A tömeg enciklopédiája

Egy meleg nyári napon a magyar ember és a magyar asszony csüggedten üldögélt kis házikójuk tornácán. Gyermekeik, Bodrikutya, a magyar kislány és Cicamica, a magyar kisfiú vidáman játszadoztak és nevetgéltek a kertben.

- Mi lesz így ezekből? - kérdezte bánatosan a magyar asszony. - Hogyan neveljük őket normalitásra?

- Bizony, a normalitás az fontos! - helyeselt egyetértően a magyar ember, mert az asszony szavára mindig hallgatott. - Bárcsak találnánk valami módot, hogy megértessük őket ezzel!

- Megvan! - csapott homlokára a magyar asszony. - Adjuk nekik ajándékba A Tömeg Enciklopédiáját! Abból majd egy életre megtanulják, hogy mi a mi értékrendünk.

- A Tömeg Micsodáját? - értetlenkedett a magyar ember, mert nem nagyon ismert minden olyan szót, amit az asszony mondott neki.

- Az Enciklopédiáját! - vágta rá a magyar asszony. - Amit az a halk szavú, kritikus ember írt. Ennél jobbat nem is adhatnánk a kezükbe!

- Hát, akkor jól van - egyezett bele a magyar ember, mert éles eszű ember volt, aki gyorsan megértette az asszony észjárását. - Tanulják csak meg egy életre, hogy nincs annál fontosabb ezen a világon, mint hogy megtanulják, mi fán terem megtanulni a normalitást, mint az egyszeregyet!

- Emlékszel, mi hány évtizedeken át kerestük-kutattuk hasztalanul a normalitást? - kérdezte panaszos hangon a magyar asszony. - Minden nadrágba meg szoknya alá bekukkantottunk, hogy hátha ott lesz, hiába mondták az áldott jó szüleink, hogy éljünk úgy, ahogyan ők, nekünk csak meg kellett hempergőznünk az utca mocskában. Gondoljál csak bele, ha már akkor lettek volna ilyen felvilágosító, tanító-nevelő könyvek a gyermekeknek, az mennyi keserves keresgéléstől óvott volna meg minket!

- Ma már nem keresünk mi semmit se, mert a házasságos évek alatt megtanultuk, hogy itt van a normalitás, itt kint a tornácon! - mondta a magyar ember. Ezen aztán nagyot nevettek mind a ketten, és boldogan összeölelkezték egymást.

Így esett, hogy a két kistestvér, Bodrikutya és Cicamica még azon a napon megkapta ajándékba A Tömeg Enciklopédiáját. Estig azt bújták, hajtogatták, forgatgatták, nézegették, úgy tanulták belőle a normalitást, hogy le se akarták tenni. Meg is tanulták azon nyomban, azóta is jobban tudják, mint az elfajzott népek. Amikor leszállt az éj, a magyar család megbékélt lelkiismerettel tért nyugovóra. Nagyot sóhajtottak, és szívük mélyéből azt kívánták, bárcsak minden magyar otthonba jutna egy A Tömeg Enciklopédiájából.