2. világháborús könyvek: 10+1 megrendítő erejű kötet

2023.03.30.

Az 1939 és 1945 között végbement világégés tömegek pusztulásával járt, és felfoghatatlanul tragikus egyéni sorsokat eredményezett. Nem véletlen, hogy szakmai és szépirodalmi alkotások hosszú sora foglalkozik a témával. Ismerd cikkünkből meg a 2. világháborús könyvek világát! 

2. világháborús könyvek


A II. világháború


A második világháború kitörése 1939. szeptember 1-jére datálható, amikor Németország egy mondvacsinált ürügyre hivatkozva megindította offenzíváját Lengyelországgal szemben. Nem telt két évbe, mire egész Európa lángba borult. A német hadsereg látványos sikereket ért el, és csaknem a teljes kontinens Hitler befolyása alatt állt. A nácik ellen felsorakozó országok és a hosszú háború azonban felőrölték a német hadigépezetet: 1943-ban már erőteljes előre nyomulást hajtottak végre a szovjetek, majd 1944-ben a nyugati szövetségesek katonái is megjelentek a kontinensen. A háború azonban még sokáig elhúzódott, és csak 1945 május 8-án ért véget.

A világégés az emberiség legsúlyosabb katasztrófái között tartható számon. Korábban sosem látott embertömegek váltak üldözötté, otthontalanná, illetve áldozattá. Beleértve ebbe a katonai és civil veszteségeket is. Azért, hogy ezt a traumát feldolgozhassuk, az okokat, eseményeket és következményeket pontosan megérthessük, 2. világháborús könyvek tucatszám jelentek meg a közel egy évszázad alatt, mióta véget ért az embertelen öldöklés. A következőkben 10+1 olyan alkotást mutatunk be, amelyet azért érdemes elolvasni, mert utánuk biztosan másként fogunk tekinteni a 20. század legszörnyűbb időszakára. 


2. világháborús könyvek, amik benned is nyomot hagynak


1. Hitler és Sztálin


Hitler és Sztálin a világtörténelem két legrettenetesebb szereplője. Külön-külön is milliók haláláért felelősek, hiszen olyan gyilkos rendszereket építettek föl, amelyek módszeresen pusztították el emberek tömegeit. Nem csak ellenségeket, vagy politikai ellenfeleket, mely szintén bűntett lenne, hanem ártatlan civileket is. A két politikus e tekintetben tehát torz tükörképe egymásnak, miközben ideológiájuk sok tekintetben épphogy szöges ellentéte volt a másikénak. Persze különbségeket is tapasztalhatunk köztük. Míg Hitler hatalmát karizmatikusságára támaszkodva építette föl, és aztán terrorral szilárdította meg, addig Sztálin kezdetektől fogva a rettegésre alapozta uralmát.

Szinte hihetetlen, hogy e két diktátor egy időben élt, és a második világháborúban még az erejüket is összemérhették. Vajon ez a huszadik század sajátos „terméke” volt csak, vagy egyszer még megismétlődhet? Laurence Rees brit történész Hitler és Sztálin című könyvében, miközben részletes képet rajzol a két zsarnokról, e kérdésre is megpróbálja megadni a választ. 


AKCIÓHitler és Sztálin
Rendelhető
Teljes ár:7.999 FtFizetendő ár:6.399 FtKorábbi ár:4.799 Ft



2. A terror megszervezése - Heinrich Himmler szolgálati naptára, 1943-1945


Önmagában egy-egy zsarnok nem lett volna elég ahhoz, hogy milliókat küldjenek pusztulásba, részben egy véres háborúban, részben pedig a harcok leple alatt működtetett haláltáborokban. Ehhez olyan, ugyancsak talán őrültnek nevezhető politikusokra volt szó, akik a diktátorok hatalmát jelentő ideológiában a végsőkig hittek, elnémítva a bennük rejlő emberségesség tiltakozó szavát. A náci Németországban ilyen személy volt Heinrich Himmler, a Birodalom háborús belügyminisztere, aki a rettegett Waffen SS, és a koncentrációs táborok vezetéséért is felelős volt.

