Stranger Things-könyvek sorrendben + ismertető

2023.02.09.

A Stranger Things talán elsőre nem mindenkiben kelt szimpátiát. A látszat azonban csal, hiszen nem egy átlagos mainstream amerikai horrorsorozatról van szó, központban egy rakat tinédzserrel, akik unalmukban bohóckodnak és szörnyekre vadásznak valamely baljós hangulatú amerikai kisvárosban. Ha kíváncsi vagy, miért érdemes megnézni a sorozatot és belépni a Stranger Things-könyvek, képregények világába, tarts velünk! 

Stranger Things-könyvek


Stranger Things-sorozat: Mit érdemes tudni róla?


A Stranger Things a Duffer testvérek által megírt és rendezett amerikai science fiction horrorsorozat, melyet a Netflix kezdett el sugározni saját szériás műsorként 2016. június 15-én. Hazánkban csak néhány évvel később, 2019. júliusában jelent meg, ám az évadok azóta is érkeznek egymás után, a rajongók nagy örömére. Eddig, 2023-ig négy évad készült el, és már javában forgatják az ötödiket is, mely az elsőhöz hasonlóan nyolc részes lesz, azonban premierdátumot még egyelőre nem lehet tudni. Az első évad valamikor 1983 novemberében göngyölíti fel az eseményeket, míg a másodiknál és harmadiknál egy sokkal összetettebb narratívát kapunk, amely az első részben történtek következményeit is jobban kibontakoztatja.

Érdekesség, hogy a Stranger Things számos utalást tartalmaz a 80-as évek amerikai popkultúrájából, beleértve a filmeket, a zenét, öltözködést, és természetesen a videojátékokat. Sikerét leginkább annak köszönheti, hogy lebilincselő, feszített tempójú cselekménnyel rendelkezik, amely folyamatosan fenntartja a figyelmet. A jól felépített karakterekkel könnyű azonosulni, különösen aggódni épségükért, miután olyannyira megszerettük őket.

A Stranger Things hűen ábrázolja a science fiction és horror könyvek jellegzetességeit, azonban törekszik arra is, hogy némiképp elrugaszkodjon a szokványoktól és valami újat mutasson. A történetszálak megannyi fordulattal kecsegtetnek: kapunk egy izgalmas bűnügyi esetet, melynek megoldása egy csapat fiatalra hárul az amerikai kisvárosban. A rendező olykor szándékosan belecsempész egy csipetnyi humort is a történetbe, hogy oldja a feszültséget és lazítson az egyébként feszített tempót diktáló cselekményszálon.

Stranger Things-könyvek sorrendje


Miről szól a Stranger Things?


A Stranger Things története az 1980-as évek közepén játszódik az Indiana állambeli Hawkins városában. Cselekményünk középpontjában egy kezdetben igencsak átlagosnak mondható bűnügyi eset áll: egy fiatal fiú, Will Byers rejtélyes körülmények között tűnik el egyik napról a másikra. Nem ritka, hogy a nyüzsgő amerikai városokban hirtelen nyomavész egy kamasznak, így a rendőrség általában nem kerít nagy ügyet a dologból. Ekkor lép színre három tinédzser fiú, Mike, Dustin és Lucas, akik nyomozni kezdenek barátjuk, Byers eltűnése kapcsán, később pedig mások is csatlakoznak a küldetésükhöz. Ahogy egyre inkább belebonyolódnak az ügybe, véletlen összetalálkoznak egy megviselt, szokatlan külsejű lánnyal, Elevennel (Tizenegy), akiről rövidesen kiderül, hogy sötét múlttal rendelkezik. Még magzatkorában kísérleteztek az édesanyjával, majd később őt magát is felhasználták elmebeteg kutatásokhoz.

Stranger Things: Gyanakvó elmék

A történet fonalát tovább bonyolítja, hogy Mike, Dustin és Lucas rájönnek, a lány emberfeletti képességre tett szert. Elevennek a születésétől fogva különleges adottsága, hogy meg tud nyitni olyan kapukat, amelyek veszélyes alternatív dimenziókba vezetnek el. Ahhoz, hogy megtalálják Will Byers-t, a főszereplőknek időben és térben kell utazniuk az Eleven által megnyitott portálokon. Olykor a legrosszabb rémálmaikkal kell szembenézniük, és mindvégig kitartónak és bátornak kell lenniük, ha szeretnének barátjuk nyomára bukkanni, akiről, mint kiderül, elszakadt a világuktól és kikötött egy másikban.

