Izgalmas regények nőknek: 9+1 felejthetetlen olvasmány

2023.08.04.

A regények nem véletlenül tartoznak a legnépszerűbb olvasmányok közé: segítenek kiszakadni a hétköznapokból, és egy kicsit színesebbé teszik az életünket. Legyen szó romantikus, szépirodalmi, fantasy, horror, thriller vagy más műfajú kötetekről, a sokszínű választékban mindenki megtalálja azt, ami kedvére való. Cikkünkben 9+1 izgalmas regény várja a női olvasókat! 

Regények nőknek

Magával ragadó regények, amelyek nőknek kifejezetten csábítóak lehetnek

Bár mindenkinek más az, ami egy regényt magával ragadóvá, izgalmassá és olvasmányossá tesz, és hogy az olvasási élmény nagyban függ az egyéni érdeklődéstől, preferenciáktól, mégis, vannak olyan kötetek, amelyekről bizton állíthatjuk, elsősorban a női nem számára lehetnek érdekesebbek. Ennek legfőbb oka, hogy olyan témákat járnak körbe, amelyek számukra vonzóbbak (gyakran már a borító alapján is arra következtethetünk, hogy női célközönségnek szánták).

A nőknek szánt regényekben a szerzők olykor tudatosan, máskor nem szándékosan választanak erős női karaktereket, akiknek könnyű azonos neműként a helyükbe képzelnünk magunkat. Egy történet során nyomon követjük, hogy ezek a hősnők küzdenek, kitartanak, elbuknak, majd talpra állnak - gyakran egy férfiak által uralt patriarchális társadalomban-, szerelembe esnek, csalódnak, veszteséget élnek át, gyermekből lánnyá, majd lányból asszonnyá és anyává válnak, megházasodnak, karriert építenek és így tovább... Zajlik az élet.

Olvasás

Női olvasóként sokak számára kétségtelenül érdekesebb nyomon követni, hogyan alakul egy női karakter sorsa. A nőknek szánt regényekben az író (nemtől függetlenül) gyakran nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy a főhősnő érzelmi világáról alapos, részletgazdag képet adjon. Nem fél ábrázolni a gyengeséget vagy épp kiállni az elnyomás és igazságtalanság ellen, ami a nőket éri. A ,,férfiasabb" regényekben az érzelmek ábrázolása sokszor háttérbe szorul, helyette nagyobb hangsúlyt kap a ráció általi problémamegoldás, az erő és kitartás dicsőítése, a szórakoztató célú brutalitás és az egyéjszakás kalandokban rejlő testi örömök. A regényekben hajlamosak a szerzők teljesen másképpen ábrázolni és kezelni a szerelmi viszonyokat, a szexualitás, de másképpen nyilvánulnak meg az emberi kapcsolatok, a világnézetek és a gondolkodásmódok is. A nők és a férfiak egyaránt küzdenek sajátos problémákkal, gyakran olyanokkal, amiket azonos neműként könnyebb átéreznünk.   

Könyvolvasás

Cikkünkben ezúttal olyan tehát olyan műveket gyűjtöttünk egy csokorba, amelyek nők számára lehetnek csábítóbbak. Minden nő más, így ez a könyvajánló is egy színes válogatás, melyben mindenki találhat magának izgalmas olvasmányt. 

Lucy Score: Amit sosem fedünk fel

Nash Morgan volt mindig a jó Morgan-testvér: mosolya mindenki lenyűgözött. Azonban a rendőrfőnök jelenleg egy lőtt sérülésből gyógyul, és déli sármját háttérbe szorítják pánikrohamai és rémálmai. Csak árnyéka régi önmagának. Nash nem akar senkit beengedni életébe. De az új szomszédja, az okos és gyönyörű Lina észreveszi árnyékait. A lány nem rajong a testi kontaktusért, csak ha ő kezdeményezi, de Nash valamiért más, és ezt a férfi is érzi. A fizikai vonzalom tagadhatatlan, és felmerül a kérdés, hogy megéri-e kockáztatni. Sajnos Linának is megvannak a titkai, és ha Nash rájön, miért jött a városba, sosem bocsát meg neki. Emellett nem is rajong a kapcsolatokért. Egy fantasztikus, egyszerű viszony a helyi rendőrrel? Azzal semmi probléma. Egy kapcsolat egy férfival, aki arra számít, hogy letelepszik mellette?

