Vi Keeland-könyvek, amelyek téged is elcsábítanak

2023.03.30.

Vi Keeland jelenleg az erotikus irodalom egyik legtermékenyebb írónője. Az amerikai szerző évente több könyvet is kiad, így nehéz lehet eldönteni, melyiket is érdemes elolvasni. Cikkünkben olyan Vi Keeland-könyvek várnak, amelyek tele vannak váratlan fordulatokkal, érzéki pillanatokkal és egy kis humorral.

Vi Keeland-könyvek

Kicsoda Vi Keeland?

Vi Keeland amerikai írónő, aki 2013-ben kezdett el aktívan az írással foglalkozni. Az erotikus regények szerzője meglepő módon jogi területen dolgozott, méghozzá adójogászként. Most már egyértelmű, hogy jó döntés volt karriert váltani: a Vi Keeland-könyvek többsége bestseller lett, több nyelvre lefordították őket, és sok ország toplistáján foglalták el az első helyet.

2013-ban fejezte be első könyvet, mely egy erotikus regény volt, de nem állt szándékában kiadni. Azonban egy hurrikán lerombolta otthonát, így költöznie kellett, és ez adta meg a végső löketet ahhoz, hogy mégis szerencsét próbáljon. Azóta 31 kötete jelent meg, és sokat a legjobb erotikus könyvek közé sorolnak.

Jax, a csábító

A legendás harcos, a Szent lányaként Lily St. Claire első kézből tudja, milyenek az MMA-harcosok. MMA-edzőtermek tulajdonosaként tudja, milyen agresszívak, dominánsak és birtoklóak ezek a férfiak. Ezért sosem kerül közel hozzájuk. De amikor Jax Knight besétál a terem ajtaján, Lilyt elbűvöli csábereje. 

Jax jóképű, illedelmes, remek iskolákba járt és magabiztos: egyáltalán nem olyan, mint amilyennek Lily a harcosokat elképzelte. De nem gondolta, hogy ilyen gyorsan belezúg valakibe szakítása után. És ez exei terveibe sem illik bele. A Jax, a csábító a Keményfiúk-sorozat harmadik kötete, de az előző részek ismerete nélkül is bátran átélhetjük a romantikus regényt!

Jax, a csábító
Rendelhető
Teljes ár:5.999 FtFizetendő ár:5.399 Ft


A kemény főnök

A Vi Keeland könyvek listáján a második A kemény főnök. Ebben a kötetben minden megvan, amit az erotikus könyvek általában tartalmaznak: a két főszereplő kapcsolata rosszul indul, és a folyamatos piszkálódásra épül. A dolgukat még jobban megnehezíti a közöttük húzódó főnök-beosztott viszony, amit Vi Keeland tele tűzdelt aranyos, ámbár néha kínos pillanatokkal.

A kemény főnök nem lenne igaz Vi Keeland-könyv erotika nélkül, hiszen a kezdeti utálat ellenére a karakterek vonzónak találják egymást, és az első perctől kezdve megvan köztük a kémia. Tagadhatatlanul izzik körülöttük a levegő, de a forró momentumokat sokszor kiegyensúlyozza a játékos flörtölés.

A kemény főnök
Rendelhető
Teljes ár:5.999 FtFizetendő ár:5.399 Ft


Nico, a harcos

A következő kötet a 18+ könyvek listáját bővíti. Vi Keeland ezúttal a MMA-harc világába kalauzol el minket, ami a szerelmes könyvek esetében egy elég szokatlan helyszín, de ez teszi különlegessé. A Vi Keeland-könyvek sokszor követik az ellentétek vonzzák egymást elvet, és a Nico, a harcos nem kivétel.

Az MMA-harcos férfi főszereplő egy sikeres ügyvédnőbe botlik, és legnagyobb meglepetésükre nem is különböznek annyira, mint gondolták. Mindkettejüknek megvannak a maguk titkai és rejtélyes múlt van a hátuk mögött. Azonban mégis egymásra találnak és lassan segítenek gyógyulni egymásnak.

A kémia fizikai és érzelmi szinten is megvan, az együtt töltött pillanataik érzékiek, de ugyanakkor humorosak és lebilincselők.

Nico, a harcos
Rendelhető
Teljes ár:5.999 FtFizetendő ár:5.399 Ft


Érzéki játék

A csábító Vi Keeland-könyvek listáján a következő az Érzéki játék. A romantikus könyvek jellemzője, hogy a főszereplők nagyon aranyos módon találkoznak. Ez a Vi Keeland-könyv is ezzel kecsegtet: a női és férfi főhős egy vakrandin látják egymást először. Azonban itt jön a csavar: nem egymással randiznak.

Az élet végül újra egymás karjaiba sodorja őket, és megegyeznek, hogy a nyarat együtt töltik. Más lehetőségük nincs is: főszereplőnk, Max, egy jéghoki játékos, aki csak három hónapig tartózkodik az országban. Ez a könyv egy üde színfolt a romantikus regények sorában, és megvan benne minden, amire csak vágyunk: egy szellemes és sármos férfi, egy okos és szerethető nő, valamint a kérdés, hogy mi fog történni, amikor vége a nyárnak.

Érzéki játék
Rendelhető
Teljes ár:4.999 FtFizetendő ár:4.499 Ft


Kockázatos kaland

A Kockázatos kaland karakterei egy teljesen véletlenszerű, romantikusnak nem mondható módon találkoznak: egy reptéren elcserélt bőrönd sodorja őket össze, azonban az első találkozás után mindketten folytatják tovább életüket, mintha mi sem történt volna.