Valójában nem ők az egyetlenek, akik érdeklődnek Byers ügye iránt. A kormányzat is részt vesz a keresésben, persze a maguk módján, saját eszközeikkel. Párhuzamosan követhetjük nyomon, ahogy egy csapat ügynök igyekszik feltárni, mi állhat Byers eltűnésének hátterében, továbbá szemtanúi lehetünk egy csapat kamasz titkos küldetésének is. A történet folyamán a főszereplőknek szembe kell nézniük a fenyegető szörnyetegekkel, ki kell bogozniuk a rejtélyeket, és meg kell tudniuk, mégis hogyan kapcsolódnak a kormányzati kísérletek Eleven múltjához. Az idő sürgeti őket, így mihamarabb rá kell bukkanniuk Willre is.

Stranger Things szörny


Stranger Things-könyvek és képregények

Ritka esetek egyike, amikor egy Netflix-sorozat nem valamely neves szerző könyvén alapszik, hanem ellenkezőleg. Ha végignézted a sorozatot, netán még azelőtt kedvet kaptál a Stranger Things-könyvekhez és képregényekhez, íme egy lista a kapcsolódó művekről. Közülük néhány még nem érhető el magyar nyelven, de azért betettük őket is a listába, hiszen elképzelhető, hogy a közeljövőben megérkeznek a fordítások.

Stranger Things rajongói kézikönyv

A listában szereplő Stranger Things-könyvek és képregények tehát a nagy sikerű Stranger Things-sorozat nyomán készültek, nem pedig fordítva. Általában ahogy jöttek az évadok, úgy jelentek meg a kapcsolódó művek is. A kötetek különlegessége, hogy lehetőséget adnak a rajongóknak, hogy mélyebbre merüljenek a Stranger Things univerzumában. Még úgy is, hogy ismerjük a háttérsztorit, izgalmas a papírlapon is megismerni a történetet, amelyek többnyire egy-egy szereplőt állítanak a középpontba. A Stranger Things Gyanakvó elmék című könyv például az álmos kisvárosi főiskolán tanuló Terry Ives-re összpontosít, aki önkéntesként csatlakozik egy szupertitkos kormányzati kutatáshoz. Szemtanúja lesz néhány igen hátborzongató kísérletnek, és ahogy egyre többet tud meg a laboratórium titkairól, rájön, hogy talán jobb lett volna, ha sosem teszi be oda a lábát. 


Stranger Things-könyvek sorrendje:


  • Gwenda Bond: Gyanakvó ​elmék (Stranger Things könyv 1.)
  • Adam Christopher: A ​sötétség fejedelme (Stranger Things könyv 2.)
  • Brenna Yovanoff: Mad ​Max Hawkinsban (Stranger Things könyv 3.)
  • A. R. Capetta: Robin ​a világ ellen (Stranger Things könyv 4.)

Stranger Things könyv


Stranger Things-képregények sorrendben:


  • Jody Houser: Stranger Things 1. – A túloldalon
  • Jody Houser: Stranger Things 2. – Hat
  • Jody Houser: Stranger Things 3. – Tűzben égve
  • Jody Houser: Stranger Things 4. – Science Camp
  • Jim Zub & Jody Houser: Stranger Things 5. – Stranger Things and Dungeons & Dragons
  • Greg Pak: Stranger Things 6. – The Tomb of Ybwen


Ami a fentebb említett Stranger Things-könyveken és képregényeken kívül még érdekes lehet, az a Stranger Things rajongói kézikönyv. A Duffer fivérek a 80-as évekbeli Amerika hangulatát megidéző kötei mellett ez is egy igazi csemege a fanoknak, melyből számos izgalmas kérdésre kaphatnak választ. Tudni akarod, mik voltak Dustin legjobb beszólásai? Hogyan csinálták olyan rémisztőre a Demogorgont? Ezeket mind megtudhatod, illetve még ennél is többet.

Stranger Things képregények


Kik a Stranger Things-szereplők?

A Stranger Things számtalan fő- és mellékszereplőt vonultat fel, így a teljesség igénye nélkül szeretnénk bemutatni azokat, akik kulcsfontosságú szerepet kapnak a Stranger Things legtöbb évadában.

Stranger Things szereplők


Will Byers

William ,,Will” Byers, akit a sorozatban Noah Schnapp alakít, a Byers család legfiatalabb gyermeke, még csak 11 éves. Testvére Jonathan Byers, mostohatestvére pedig Eleven. Dustin Henderson, Lucas Sinclair, Mike Wheeler, és Max Mayfield legjobb barátja, akik a fiú rejtélyes eltűnése után azonnal elkezdenek nyomozni utána. Will mindig is számkivetettnek érte magát az iskolában. Félénksége miatt különcnek gondolták, pedig kreatív és művészi lelkű gyerek volt. Imádott a társaival Dungeons & Dragons játékkal játszani. 1983. november 6-án a fiú élete gyökeresen felfordult, miután találkozott egy humanoid szörnyeteggel. Megpróbált elmenekülni a lény elől, ám az sarokba szorította. Családtagjai és barátai kétségbeesetten keresték őt, de mindhiába.


