Az Éjféli klub olyan misztikus horrorregény, mely hiánypótló a Vörös pöttyös könyvek között. A klasszikus rémtörténetekre épülő, átlagos, meggondolatlan tinédzserekről szóló történet öt fiatal lány és fiú kalandjait meséli el. Egyfajta hagyomány náluk, hogy összegyűlnek esténként a Rotterdam házban, mely egy tizenévesek számára létrehozott betegápolási magánintézet. Vajon mit csinálnak ott a fiatalok az éjszaka közepén? Hát rémtörténetekkel szórakoztatják egymást! Egyik este különös megállapodást kötnek, miután különös eseménysor veszi kezdetét köreikben. Légy részese te is az Éjféli Klub titokzatos találkozóinak, és tudd meg, milyen szörnyűség uralkodott el a fiatalok meggondolatlansága miatt!

The Midnight Club - Éjféli klub
Rendelhető
Teljes ár:2.799 FtFizetendő ár:2.519 Ft


Az arc nélküli csapat

Az Arc nélküli csapat rendkívül ígéretes, baljós hangulatú fantasy kötet, mely bátran besorolható lenne a horror vagy thriller kategóriába. A történet főszereplője Dru Sharma, aki egy véletlen folytán megmenekül egy szörnyű szervezettől, amit csak úgy hívnak a Határtalanság Csoport. Amikor a fiú megtudja, hogy az iskolában fogorvosi vizsgálatra kerül sor, meggyőzi a testvérét, hogy menjen el helyette, ugyanis ő rettenetesen fél a fogászati kezelésektől. Hamarosan rájön, hogy ezzel a kéréssel mekkora veszélybe sodorta a testvérét, így mindent megtesz, hogy megállítsa a bűnszervezetet, aki zombiként akarja irányítani a fiatalokat.


A tűz után

A tűz után egy csavarokkal teli, érzelmeket megindító kamaszthriller, mely után biztosan nehezebben fogod lehunyni éjszakánként a szemedet. Ez a lebilincselő történetet egy 1993-as texasi szekta, a wacói ostrom dávidista túlélői ihlették, akiknek a sebhelyei valószínűleg sohasem fognak begyógyulni, és a rettegés örökké kihat majd arra, hogyan is viselkednek, gondolkodnak.

After the Fire - A tűz után
Rendelhető
Teljes ár:3.999 FtFizetendő ár:3.599 Ft


Végső gondolatok

A Vörös pöttyös könyveket egyaránt jó szívvel ajánljuk azoknak a fiataloknak és felnőtteknek, akik érdeklődnek a fantasy műfaj nagy sikerű könyvei iránt, és nem botránkoznak meg, ha a romantika központi szerepet kap a történetben. A romantikus fantasy könyvek mellett realista művek, thriller és horror könyvek is megtalálhatók, melyek izgalmas, tartalmas, és sokszor érzéki olvasásélményt kínálnak a kikapcsolódni vágyóknak.

Vannak könyvek, amelyek nélkül lehet élni, de nem érdemes. Válogass a kínálatunkban található kihagyhatatlan bestsellerek közül, és szerezd be kedvenc történeteidet, amelyek örömöt csempésznek a mindennapokba!

VÖRÖS PÖTTYÖS KÖNYVEK

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!