A bűnök miatti megrökönyödést követően az egyik első kérdésünk lehet, hogy vajon mit gondoltak, hogyan éreztek ezek az emberek, akik a háború rémtetteit irányították? Hogyan látták el a E kérdés megválaszolásában segítenek bennünket az ego-dokumentumok, például naplók vagy memoárok és egyéb , valamint az ezek alapján készült 2. világháborús könyvek. Ezek közé tartozik A terror megszervezése - Heinrich Himmler szolgálati naptára, 1943-1945 című alkotás is, amelyben a Harmadik Birodalom második legfontosabb személyének a mindennapjait ismerhetjük meg történészi kommentárokkal kiegészítve, hogy közelebb jussunk a fentebb feltett kérdések válaszaihoz.


AKCIÓA terror megszervezése - Heinrich Himmler szolgálati naptára, 1943-1945
Rendelhető
Teljes ár:6.999 FtFizetendő ár:5.599 FtKorábbi ár:4.199 Ft



3. V-2


A második világháború azért is különleges volt, mert egy olyan új szinte emelte a haditechnikai fejlettséget, amely lehetőséget teremtett a totális háború kibontakozására, és a későbbi technikai forradalom katalizátora is lett. Ezen újítások egyike volt a V-2 rakéta is. Robert Harris, a fegyverrendszerrel azonos című regényének főszereplője Rudi Graf, aki bár a Holdra szállásról álmodozott, nem tömegpusztító fegyverek elindításáról, tudásának köszönhetően belesodródik a háborúba, annak ellenére is, hogy a német titkosszolgálatok gyanús elemként tekintenek rá.

A könyvben ezzel párhuzamosan kibontakozik egy másik narratíva is, hiszen a V-2-nek nem csak elindítói vannak, hanem elszenvedői is. Kay Caton-Walsh hírszerzőtiszt is közéjük tartozik, akit egy becsapódást követően Belgiumba küldenek, hogy társaival meghatározza a kilövések helyszínét, lehetőséget teremtve a fegyverrendszer hatástalanítására. Hamarosan a két főszereplő története váratlanul összefonódik…

Robert Harris V-2 című világháborús regénye azért is különleges, mert miközben egy lenyűgöző kémtörténetet kapunk, betekintést nyerhetünk abba is, hogy miként működött egy német rakétabázis, hogyan tervezték meg, és hajtották végre a pusztító támadásokat.


AKCIÓV-2
Rendelhető
Teljes ár:3.990 FtFizetendő ár:3.192 FtKorábbi ár:2.394 Ft



4. Véres övezet - Európa Hitler és Sztálin szorításában


Ahogy első könyvünk kapcsán is már említettük, Hitler és Sztálin milliók halálért felelősek. Egyeseket tervszerűen, koncentrációs táborokban pusztítottak el, másokat halálra éheztettek, agyonvertek, vagy tömegsírba lőttek. A kegyetlenségek skálája rendkívül széles volt.

Snyder Timothy Véres övezet – Európa Hitler és Sztálin szorításában című könyvében épp e tömeggyilkosságokat, valamint azok helyszínét mutatja be, részben az ezeket ismertető szakirodalmakra, részben pedig az említett helyszínek végig járása során gyűjtött benyomásaira, tapasztalataira támaszkodva. Az így megalapozott történeti keretbe helyezi aztán bele Timothy az áldozatok gondolatait leveleiknek, naplótöredékeiknek, elhurcolásuk közben az utókor számára készített feljegyzéseiknek segítségével. Így a Véres övezet nem egy átlagos történelemkönyv, hanem egy olyan alkotás, amelyből egészen személyes, az áldozatokat fókuszba helyező, hiteles nézőpontból ismerhetjük meg a 20. század legborzalmasabb évtizedeinek históriáját.   