Mike Wheeler

Michael ,,Wike” Wheeler Will Byers, Lucas Sinclair, Dustin Henderson, és Max Mayfield barátja, aki elszántan vesz részt a nyomozásban, miután Byers eltűnik. Ő a ,,Párt” vezetője, egy proaktív és kedves jellemű fiú, akit egyébként a tehetséges Finn Wolfhard alakít. Mike ugyanabban a kisvárosban él, Indiana államban, mint a többi tinédzser. Rendkívül magányos volt egészen addig, míg meg nem ismerte Will-t és Lucas-t, akik imádtak a Dungeons & Dragons-zal játszani. Később csatlakozott hozzá a banda negyedik tagja, Dustin is. Byers egy napon nem érkezik meg a közös játékpartijukra, ekkor kezdenek el gyanakodni, hogy valami baj történhetett vele.


Lucas Sinclair

Will másik barátja, egyike a Stranger Things központi szereplőinek, aki a csapatban a racionális gondolkodást testesíti meg. A negyedik évadban, valamit a Lucas on The Line című regény központi figurája. Erica Sinclair bátyja, Will Byers, Mike Wheeler, Dustin Henderson és Eleven legjobb barátja. Miután véget ért a D&D parti a Wheelerék rezidenciájában, Lucas, Will és Dustin elindultak haza. Másnap riadtan eszméltek rá, hogy Will eltűnt. Keresés közben találkoztak össze Elevennel, aki rövidesen tanúbizonyságot tett telekinetikus képességeiről.   


Dustin Henderson

Will másik barátja, aki általában vidám és kedves természetű, ám olykor képes kiborulni és agresszióval reagálni. Középiskolában ismerkedett meg a többiekkel, akikkel életre szóló barátságot kötött. A Stranger Things szereplők között ő az, aki a zsenialitás, a megfontoltság és a bölcsesség megtestesítője. Képes arra, hogy fenntartsa az egyensúlyt és helyreállítsa a dolgok rendjét, amikor eluralkodni látszik a káosz. Tudáséhsége jól jön, amikor a barátai megmentéséről és a szörnyek elleni küzdelemről van szó. Igazi feltaláló, akinek lenyűgöző érzéke van a tudományhoz. Szeret alkotni, szerkezeteket megépíteni, amelyek általában működnek is. Az sem utolsó szempont, hogy egy igazi dalnok.   

Stranger Things szereposztás


Eleven

Eleven, valódi nevén Jane Ives, egy rejtélyes lány, aki különleges pszichokinetikus képességekkel született. Képes a szellemi, lelki energiával alternatív dimenziókba utat nyitni, ám ez az adottság amilyen becses, annyira veszélyes. Édesanyja kísérleti alany volt egy kormányprogramban, amely során véletlenül vagy Dr. Martin Brenner terve alapján - ezt nem lehet pontosan tudni - még az anyaméhben ,,sérült”. Születése után nehéz élet elé nézett távol az otthonától.


Jonathan Byers

Will testvére, aki próbál segíteni megtalálni őt. Rendkívül sokoldalú, magas intelligenciával rendelkező fiú, sok tekintetben átlagon felüli képességekkel. Finom érzéke és nagy tehetsége van ahhoz hogy stratégiákat találjon ki, terveket valósítson meg, ami különösen jól jön, amikor főhőseink életveszélyes küldetések előtt állnak. A taktikázás nagymestere. Hobbiból kezdett el fotózással foglalkozni. Szeret elmerülni a részletekben, érdekesnek találja az embereket, ám ennek ellenére nem barátkozik velük szívesen. Mindig kivárja a megfelelő pillanatot, jól tud olvasni a jelekből.


Nancy Wheeler

Mike nővére, aki hivatásos újságíró és képzett nyomozó. Rendkívüli elme, igazi detektív tehetség, akinek jó érzéke van a rejtélyes ügyek felderítésére. Emellett képzett mesterlövész és közelharcos, ami igencsak jól jön a szörnyekkel szembeni küzdelemben. Nancy magas intelligenciával rendelkezik, szorgalmas és felelősségteljes. Miután romantikus viszonya alakul ki Steve Harringtonnal, előtör belőle a lázadó énje. Többet hazudik és olyan tevékenységekben vesz részt, amikben nem szabadna. Barátai azonban mellette állnak, hogy ne csússzon ki a lába alól a talaj, így a történet során végig rokonszenves karakter marad. Zseniális intellektusa segít elvezetni a csapatot az igazsághoz. 