Ki van zárva. Amint megkapta, amiért jött, már ott is hagyja a várost. De a hely valahogy bekúszik a bőre alá. És ha Nash egyszer elhatározza, hogy Lina az övé lesz, semmi sem állíthatja meg. Még az a veszély sem, ami miatt már egyszer majdnem meghalt. Az Amit sosem fedünk fel az Amin sosem leszünk túl bestseller folytatás, ami önmagában is tökéletesen megállja a helyét.


Charlotte Jacobi: A Douglas nővérek

A két nővért már Hamburgban töltött gyerekkoruk alatt megigézték az illatok. Ők már akkor saját parfümüzletükre vágytak, amikor a vállalkozó nőket gyanakvással és bizalmatlansággal figyelték. A parfümök és kozmetikumok a 20. század elején nem voltak annyira társadalmilag elfogadottak, mint manapság. Ennek ellenére Marie és Anne megvalósították álmaikat, és 1910-ben megnyitották első Douglas-üzletüket Hamburg híres Neuer Wall utcájában. Charlotte Jacobi olvasmányos, színes és lelkes stílusa miatt könnyedén átélhetjük az elmúlt évszázad hangulatát, otthon érezhetjük magunkat a Carsten-házban és bepillantást nyerhetünk a két rendkívüli nővér életébe.

A Douglas nővérek
Rendelhető
Teljes ár:4.690 FtFizetendő ár:4.221 Ft

Colleen Hoover: Velünk véget ér / Velünk kezdődik

Colleen Hoover sorozata egy szívszorító, gyönyörű olvasmány, amelynek mindkét része a bestseller könyvek közé tartozik. Néha az bánt, akit a legjobban szeretsz. Lilynek nem volt mindig könnyű élete, de az sosem állította meg abban, hogy keményen dolgozzon az életért, amire vágyik. Messzire jutott a maine-i kisvárostól, ahol felnőtt: lediplomázott, Bostonba költözött és saját vállalkozást nyitott. Ezért amikor megismerkedik a jóképű agysebésszel, Ryle Kincaiddal és szikrázik közöttük a levegő, úgy tűnik, hogy az élete túl jó, hogy igaz legyen.

Ryle határozott, makacs és kicsit arrogáns is. Ezzel együtt viszont érzékeny, okos és imádja Lilyt. Valamint az sem mellékes, hogy remekül néz ki műtős ruhájában. Lily nem tudja kiverni a férfit a fejéből, azonban zavarja, hogy Ryle mennyire nem akar kapcsolatot. Már amikor úgy tűnik, hogy Lily lesz a kivétel, akkor is azon gondolkozik, mitől lett Ryle ilyen. Miközben folyamatosan az új kapcsolat jár a fejében, Atlas Corrigan szintén megjelenik gondolatai között: Lily első szerelme, egy emlékeztető a múltra, amit maga mögött hagyott. Kedves lélek volt, a lány védelmezője. Amikor Atlas hirtelen felbukkan, minden, amit Lily és Ryle épített felborulhat.

Velünk véget ér - keménytáblás
Rendelhető
Teljes ár:5.999 FtFizetendő ár:5.399 Ft

Taylor Jenkins Reid: Evelyn Hugo hét férje

Az Evelyn Hugo hét férje az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerei közé tartozik. Taylor Jenkins Reid-könyvek nőknek azért is ajánlottak, mert főszereplői határozott, erős nők. A kötet nem véletlenül tartozik az érdekes romantikus könyvek közé, és jelenleg egy filmadaptáción is dolgoznak. Az öregedő és visszahúzódó hollywoodi csillag, Evelyn Hugo most végre interjút ad, amelyben elárulja az igazságot csillogó és botrányos életéről. Azonban amikor egy ismeretlen magazin íróját, Monique Grantet választja a feladatra, még maga Monique is megdöbben. Miért ő? És miért pont most? Monique nincs éppen a helyzet magaslatán. Férje elhagyta, karrierje pedig semerre sem halad. Monique-t nem érdekli, miért őt választotta Evelyn életrajza megírására: elhatározza, hogy kihasználja a lehetőséget karrierje beindítására.

