Náray Tamás könyvei: Zarah-sorozat és mások

2022.10.15.

Náray Tamás nem csupán a divat világában alkotott maradandót, hanem az irodalomban is. A Zarah-trilógia kiadványai hazánkban óriási népszerűségnek örvendenek, mellettük pedig érdemes említést tenni további szórakoztató és megható életrajz ihletésű kötetekről is. Cikkünkben ezúttal Náray Tamás könyvei kerülnek ismertetésre, amiket jó szívvel ajánlunk azoknak, akik érdeklődnek a művészete és irodalmi munkássága iránt. 

Náray Tamás könyvei

Náray Tamás: Mit érdemes tudni róla?

,,El kellett azon gondolkodnom, hogy nekem is kell változnom. Ez nagyon nehéz és az is, hogy megtalálni utána, hogy miképpen. Mert én tudok nagyon szeretni, csak belül.” (Náray Tamás)

Náray Tamás neves, magyar származású festőművész, divattervező és szerző, aki több generációs értelmiségi családban látta meg a napvilágot. Gyermekkora óta nagy érdeklődést mutatott a művészet iránt, azonban szülei nem támogatták, hogy ilyen pályán induljon el. 1977 és 1981 között a Külkereskedelmi Főiskola francia-német szakán tanult, majd a diploma megszerzését követően közgazdaságtanból végzett posztgraduális képzést. Tanulmányai befejezését követően rövidesen elhelyezkedett egy külkereskedelmi tevékenységet folytató cégnél, ahol lehetősége volt elmélyedni a formatervezés világában. Azon álmát, hogy divattervezéssel foglalkozzon sosem engedte el, munkája pedig közelebb vitte őt a dédelgetett vágyai beteljesüléséhez. A cég felsőfokú formatervezői tanfolyamra küldte őt, ahol kiemelkedő eredménnyel vizsgázott. Említésre méltó, hogy munkáját a londoni bemutatón külön díjjal jutalmazták és francia ösztöndíjban is részesült. Náray Tamásnak kétsége sem volt ezek után arról, hogy a divattervezéssel komolyabban is foglalkozzon.

Mialatt Párizsban élt, sikeresen elsajátította a divatszakma rejtelmeit és bízott abban, hogy hazatérése után mások is elismerik majd a munkáját, illetve meglátják benne a tehetséget. A divat és a művészet iránti szeretete nem engedte, hogy eltántorítsák őt a hazai alkotástól, és kemény munkája egy idő után meghozta a gyümölcsét. 1996-ban kiadta első kollekcióját Magyarországon, 2000-ben pedig az Ybl palotában nyitotta meg saját szalonját, ahol hazai és külföldi megrendelőket egyaránt nagy lelkesedéssel fogadott. Számára mindig rendkívül fontos volt, hogy az elkészült ruhadarabjaira ne egyszerű öltözékként, hanem műalkotásként tekintsenek.

Kicsoda Náray Tamás

Náray Tamás napjainkban az egyik legismertebb hazai öltözéktervező, akinek életét a kezdetektől fogva végigkíséri a művészet. Néhány évet leszámítva, örömmel merült el a festészet világában, továbbá egyfajta lelki feloldozásért az írásba is belevágott. 2014-ben megjelent az első önéletrajz ihletésű könyve, Az utolsó reggel Párizsban, később pedig számtalan más nagyszerű kötet is. A legszélesebb körben ismert regényei a Zarah-trilógia részei, illetve a 2021-ben megjelent Volt egyszer egy varrodám, ami folytatja a saját kihívásokkal teli életútjába való betekintést.   

Náray Tamás olykor interjút is, amikor hazalátogat Magyarországra. Az alábbi videóban mesél többek között a gyermekkoráról, a művészetek és a divat iránti szenvedélyéről, a külföldre költözésről, karrierútjáról és jövőbeli terveiről.  


Náray Tamás könyvei: nagy sikerű regények

A cikk további részében Náray Tamás könyvei kerülnek ismertetésre, melyeket mindenképpen érdemes elolvasnia azoknak, akik érdeklődnek a szerző iránt. Azok pedig, akik még csak most ismerkednek meg a könyveivel, reméljük kedvet kapnak az olvasáshoz a cikk végére!   