Steve Harrington

Steve Harrington, akit a sorozatban Joe Keery alakít, csupán mellékszereplő volt az első évadban, ám a másodikban már főszereplővé léptették elő. Nancy barátjaként ismerjük meg, aki kezdetben ellenséges a srácokkal szemben, de végül velük harcol a szörnyetegek ellen. Steve egy tipikus amerikai iskola nagymenő pasija, aki a sportban is jeleskedik. Ahogy az általában lenni szokott, a népszerűség árt a személyiségének. Sokan csak ,,Steve Királyként” becézik, ami még inkább simogatja az egóját. Jellemében van némi kivetnivaló: kívülről a magabiztos férfi látszatát kelti, ám belül sok bizonytalansággal küzd. Féltékenykedő típus, emiatt meggyőződése, hogy Nancy megcsalja őt Jonathannel, miután látja őket együtt a lány hálószobájában.


Jim Hopper

Jim Hopper, vagy egyszerűen csak Hopper, az álmos indianai kisváros rendőrfőnöke, aki a rejtélyes események közepette szépen lassan elkezdi felfedezni, mi mozgatja a szálakat a háttérben. Átlagos életet él, viszonylag örömtelien, azonban van néhány dolog, ami kísérti őt a múltjából. Miután régi barátja, az eltűnt fiú apja beszámol Will eltűnéséről, Hopper élete gyökerestül felfordul. Úgy dönt, hagyja meggyőzni magát és belevág a rejtélyes ügy kibogozásába. Éles eszének köszönhetően sikerül megfejteni azokat a titkokat, amiket egyesek igyekeztek sok éven át titokban tartani.

Stranger Things szereplői


Miért érdemes elolvasni a Stranger Things-könyveket, illetve megnézni a sorozatot?

A Stranger Things több évadot átfogó története folyamatosan feszültséggel teli, izgalmas hangulatot teremt, ezáltal egyedülálló kikapcsolódást nyújt a horror és a science fiction szerelmeseinek.  Az sem utolsó szempont, hogy van lehetőség egy kis nosztalgiára, hiszen betekintést kapunk a 80-as évek amerikai kulturális légkörébe is. Ha az eddigiek még nem győztek meg eléggé, hogy miért érdemes belevágni a Stranger Things világába, íme egy rövid lista, ami megadhatja a végső lökeket.

  • Nosztalgia: Szeretsz visszagondolni a múlt kedves emlékeire? Akkor a Stranger Things-könyvek világát imádni fogod. A sorozat ugyanis a 80-as évekbeli Amerika kulturális vonásait idézik meg, ami nosztalgikus érzéseket válthat ki.
  • Izgalmas cselekmény: A Stranger Things folyamatosan képes fenntartani feszültséget, ám mindezt ízléses módon teszi. A rejtélyes ügyek és a fordulatok folyamatosan fenntartják az érdeklődést, ám közben nem érezzük azt, erőltetett lenne, amit látunk.
  • Kivételes színészi játék: A sorozat szereplői tehetségesen alakítják a szerepeiket, így a néző könnyen bele tudja élni magát a helyzetükbe, és velük együtt izgul a kalandjaik során.
  • Zenei aláfestés: A Stranger Things-sorozat zenei aláfestése kiváló, jól illeszkedik a cselekményhez és a 80-as évek hangulatához.
  • A sci-fi-horror kategória kiváló alkotása: nem könnyű a kategórián belül olyan filmet, könyvet találni, amiben a horror vonal nem válik egy idő után nevetségessé és unalmassá. A Stranger Things tökéletesen ötvözi a műfajok sajátosságait, és amellett, hogy egy csipetnyi humort is csempész a történetbe, alapvetően elég hátborzongató történetet kínál. Összefoglalva, ha szereted a sci-fit és horrort, szeretsz nosztalgiázni és amerikai sorozatok előtt elütni az időt egy tál popcornnal a kezedben, akkor a Stranger Things-t biztosan imádni fogod.

Stranger Things


Te olvastad már a könyveket? Vagy esetleg most tervezed? Ha nemcsak megnéznéd, de el is olvasnád a történetet, válogass a Stranger Things-könyvek és képregények sokszínű választékában!


STRANGER THINGS

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!