Magyar írók könyvei: 10+1 kihagyhatatlan mű

2023.05.12.

Bár Magyarország nem nagy ország, számtalan fantasztikus szerzővel rendelkezik. Cikkünkben magyar írók könyvei várnak mindenféle műfajban!

Magyar írók

Magyar írók könyvei: 10+1 olvasmány, amely téged is magával ragad

Mivel hazánkban is kaphatók külfödi írók könyvei, így a magyar írók kicsit háttérbe szorultak. Azonban nem szabad megfeledkezni saját szerzőinkről sem, hiszen az alábbi lista is bebizonyítja, hogy milyen kreatívak, nagyon sokszor humorosak és igényesek a munkájukra.

Sőt, az is lehet, hogy nem is tudjuk, a könyv szerzője milyen származású, hiszen többen alkotnak álnév alatt. Az alábbiakban kortárs magyar írók változatos műfajú könyveit gyűjtöttük egy csokorba. Így a szépirodalom, az ifjúsági irodalom, de a romantika és a pszichológia kedvelői is találnak maguknak olvasnivalót.

1. Náray Tamás: Barbara

A legelső a listánkon Náray Tamás, méghozza a Barbara című családregényével. A huszadik században járunk, és a történet középpontjában egy lengyel-osztrák család áll, legfőképpen pedig a női sorsok. Ez az időszak bővelkedik érzelmekben, és a történet valósághoz hűen mutatja be a második világháború legsötétebb pillanatait, és a karakterek még közelebb kerülnek hozzánk a tragédiák és sorscsapások által.

A történet főszereplője Barbara, családja és később lánya, Krisztina megpróbáltatásait követhetjük figyelemmel a sorozatban. A kötet két idősíkon játszódik, így bepillantást nyerhetünk a család múltjába és jelenébe egyaránt, viszont ezek az időbeli ugrálások egyáltalán nem összezavarók, továbbra is egy olvasmányos könyvről van szó.

Azonban a katasztrófák ellenére egy felemelő történetről van szó, ami arra biztatja az olvasót, hogy ne adja fel a reményt.

Barbara - A végzet (1. kötet)
Rendelhető
Teljes ár:6.499 FtFizetendő ár:5.849 Ft


2. Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

A következő könyv a listán nagyban eltér az előzőtől, ami inkább a szépirodalmi könyvek közé sorolható, míg az Örökölt sors egyértelműen a pszichológiáról szól. Elsőre megdöbbentőnek hangzik, hogy olyan dolgok vannak (általában negatív) hatással az életünkre, amelyek megtörténésekor még nem is voltunk életben.

Azonban mára már bizonyított tény, hogy a transzgenerációs szorongás és trauma igenis létezik. A családi tabutémák, kimondatlan igazságok hatással vannak a következő generációkra, amely megmagyarázhatatlan szorongást kelt bennünk. Egészen addig, amíg jobban bele nem ásunk szüleink, nagyszüleink életébe.

A könyv rávilágít arra, hogy kudarcaink, boldogtalanságunk és rossz kapcsolataink hátterében sokszor több generáción átívelő traumák állnak.

Örökölt sors
Rendelhető
Teljes ár:4.499 FtFizetendő ár:4.049 Ft


3. Budai Lotti: A parfümkészítő

A következő a magyar írók listáján Budai Lotti, aki A parfümkészítő című könyvével lopta be magát az olvasók szívébe. Az Öt érzék című sorozat első része a 18. századi Franciaországban játszódik: főszereplőnk Sophie a parfümkészítés mesterségét űzi, ahogyan akkoriban mindenki tette.

A patriarchális társadalomban a férfiak könnyebben érvényesültek, a nőknek sokkal nehezebb volt karriert és egzisztenciát kiépíteniük. A munkaerőpiacon megjelenő nőkre konkurenciaként tekintettek. Hősnőnket, Sophie-t különösen érinti ez a fajta ellenszenv, kirekesztés, ugyanis parfümkeverők képességei mindenki másnál kifinomultabbak.

A lány egy idő úgy dönt, mindent maga mögött hagy, elmenekül az olyannyira szeretett szülőhazájából, és máshol próbál szerencsét. Ekkor ismerkedik meg egy velencei alkimistával, aki magára vállalja Sophie tanítását. Ő segít neki, hogy az ambiciózus, erős nő visszaszerezze azt, ami az övé.

4. Lakatos Levente: Szigor

Lakatos Levente a legolvasottabb magyar írók közé tartozik a romantika műfajában. Erotikus regénye a 2010-es években játszódik Budapesten, főszereplője Liza és vőlegénye, aki egy óriási botrány kellős közepén találja magát. Liza összetalálkozik a Szigornak becézett reklámszakemberrel, aki egyben újonnan a kormánynak is dolgozik.