Náray Tamás könyvek sorrendben:

  • Az utolsó reggel Párizsban (2014)
  • Zarah (2017)
  • Zarah öröksége (2018)
  • Zarah álma (2019)
  • Viva Espana! (2021)
  • Volt egyszer egy varrodám (2021)
  • A trilógia ízei - Zarah Winter kedvenc süteményreceptjei (2022)
  • Anyám szerint (2022)

1. Anyám szerint

Náray Tamás könyvei közül első helyen szeretnénk megemlíteni az Anyám szerint című regényt, amely arra a kérdésre ad választ, hogy kicsoda valójában Náray Tamás. Író, divattervező, festőművész, híresség, netán az összes egyszerre? Az Anyám szerint szókimondó és kíméletlenül őszinte portrérajz, amely egy csokorba gyűjti Náray életének mérföldköveit, sikereit és kudarcait, továbbá a család életébe is nyújt némi betekintést.

Anyám szerint
Rendelhető
Teljes ár:5.299 FtFizetendő ár:4.769 Ft


2. Zarah

Náray Tamás könyvei közül kihagyhatatlan a történelmi ihletésű Zarah trilógia első része, a Zarah, mely egy megható és szívhez szóló krimi és nagyívű családregény. A kötet 2017-ben jelent meg, és egyes kritikusoknak a következő volt a véleménye róla: ,,Ahhoz képest, hogy egy divattervező írta, meglepően jó regény.” A több, mint 700 oldalas minőségi lektűr középpontjában a zsidó származású Zarah Winter áll, aki immár az elmúlás küszöbén állva feltárja egész életét egy ismeretlen fiatal hölgynek a visszaemlékezései által. A kislány felhőtlen gyermekkora hamar véget ért. Szép jövő állt előtte egészen addig, amíg a sors közbe nem szólt egy szörnyű családi tragédia által. Zarah és nővére ugyan egy jólelkű szakácsnőnek köszönhetően megmenekültek a koncentrációs tábor szörnyűségeitől, azonban a család többi tagjáról ez nem mondható el. A lányok Olaszországban kezdenek új életet több-kevesebb sikerrel. A felnőtté válásuknak útját végig beárnyékolják a múlt sérelmei, melyekkel már csak idő kérdése, hogy mikor fognak szembenézni.

Zarah
Előjegyezhető
Teljes ár:5.499 FtFizetendő ár:4.399 Ft


3. Zarah öröksége

Náray Tamás Zarah trilógiájának második része a Zarah öröksége, amely éppen annyira mozgalmas, megható és szerteágazó a cselekményét tekintve, mint az első regény. A kislány és családjának izgalmas története folytatódik, de ezúttal a másik ikerlány keresésével a középpontban. Aki nem olvasta a trilógia első részét, mindenképpen tegye meg, mielőtt a Zarah örökségébe belekezd, mert sokkal élvezhetőbb, ha ismerjük az előzményeket. Carla, az egyik megtalált unoka Dél-Amerikába utazik a szerelmével, Yaakovval, hogy felkutassák a másik elveszett ikerlányt és rájöjjenek, hogyan keveredett bele egy szövevényes bűnténybe külföldön. Az első találkozás azonban kissé balul sül el, és olyan változásokat indít el a család életében, amely megkérdőjelezi a magukról, egymásról, bűnhődésről, szeretetről és gyűlöletről alkotott képüket.

Zarah öröksége
Előjegyezhető
Teljes ár:5.499 FtFizetendő ár:4.949 Ft


4. Zarah álma

Náray Tamás Zarah álma a nagy sikerű trilógia zárókötete, amely a kritikusok szerint olyan, akár egy mediterrán tengeröböl a vihar előtti szélcsendben. Kezdetben úgy tűnik, nyugalom uralkodik a család életében, azonban rövidesen beindul a cselekmény és az olvasó a mélyben találja magát. Rengeteg nem várt meglepetésre és feltárt családi titokra lehet számítani, melyek közül jó és rossz egyaránt adódik. A történet alapját ezúttal is a krimi vonal szolgáltatja, főhősünk, Zarah ugyanis a lidérces álmait követve egy különös házaspár utáni nyomozásba kezd. Az első két résznél, jó családregényhez híven, nagy hangsúlyt kapnak a családi szálak feltárása és a felek egymással való viszonyainak alakulása. Ez a befejező rész viszont, bizonyos tekintetben, olyan, mint egy izgalmas thriller, amely Zarah egyik álmából építkezik. Kétségkívül érdemes elolvasni a trilógia ezen részét is a másik kettő után.