AKCIÓVéres övezet - Európa Hitler és Sztálin szorításában
Rendelhető
Teljes ár:5.999 FtFizetendő ár:4.799 FtKorábbi ár:3.599 Ft



5. A 21-es fekete tábor


1944-ben a sikeres normandiai partraszállással és azt követően nem csak az angolszász csapatok eredményes hadműveletei sokasodtak, hanem a német hadifoglyok száma is. Jelentős részüket az Angliában számukra létrehozott táborokba zárták. A legkockázatosabbnak ítélteket az úgynevezett fekete táborokba, és a köztük is legveszedelmesebbnek nevezhetők, a Harmadik Birodalomhoz mindhalálig hű SS katonák a 21-es táborba kerültek. Harcukat még a reménytelennek tűnő helyzetben sem adták föl, és egy kitörésről, majd ezt követően London lerohanásáról szövögettek dicsőséges álmokat. Persze voltak olyanok is, akiknek hite megkérdőjeleződött a fogságban. A 21-es fekete tábor főszereplője, Max Hartmann szeme előtt a felemelő győzelem helyett inkább felesége és születendő gyermeke lebeg, és leginkább csak viszont látná családját. Ez viszont hűségének – mely az SS jelmondatában is benne foglaltatott (Meine Ehre heißt Treue – Becsületem a hűség) – elárulásával járna. Vajon esküje, vagy szívének vágya lesz erősebb?

Bill Jones A 21-es fekete tábor című regénye egy igaztörténeten alapszik, hiszen a fekete táborok tényleg léteztek, és a történet színhelyéül szolgáló 21-es tábor mind a mai napig látható egy letűnt, de örökségeiben napjainkig velünk élő kor mementójaként.


AKCIÓA 21-es fekete tábor - Balck Camp 21
Rendelhető
Teljes ár:4.490 FtFizetendő ár:3.592 FtKorábbi ár:2.694 Ft



6. A vándorló katlan


A hadtörténet iránt érdeklődő olvasók számára bizonyosan nem ismeretlen Számvéber Norbert neve, aki a tudományos jellegű 2. világháborús könyvek elismert szerzője. A vándorló katlan című munkájában a német 1. páncéloshadsereg 1944 tavaszán vívott küzdelmeit mutatja be.

Ebben az időszakban a háborús fordulat, és a keleti hadszíntéren a szovjet erőfölény már egyértelműnek látszik. Sőt, a front déli részén a szovjetek az úgynevezett „második sztálini csapás” végrehajtásán dolgoznak, nevezetesen a könyv címében is említett alakulat felmorzsolásán. A seregtest pedig valóban reménytelen helyzetben van, hiszen Zsukov marsall szinte már be is kerítette azt. A parancsnoknak, Hans Valentin Hube páncélostábornoknak és Erich von Manstein tábornagynak minden stratégiai tudását össze kell szednie, hogy annyi embert, felszerelést és területet megvédjen, amennyit csak lehet.

A vándorló katlan tudományos igényességgel mutatja be az 1944 tavaszán Ukrajnában zajló küzdelmeket. Az eseményeknek ráadásul magyar vonatkozása is van, hiszen a VII. hadtest ekkor már az említett páncélossereg kötelékében harcolt.


AKCIÓA vándorló katlan - A német 1. páncéloshadsereg küzdelme a túlélésért, 1944 március-április
Rendelhető
Teljes ár:5.990 FtFizetendő ár:4.792 FtKorábbi ár:3.594 Ft



7. Az utolsó túlélő


A legrémisztőbb a második világháború alatt végrehajtott emberellenes bűncselekményekben, hogy bárki áldozattá válhatott. Még arra sem volt szükség, hogy az valamely üldözött csoport tagja legyen. Elég volt csupán, ha valaki szeretett volna ember maradni egy embertelen világban. Épp így került az üldözendők listájára a holland Wim Aloserij is, aki egy teljesen átlagos férfi volt. Egy totális diktatúra azonban épp az ilyen embereket nem tűrheti meg, ezért Aloserij is áldozat lett: három koncentrációs tábort is megjárt, egy náci börtönhajóban pedig egy ütközetet is túlélt.