A férfi kreativitása és komolysága többek között Lizát is rabul ejti, és így indul játszmájuk. A történet pörgős, nem ül le egy percre sem, a politikai ármánykodás még izgalmasabbá teszi. A Szigor nincs tele klisékkel, nem egy mindennapi könyvről van szó. A váltott szemszögnek köszönhetően pedig nagyon jól megismerhetjük mindkét karaktert, akik elég kiszámíthatatlanok, sosem tudjuk, mi lesz a következő lépésük.

A könyv egyértelműen 18 év felettieknek ajánlott, viszont annak a korosztálynak biztos elnyeri a tetszését.

Szigor I.: A tiltás gyönyöre
Rendelhető
Teljes ár:3.499 FtFizetendő ár:3.149 Ft


5. Márok Attila: Toldi

Arany János Toldi című alkotása nyomán írta be magát a világtörténelembe. A híres magyar írók között az ő neve mindig felmerül, ám nem csak az iskolai tanulmányaink során, hanem azért is, mert a mai napig kortárs szerzők sokaságát inspirálja a becses munkássága.

Nincs ez másképp Márok Attilával sem, aki megálmodta a Toldi képregényes adaptációját. A malomkő árnyéka az eredeti történeten alapul, ám a művészi önkifejezés egy teljesen más formáját ölti magára. A mű különlegessége, hogy sok helyen visszaköszönnek benne a science fiction és fantasy műfaj jellegzetes vonásai.

Mivel képregényről van szó, lenyűgöző illusztrációkban nem fogunk hiányt szenvedni, és talán még a fiatalabb olvasók érdeklődését is felkeltheti a mű, különösen, ha most tanulnak az iskolában Arany János életéről és munkásságáról. A képregények, a történelem és a nagy világirodalmi klasszikusok szerelmeseit valószínűleg le fogja nyűgözni Attila alkotása. 

Toldi: A malomkő árnyéka (képregény)
Rendelhető
Teljes ár:7.990 FtFizetendő ár:7.191 Ft

 

6. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi

Leiner Laurát joggal sorolhatjuk a legnépszerűbb magyar női írók közé, egy egész generáció nőtt fel A Szent Johanna gimi-sorozaton. A történet a 2010-es években játszódik egy budapesti iskolában, a Szent Johanna Gimnáziumban. A könyv napló formájában íródott, és így követhetjük nyomon a középiskolás Reni négy évig tartó kalandjait.

Szerelemről, barátságról, családról, az iskoláról és az élet mindenféle megpróbáltatásairól esik szó. Ezek után érthető, hogy miért is lettek a könyvek olyan sikeresek: Leiner Laura olyan problémákról ír, amelyekkel minden kamasznak meg kell küzdenie. Számos mellékszereplő fordul meg a könyvben, legtöbb esetben Reni osztálytársai, így mindenki talál magának olyan karaktert, akivel képes azonosulni.

A Szent Johanna gimi 1.: Kezdet
Rendelhető
Teljes ár:4.599 FtFizetendő ár:4.139 Ft


7. Leslie L. Lawrence: Domingos és a Halál Angyala - Báthory Orsi történetei

Leslie L. Lawrence nevét hallva biztos nem sokan gondolnák, hogy magyar íróról van szó. Viszont így igaz, eredeti neve Lőrincz L. László, aki az eladott példányszámok alapján a legnépszerűbb magyar kortárs írók közé tartozik. A Báthory Orsi történetei-sorozat egy amerikai kisvárosban játszódik, főszereplője egy középiskolás lány, akit álmában rendszeresen egy különleges öltözetű  nő látogat meg.

Miközben Debby próbál rájönni, hogy ki is lehet álmainak titokzatos látogatója, egy sorozatgyilkos kezdi szedni  áldozatait a környéken. A történet során végigkövethetjük a lány életútját onnantól kezdve, hogy egyetemre megy, elköltözik a családi fészekből, végül pedig visszatér a szülővárosába, hogy a gyilkos nyomába eredjen.

A Domingos és a Halál Angyala lapjain már seriffként kell szembenéznie a rá váró borzalmakkal.

Domingos és a Halál Angyala - Báthory Orsi történetei
Rendelhető
Teljes ár:4.899 FtFizetendő ár:4.409 Ft

8. Dániel András: Kuflik

Dániel András könyv jelentősen eltér a listánk előző írójától, mivel ő a magyar gyerekkönyv írók táborát erősíti. Nehéz meghatározni, hogy mik is pontosan a Kulfik. Kiflire, kukacra, babra és kavicsra egyaránt hasonlítanak és nem hasonlítanak. Pattognak, színesek, kicsik, nagyok, kövérek, soványak.