Zarah álma
Előjegyezhető
Teljes ár:5.499 FtFizetendő ár:4.949 Ft


5. Náray Tamás: A trilógia ízei - Zarah Winter kedvenc süteményreceptjei

Zarah Winter és családja sokak szívébe belopta magát a Zarah-trilógia által, viszont téves azt gondolni, hogy történetük mindössze egy egyszerű családregényhez szolgál alapul. Náray művészi szemléletmódja valószínűleg akaratlanul is előtört a regények írása közben, melynek eredménye részben a 20. században élő család női tagjainak káprázatos öltözékekben való felvonultatása, másrészt pedig a kor művészettörténetébe való káprázatos betekintés és egy édes gasztronómiai kirándulás Zarah Winter kedvenc receptjeivel az élen. Bár főhősünk számtalan gyönyörű helyen megfordult a világban, ahol megannyi izgalmas színnel, illattal, formával és ínycsiklandozó süteménnyel találkozott, Frau Schwenk, a Winter család hűséges szakácsnője receptjei számára felülmúlhatatlanok voltak. A hölgy kulcsfigura a család életében, ugyanis neki köszönhetik a lányok, hogy megmenekültek a fogolytábor szörnyéseitől és új életet kezdhettek. Ez a kötet Náray Tamás tolmácsolásában ismerteti a kedves Frau legendás süteményeinek elkészítési módját.

Náray Tamás: A trilógia ízei - Zarah Winter kedvenc süteményreceptjei

6. Az utolsó reggel Párizsban: Valóságos regény

Az utolsó reggel Párizsban: Valóságos regény Náray Tamás karrierjének és életútjának megrendítő és izgalmas történetének egy kis szegletét tárja fel Dárnay Dávidon keresztül. A kötetet már a megjelenése óta hatalmas siker koronázott. A szerző ezen önéletrajzi ihletésű könyvében, sok elfojtást követően, kíméletlen őszinteséggel beszéli el, hogy miképpen élte meg a szocialista Magyarországra való visszatérést a pezsgő Párizs után, és hogyan gondozta karrierjét, miközben állandó nehézségekkel kellett szembenéznie. "Ha feladod a céljaidat, és lemondasz a vágyaidról, csak azért, mert pillanatnyilag kilátástalannak látod a helyzetet, tudnod kell, hogy ezzel elárulod az életed. És ezek után nem csodálkozhatsz azon, hogy a saját sorsod bánik majd veled úgy, mint az ellenségével." (Náray Tamás)

Az utolsó reggel Párizsban - Valóságos regény I-II. kötet
Előjegyezhető
Teljes ár:5.999 FtFizetendő ár:5.399 Ft


7. Volt egyszer egy varrodám

,,Másokról sohasem beszéltünk. A véleményünket családi körben vitattuk meg. Arra kértek, ne alkossak mindenről véleményt. Vegyem számításba, hogy az én szemszögem csak egyetlen csepp a nézőpontok tengerében, s mielőtt az őszinteség álruhájába rejtett ítélkező mondataimat kiejteném a számon, vizsgáljam meg, nekem azok hogyan esnének. Ha ezt teszem, rájövök majd, hogy nem mindig visz előre a túlzott igazmondás. Hiszen az én igazságom csak az enyém, és az én egyetlen cseppnyi nézőpontom alapján jutottam arra." (Náray Tamás)

A Volt egyszer egy varrodám szintén önéletrajz ihletésű kötet, mely 2014-ben jelent meg. Magával ragadó olvasmány, mely folytatja Náray Tamás, pontosabban Dárnay Dávid életútjának történetét. Az olvasó Az utolsó reggel Párizsban című kötetben már betekintést kaphatott ugyan főszereplőnk szakmai karrierjének kezdeti alakulásába, azonban a dolgok mélyére komolyabban még nem ástunk le, és nem ismertük meg a kulisszatitkokat sem. Ezzel a kötettel betekinthetünk a divattervezés színfalai mögé azáltal, hogy a szerző megosztja velünk személyes és szakmai tapasztalatait, visszaemlékezéseit, valamint levonja a szükséges tanulságokat. Náray Tamás könyvei egytől-egyig szókimondó stílusúak, ami azért sem meglepő, mert az őszinteség számára az egyik legfőbb erény. Ahogy a többi művében már megszokhattuk, itt is igaz az, hogy a valóság és a képzeletbeli elemeket ötvözve páratlanul hiteles és életszagú alkotást kapunk.