Monique ámulattal hallgatja a színésznő történetét Evelyn luxuslakásán. A sztár elmeséli, hogyan jutott el Los Angelesbe az 50-es években, miért hagyta ott a bizniszt az 1980-as években, és persze a hét férjéről. Evelyn meséje a könyörtelen ambícióról, egy váratlan barátságról és egy nagy, tiltott szerelemről szól. Monique elkezd kötődni a legendás sztárhoz, azonban amikor Evelyn története a végéhez közeledik, kiderül, hogy élete tragikus és visszafordíthatatlan módon kapcsolódik az újságíróéhoz.

Evelyn Hugo hét férje
Rendelhető
Teljes ár:4.499 FtFizetendő ár:4.049 Ft

Daphne Du Maurier: A Manderley-ház asszonya

A romantikus krimik izgalmas könyvek, nőknek szóló listánkon is szerepet kap egy klasszikus, gótikus alkotás. A Manderley-ház asszonya először 1938-ban jelent meg, azonban a filmváltozatok - legújabban a 2020-as Netflix-film, ami a Rebecca címet viseli - továbbra is életben tartják. Az ősi, gyönyörű Manderley-ház a rózsakert és a tenger között foglal helyet, és a környék ékkövének számít. Rebecca erről gondoskodott: befolyása még egy évvel halála után is érezhető, mintha még mindig ott lenne a házban. Hogyan tudja Maxim de Winter új, visszafogott menyasszonya átvenni a helyét vagy kilépni árnyékából? Egy olyan árnyékból, ami a rövid nyár múlásával egyre csak nő, amíg egy váratlan leleplezéssel veszélybe nem sodorja a házat és lakosait.

A Manderley-ház asszonya
Rendelhető
Teljes ár:4.890 FtFizetendő ár:4.401 Ft

Danielle Steel: Erkölcsi iránytű

A Danielle Steel-könyvek nőknek különösen ajánlottak, mivel a szerző érzéki, lebilincselő regényei garantáltan rabul ejtik az olvasót. Az Erkölcsi iránytű egy aktuális, elgondolkodtató női regény az irodalom egyik legjobbjától. A Saint Ambrose Iskola már több száz éve fogadja a legnagyszerűbb családok fiúgyermekeit. Azonban most először befogadnak egy lány diákot is. Míg a legtöbb tanulónak megvan mindene, amire csak vágyhat, néhányan családjukkal, a magánnyal és bizonytalansággal küzdenek. Egy ilyen feszült környezetben még a legkisebb szikra is hatalmas tüzet okozhat.

A halloweeni buli utáni napon az egyik tanuló kórházba kerül: sérülései súlyosak és véralkohol szintje veszélyesen magas. Pusztán néhány gyerek tudja, ki volt ott, amikor megtámadták, és nem hajlandók beszélni. A szülők, a tanárok, a tanulók és a média próbálja kideríteni az igazságot, és a Saint Ambrose-ban mindenkinek el kell viselnie a következményeket. Amint a dráma kibontakozik, az érintetteknek választaniuk kell a hazugság és az igazság, a könnyű és a helyes út között, és csakis erkölcsi iránytűjükre hallgathatnak.

Erkölcsi iránytű
Rendelhető
Teljes ár:2.990 FtFizetendő ár:2.691 Ft


Pauline Mai: Levendulakék boldogság

A legjobb könyvek a szórakoztató történet mellett tanuláságot is tartalmaznak, és ez alól a Levendulakék boldogság sem kivétel. A szerző első kötetében a főszereplővel együtt kereshetjük utunkat az életben. Néha egy kis kitérőt kell tenned, hogy rájöjj, a boldogság a sarkon vár. Amikor Penelope tudomást szerez nagymamája balesetéről, mindent otthagy Berlinben és Provence-ba utazik, hogy Mathilde-dal lehessen. Egyáltalán nem zavarja, hogy valaki másról kell gondoskodnia, mivel így legalább nem kell saját életével foglalkoznia. Így Penelope beveti magát a munkába Mathilde kis panziójában, ahol választania kell a régi és az új szerelem között, valamint eszébe jutnak a gondtalan, idilli gyerekkori napok. A hatalmas levendula mezők és francia desszertek között azon gondolkozik, mikor volt utoljára boldog. Azt még Penelope sem sejti, hogy Provence sokkal többet tartogat számára, mint valaha gondolta.