A háború után Aloserij sokáig nem akart beszélni az őt ért borzalmakról, azonban idős korában megtörve a csendet, megkérte Frank Krake-t, írja meg a históriáját. Krake Az utolsó túlélő című műben levéltári forrásokra, Aloserij emlékeire, valamint fényképeire támaszkodva mutatja be, min ment keresztül a holland férfi. Az alkotás nagy erénye, a holokauszt témájú 2. világháborús könyvek többségéhez hasonlóan hiteles betekintést enged abba, milyen megpróbáltatásokat jelentett az üldözés és koncentrációs táborok szigorú rendje.


AKCIÓAz utolsó túlélő
Rendelhető
Teljes ár:5.200 FtFizetendő ár:4.160 FtKorábbi ár:3.120 Ft



8. Megtorlás - Közép-Ukrajna visszafoglalása 1943


Sztálingrád a második világháború fordulópontjának tekinthető, azonban a német hadsereg összeomlását e csata még nem hozta el. Sőt, Hitler egy gyors ellentámadást is megpróbált megszervezni azzal a céllal, hogy a soraik rendezését megelőzően tönkreverje a Wermacht a Vörös Hadsereget. Ez volt az úgynevezett „Citadella” hadművelet, amely azonban nem várt késlekedéssel indult csak el, ami végül a terv bukásra ítéltségéhez vezetett. A „Citadella” legfontosabb eseményeként lezajló kurszki csatában ugyanis a németek óriási vereséget szenvedtek. A Megtorlás - Közép-Ukrajna visszafoglalása 1943 című könyvből e harcok eseményeit ismerhetjük meg.

Jóllehet, a Megtorlás szerzője, Prit Buttar nem történész, hanem orvos, ám nem hiányzik mögüle a 2. világháborús könyvek megírásához szükséges történeti tudás, beleértve ebbe a geopolitikai kontextualizálást és az emberi tényezőket is.

A könyv szerves folytatása a szerző A penge élén című művének, így ha azt nem ismered, érdemes ezzel kezdeni az olvasást.


AKCIÓMegtorlás - Közép-Ukrajna visszafoglalása 1943
Rendelhető
Teljes ár:7.690 FtFizetendő ár:6.152 FtKorábbi ár:4.614 Ft



9. A varsói tanár


Bár a listánkban szereplő 2. világháborús könyvek közül több is foglalkozik az 1945-ig tartó népírtásokkal, ezek közül az egyik az áldozati perspektívát is megmutatja, mégsem maradhat ki egy „valódi” holokauszt könyv, amely a leginkább érintett csoport, a zsidók szemszögéből ábrázolja a soát.

Mario Escobar A varsói tanár című, megtörtént események által ihletett regényének a főszereplője Janusz Korczak, lengyel asszimiláns zsidó családból származó orvos, a varsói árvaház vezetője. Mikor a történet elkezdődik, az árvaház lakói még nem tudják mi vár rájuk, egy kellemes napot töltenek együtt Varsóban. Közben azonban Németország megindítja pusztító háborúját az ország ellen. Csupán néhány hét elég, hogy teljes megszállás alá kerüljenek, beleértve a fővárost is. Több ezer embert gettóba zárnak, köztük az árvaház lakóit is, rövidesen pedig útnak indítják őket a treblinkai haláltáborba. Korczak, a tanár viszont feladja a menekülés esélyét, és a gyermekek mellett tart, vállalva a mártírhalált.

A varsói tanárban ezt a megindító történetet ismerhetjük meg irodalmi igénnyel ábrázolva. 