Náray Tamás Volt egyszer egy varrodám

8. Barbara

Az elmúlt évek legnagyívűbb vállalása Náray Tamástól a Barbara-sorozat. A családregény első része, A végzet Barbara, egy fiatal lány történetét mutatja be, akinek alkalmazkodnia kell az 1920-as lengyel-szovjet háború okozta változásokhoz. Családtagjaival együtt át kell jutnia országhatárokon, és rengeteg veszteséggel kell megbirkóznia. A nehézségek ellenére eltökéltek maradnak és egymásból nyernek erőt, mivel hisznek benne, hogy a sorsukat ők maguk alakítják.

A sorozat második felvonásában, ami A találkozás címet viseli, a szereplőknek az 1930-as évek Európájában kell túlélniük. Barbara gyönyörű nővé érik, aki előtt ígéretes jövő áll, és megtalálja a szerelmet egy sármos fiatal férfi mellett. Azonban a sors ismét próbára teszi őt és családját.

Náray Tamás sorozata lefedi a viharos 20. század egészét, és könyveiben remekül bemutatja az emberi természet sokszínűségét, miközben azt is ábrázolja, hogy egy véletlen találkozásnak milyen hatása lehet életünkre.

Barbara - A találkozás (2. kötet)
Rendelhető
Teljes ár:6.499 FtFizetendő ár:5.849 Ft

Meglepetés: 500 Ft-os ajándékkupon az első vásárlásodhoz!

Ha már egy ideje kacérkodsz a gondolattal, hogy felfrissítsd a könyvespolcod, adunk hozzá némi löketet. Nézz szét könyváruházunkban, pakold tele a virtuális kosarad, és használd a pénztárban a WELCOME kedvezménykódot. Az 500 Ft-os kupont egy alkalommal, legalább 10.000 Ft értékű vásárlás során tudod beváltani a szukits.hu oldalon.

Végső gondolatok

Náray Tamás könyvei egy sikeres, kitartó és mindenre elszánt művész érzelem és gondolatvilágába engednek mély betekintést. Számtalan regényében, köztük a Zarah-trilógiában és ez utóbbi két bibliográfia szerű regényben szinte kézzelfogható az a rengeteg veszteség, tragédia, fájdalom, amely a szerző életútját hosszasan végig kísérte. Náray Tamás többször tett említést azzal kapcsolatban, hogy pszichiátere tanácsára vetette bele magát az írásba. Aki olvasta Jakobovits Kitti Irodalomterápia című kötetét, biztosan tudja, hogy milyen sokat tud segíteni az irodalom a különböző pszichés problémák kezelésében. A megfelelő időben a megfelelő művet feldolgozva, természetesen egy irodalomterápiás szakember segítségével, van lehetőség arra, hogy szembenézzünk a múlt árnyaival.

Részben Náray művészi érzékenysége és maximalizmusa tette lehetővé azt, hogy olyan irodalmi alkotások kerüljenek ki a keze közül, amelyekről túlzás nélkül azt mondhatjuk, hogy zseniálisak. A visszaemlékezések nyomán kibontakozó történetek gyakran felelevenítik a gyermekkorát és bemutatják, miképpen tudta feldolgozni a karrierje hajnalán jelentkező csalódást, majd a hirtelen jövő sikert. Náray Tamás könyvei, úgy gondoljuk, mindenképpen olvasásra ildomosak. Nem csupán azoknak  érdemes a kezükbe venni a nagy sikerű köteteket, akik érdeklődnek az életrajzi könyvek iránt, hanem azoknak is, akik szeretnének mélyebben megismerni egy megrendítő és rendkívül érdekes életutat.

TOVÁBB NÁRAY TAMÁS KÖNYVEIHEZ

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!