A Kuflik-sorozat eddig 19 rövid kis történetből áll, amelyek garantáltan megnevettetik a legkisebbeket (már 3 éves kortól ajánlott) és szüleiket egyaránt. Természetesen nem kell egymás után olvasni a könyveket, mivel mindegyik kötet értelmezhető és érthető magában is, de aki egyszer megismerkedik a kuflikkal, az biztos még többet akar majd belőlük. 

Kiránduló kuflik
Rendelhető
Teljes ár:2.990 FtFizetendő ár:2.691 Ft

9. Borsa Brown: Maffia-sorozat

Borsa Brown esetében is meglepő lehet, hogy valójában egy magyar származású íróról van szó. Az írónő az erotikus és romantikus könyvek terén jeleskedik, a Maffia-könyvek is ebbe a műfajba tartoznak. A sorozat főszereplője Suzanne teljesen véletlenül keveredik bele a maffia világába egy férfi által, azonban erre már csak egy olaszországi utazás során döbben rá, amikor már lehet, hogy túl késő.

A történetben erősen 18 éven felülieknek ajánlott, mivel sokszor jelenik meg az erőszakon a lapokon, viszont akit ez nem rettent el és szereti az erotikus regényeket, azoknak kihagyhatatlan. A Maffia-trilógia egy gyors, feszes történet, tele romantikával és veszéllyel.

A maffia ágyában - Maffia 1.
Előjegyezhető
Teljes ár:4.499 FtFizetendő ár:3.599 Ft


10. Fábián Janka: Az Anna-bál szerelmesei

Fábián Janka könyvei a történelmi regények kedvelőinek kedveznek. Az Anna-bál szerelmesei-sorozat első részében a 19. században járunk, ahol Ilka, a lány, akit apja miatt a város kirekeszt, megismerkedik egy dúsgazdag lánnyal, Krisztinával. Miközben barátságuk egyre szorosabb lesz, igazán korhű képet kapunk a reformkori Balatonfüredről is.

Ez a könyv nem csak a két szerelmes lány története, hanem Balatonfüredé is. Fábián Janka gyönyörű képet fest a tájról, és bemutatja, hogy a város a többszöri megpróbáltatás, természeti katasztrófák és tűzvészek ellenére a mai napig büszkén áll. Olyan magyar írókkal, költőkkel is találkozhatunk, mint Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály, továbbá bepillantást nyerhetünk a híres első Anna-bálra, valamint sajnos a kolera-járvány is felüti a fejét.

Emellett nagy hangsúlyt kap a romantika is, hiszen a két főszereplő azért küzd, hogy mindketten szívük választottjával lehessenek.

Az Anna-bál szerelmesei
Előjegyezhető
Teljes ár:4.499 FtFizetendő ár:4.049 Ft

+1. Vámos Miklós: Sánta kutya

A magyar férfi írók köteteiben általában férfiak a főszereplők, viszont Vámos Miklós teljesen ellentmond ennek az általánosításnak. A Sánta kutya egy nő életét meséli el, elejétől a végéig. A történet könnyen követhető, jól elhatárolható részekre tagolt, és az egyes fejezeteket megkülönböztetik egymástól a nyelvi, biológiai és történelmi változások.

A könyv egyfajta meghajlás is a női nem előtt Vámos Miklós részéről: téves, hogy a nőket a gyengébbik nemnek tartják, elmondása szerint minden férfi rengeteg dolgot köszönhet a nőknek. Vámos Miklós fantasztikus író, így nem is érződik, hogy valójában férfi író áll a női szemszög mögött.

Sánta kutya
Rendelhető
Teljes ár:5.499 FtFizetendő ár:4.949 Ft

Végső gondolatok

Listánk remekül megmutatja, hogy milyen sokszínűek a magyar írók. Legyen szó szépirodalmi, romantikus, fantasy, bűnügyi regényekről, pszichológiai könyvekről és képregényekről, számtalan kiemelkedő alkotást találunk a palettán. Ez a paletta természetesen folyamatosan bővül, hiszen rendszeresen jelennek meg fiatal magyar szerzők lebilincselő alkotásokkal.

A hazai alkotók műveivel könnyen lehet azonosulni, már csak azért is, mert a saját anyanyelvünkön szólnak hozzánk, és gyakran megjelenítik a magyar kultúra jellegzetes vonásait is. Valójában a külföldi szerzők tollából származó fordításokra sem sem lehet panaszunk, ám mégis teljesen más érzés az anyanyelvünkön olvasni, úgy, ahogy azt a szerző szánta.

Bár a kortárs magyar írók hírét kevésbé viszi a szél, ez nem jelenti azt, hogy műveikkel nem érdemes megismerkedni.

MAGYAR ÍRÓK KÖNYVEI

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!