A varsói tanár
Előjegyezhető
Teljes ár:4.800 FtFizetendő ár:4.320 Ft



10. A Führer árvái


Különös az emberi élet, hiszen bár minden élet egyet ér, az mégsem számszerűsíthető. Nem lehet azt mondani, hogy egyetlen ember tragédiája kisebb lenne milliókénál. Nem könnyű tehát eldönteni egy olyan dilemmát, amikor az a kérdés, hogy néhány, ám általunk személyesen ismert embert mentsünk meg, vagy áldozzuk föl őket, miközben egy nagyobb jó érdekében cselekszünk. Kegyelmi helyzetben vagyunk, hogy a mindennapokban nem kell ezzel a bonyodalommal szembe néznünk. A Führer árvái című második világháborús könyv főszereplőjének, Peter Cheshamre-nek viszont igen.

A történetben egy tanárnő, Claudia Kellner huszonhét árvával bujkál a Gestapo elől, akikre a biztos halál vár, ha megtalálják őket. A titkos német haditechnika megszerzésén dolgozó kém, Peter sokat tehetne elárulásukkal az ügyének előrehaladása érdekében, bizonyítva látszólagos hűségét a náci hatalom irányába. A gyermekek sorsa miatt érzett lelkiismeretfurdalása viszont komoly vetélytársa a világért érzett felelősségének. Vajon ki lehet jönni úgy egy ilyen helyzetből, hogy mindenkit megmentsen a főszereplő?


AKCIÓA Führer árvái
Rendelhető
Teljes ár:4.599 FtFizetendő ár:3.679 FtKorábbi ár:2.759 Ft



11. A második világháború infografikája


2. világháborús könyvek listánk utolsó darabja A második világháború infografikája című munka. Elsősorban azoknak ajánljuk, akik szeretnének általánosan képbe kerülni a háború legfontosabb eseményeivel, tényeivel. A kötet hatalmas előnye, hogy a háborút miközben több dimenzióban vizsgálja (had-, politika-, gazdaság- és társadalomtörténet), nem feledkezik meg arról, hogy e hatalmas mennyiségű információt rendkívül nehéz átlátni. Épp ezért egy gazdagon illusztrált munkáról beszélhetünk, amely megkönnyíti a könyvben található szinte felfoghatatlan méretű tényhalmazt. De a munkát, nem kizárólag a laikus, ám a háború iránt érdeklődő olvasóközönség forgathatja, hanem a téma kutatói számára is remek segítséget jelent, hogy eredményesebben átlássák az összefüggéseket, és esetlegesen újszerű kutatói kérdéseket fogalmazzanak meg ezek mentén. Vagyis A második világháború infografikája, egy mindenki számára jól hasznosítható, szerteágazó munka. A esemény iránt érdeklődők könyvespolcán alapdarabként kell megjelennie.


A második világháború infografikája
Előjegyezhető
Teljes ár:7.500 FtFizetendő ár:6.000 Ft



Végső gondolatok


Ahogy listánk is reprezentálja, a II. világháborús könyvek egy igen színes csoportot alkotnak. Megtalálhatjuk közben a tudományos igényű szakirodalmi, illetve ismeretterjesztő munkákat. Különösen utóbbiak nem csak a szakmai közönségnek szólnak, hanem a téma iránt érdeklődőknek is. Ez azért fontos, mert ezen könyveknek köszönhetően kaphatunk egy valós képet arról, hogy mit is jelentett a huszadik század legsúlyosabb világégése. Ezek mellett megtalálhatjuk a második világháborús könyvek között a különböző regényeket is, amelyek eltérő perspektívából ábrázolják a pusztítás borzalmait. Ezek pedig azért kiemelten fontosak, mert általuk érthetjük meg igazán, hogy mennyi szenvedést okozott az 1939 és 1945 között dúló konfliktus. A megértés pedig az alapja annak, hogy elkerüljünk egy ehhez hasonlatos újabb kataklizmát.


Ha a listánkban szereplő könyvek meghozták a kedved a II. világháborús, valamint a történelmi könyvek olvasásához, ajánljuk a webáruházunkat, ahol a legkülönbözőbb témákban a legkülönbözőbb alkotás várnak. Találd meg a legújabb kedvenced!


TOVÁBB A 2. VILÁGHÁBORÚS KÖNYVEKHEZ

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!