Levendulakék boldogság
Rendelhető
Teljes ár:4.999 FtFizetendő ár:4.499 Ft


Lisa Graf: Dallmayr

A nőkről szóló könyvek között a következő egy Lisa Graf sorozat. Ezek az inspiráló könyvek nőknek szólnak nőkről, akik nem adják fel a harcot a férfiak ellen. Münchenben járunk 1897-ben. Anton és Therese Randlkofer a népszerű Dallmayr bolt tulajdonosai. Míg a jómódúak ínycsiklandó bonbonokat, mézédes gyümölcsöket és drága kávéket kóstolgatnak, az átlagemberek a csodálatosan feldíszített kirakat előtt állnak és egy szép életről álmodoznak. Mindenki a Dallmayr vásárlója akar lenni. Azonban a családi vállalkozás csodálatraméltó születésének hirtelen vége szakad, amikor a család feje, Anton váratlanul meghal. Pár nappal később öccse, Max már azon dolgozik, hogy illegális úton megszerezhesse a virágzó üzletet. Therese nem adja fel harc nélkül, és átveszi a vállalkozás vezetését. Fogalma sincs a titkokról, amelyek a négy fal között rejtőznek.

Dallmayr - A szép élet álma
Előjegyezhető
Teljes ár:5.500 FtFizetendő ár:4.950 Ft

Kate Stewart: The Ravenhood - Exodus / Falka

A The Ravenhood eltér a regény ajánló eddig köteteitől, mivel egy fantasy-könyvről van szó. Cecilia Horner Triple Falls kisvárosában él, ahol édesapja gyárjában kell dolgoznia, ezért cserébe fizeti a lány tandíját, és ad még neki egy jelentős összeget, amiből édesanyját tudja támogatni. Azonban munkahelyén megismerkedik a rejtélyes Seannal és Dominickkal. Cecilia kilép a megszokott hétköznapokból, és enged a fiúk iránti érzéseinek. A merész regényben olyan tabuk szerepelnek, amelyeket kevés erotikus regény mer vállalni, de Kate Stewartnak sikerült megragadni az olvasók figyelmét.

The Ravenhood - Exodus + The Ravenhood - Falka
Előjegyezhető
Teljes ár:11.480 FtFizetendő ár:9.759 Ft

Alyson Richman: Egy párizsi kurtizán

A legjobb női könyvek között az utolsó, ami felkerült a listánkra az Egy párizsi kurtizán című kötet Alyson Richman tollából. Ez a történelmi regény igaz események alapján született meg, a helyszínt is egy valódi, elhagyatott párizsi lakás inspirálta. Alyson életre kelti Solange-t, a fiatal nőt, akinek el kellett hagyni nagymamája hagyatékát, hogy megmentse szeretteit. Amikor Párizs a német támadás szélén áll, egy fiatal francia nő becsukja néhai nagymamája kincsekkel teli lakásának ajtaját, és nem tudja, visszatér-e valaha. Marthe de Florian, a rejtélyes kurtizán, egy művészettel és szépséggel teli életet élt. Európa a háború szélén van, és Marthe most megosztja történetét unokájával, Solange Beaugironnal, és a legféltettebb kincseit használja, hogy felfedje titkait. A leglenyűgözőbb egy gyönyörű gyöngysor és egy fantasztikus portré Marthe-ról, amelyet az olasz művész, Giovanni Boldini festett. Marthe kibontakozó története segít Solange-nak is megtalálni maga útját.

Egy párizsi kurtizán
Rendelhető
Teljes ár:4.980 FtFizetendő ár:4.482 Ft

Útravaló

Listánk pusztán egy kis ízelítő volt a nőknek szóló regényekből. Rengeteg újdonság jelenik meg naponta, így szerencsére mindig bőséges lesz a választék, mi pedig szerettünk volna egy kis útmutatást adni azoknak, akik bajban vannak következő olvasmányuk kiválasztásával. Ha szívesen olvasnál további könyvajánlókat, látogass el a Szukits Könyves Magazin oldalára, ahol több száz cikk vár a legkülönfélébb témákban! 

REGÉNYEK NŐKNEK

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!