Annak ellenére, hogy New Yorkban több millió ember él, a sors gondoskodik róla, hogy ne tudják teljesen elfelejteni egymást. Vi Keeland könyvei sokszor kidolgozott és komplex, de szerethető karakterekkel rendelkeznek, és ugyanez elmondható ezen regényről is. Főszereplőink, Donovan és Autumn nem akarnak kapcsolatot, de ez megváltozik, amikor megismerik egymást.


Tiltott gyümölcs

Az erotikus történetek kedvelőinek a Tiltott gyümölcs ismerős lehet, hiszen a 2015-ös Vi Keeland-könyv az írónő legismertebb írása. Az erotikus történetek alapja egy jó és váratlan fordulat, hiszen ez különböztet meg egy könyvet a többitől. Ebből a kötetből pedig nem hiányzik a csavar: főszereplőnk egy társkereső reality show résztvevője (ami a Nagy Ő című műsorra hajaz), ahol több nő verseng egyetlen férfiért.

A lányt csak a fődíjjal járó pénz érdekli, viszont szerződése tiltja, hogy a műsor alatt mással randizzon. Minden megváltozik, amikor az első adás előtt megismerkedik egy idegennel, aki nem más, mint a reality show főszereplőjének testvére. A tiltott gyümölcsnek a legnehezebb ellenállni.

Tiltott gyümölcs

Miért érdemes Vi Keeland könyveket olvasni?

A Vi Keeland-könyvek változatosságot jelentenek. Bár alapvetően erotikus írások és mindegyik ugyanabba a műfajba tartozik, az írónő mindig csempész a könyvekbe valamit, amitől azok egyediek lesznek. Több mint 30 kiadott könyvvel büszkélkedhet, így a listánkból kimaradtak olyanok, mint a Szerelmi háromszög (a Tiltott gyümölcs folytatása), a Vonzó hagyaték, melyben egy generációk óta tartó családi viszály csúcsosodik ki, a Nagy játékos, ami egy sportriporter és egy sportoló közötti folyamatos adok-kapok története, vagy éppen a Hívatlan vendég, ahol a főszereplők egy esküvőn ismerkednek meg.

A Vi Keeland könyvek tele vannak humorral, szerethető és élethű karakterekkel, csavarokkal, és mindez természetesen erotikával megfűszerezve.

Téged is elcsábítottak Vi Keeland könyvei? Kínálatunkban érzéki erotikus regények várnak!

TOVÁBB AZ EROTIKUS REGÉNYEKHEZ

Címkék

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnék értesülni az akciókról.

Star Wars cikkek

Harrison Ford filmek - A TOP 10 rajongói kedvenc, amit kötelező látni
2024.04.09.Barna Benedek

Harrison Ford a modern filmtörténet egyik nagy ikonja. Olyan időtlen hősök megformálása fűződik nevéhez, mint Han Solo és Indiana Jones. Az immár 80 felett járó színész mögött több tucatnyi mozifilm áll, köztük több kultikus darab. Cikkünkben sorra vesszük a Harrison Ford-filmkatalógus kihagyhatatlan alkotásait.

Az akolitus (The Acolyte) - Minden, amit tudni lehet a különleges új Star Wars-sorozatról
2024.03.05.

Tudj meg mindent cikkünkből Az akolitus című új Star Wars-sorozatról, ami a messzi-messzi galaxis élőszereplős formában eddig feltáratlan korszakába kalauzolja el a rajongókat.

Szomorú hírünk van a Star Wars megjelenéseink jövőjét illetően
2024.02.06.

A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében, így arra kérünk, segítsetek minél több olvasóhoz eljuttatni!

Ezek 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságai
2024.02.05.

A Szukits Kiadó idén újabb várva várt kötetekkel vesz végső búcsút a messzi-messzi galaxistól. Az alábbi cikkben 2024 várható Star Wars-könyv és képregényújdonságait gyűjtöttük össze.

További cikkeink

összes
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvek sorrendje + filmajánló
2024.05.08.Barna Benedek

Bemutatjuk a Jojo Moyes által írt népszerű regénysorozat, a Mielőtt megismertelek könyvtrilógia részeit, és az első kötete alapján készült filmdrámát.

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregény- és sorozatajánló
2024.05.07.Barna Benedek

A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam képregényként és sorozatként is hatalmas sikert ért el. Cikkünkben bemutatjuk az Alice Oseman által kitalált történetet és főbb karaktereit.

The Boys 4. évad: Minden, amit eddig tudunk róla
2024.05.06.Barna Benedek

2024-ben folytatódik az Amazon népszerű szatirikus szuperhősös sorozata, mi pedig a The Boys: 4. évad érkezésére készülve összeszedtük, ami előzetesen kiderült Billy Butcherék őrült és véres kalandjainak következő fejezetéről.

Szegény párák film- és könyvajánló - Bizarr és szatirikus Frankenstein-sztori, sok szexszel
2024.05.05.Barna Benedek

2023 egyik nagy sikerfilmje az Emma Stone főszereplésével Magyarországon forgatott Szegény párák volt, amely Alasdair Gray azonos című regényét adaptálta mozivászonra. Ismerd meg a könyvet és díjakkal elhalmozott feldolgozását!

A DC filmek és sorozatok sorrendben - DC Extended Universe kronológia
2024.05.04.Barna Benedek

Érdekelnek a DC szuperhősök mozgóképes kalandjai, és szeretnél kiigazodni a mozifilmek-sorozatok rengetegében? Kíváncsi vagy, melyek és hogyan függenek össze? Cikkünkből megtudhatod, hogyan követik egymást a DC Extended Universe filmek sorrendben, és milyen szériák alkotják az Arrowverse-t! Sőt, kiderül az is, hogy mi minden tartozik a DC filmek és sorozatok multiverzumába!