Auschwitzi szerelmesek + A Glass család története

Auschwitzi szerelmesek

Igaz történet fájdalomról, szerelemről, veszteségről, áldozatvállalásról - két holokauszt-túlélőről, akik egymásba szerettek a történelem leghírhedtebb haláltáborában. Mindketten "kiváltságos" foglyok voltak. David Wisniát, a varsói gettóból származó lengyel fiút náci fogvatartói a szórakoztatásukra választották ki, amikor megtudták, hogy tehetséges énekes. Zippi Spitzer Szlovákiából az elsők között érkezett Auschwitzba, nyelvtudása és grafikai képzettsége révén irodai beosztást kapott: ő volt a tábor "grafikusa", ő festette a rabok hátára a vörös csíkokat, ő lett a statisztikák készítője. Növekvő befolyását arra használta fel, hogy minél több nőt és férfit megmentsen. És közben szerelmes lett Davidba. Közös jövőt terveztek, miközben találkozásaikat fekete-fehér egyenruhás rabok rejtegették az őrök szeme elől. Utolsó együttlétük alkalmával megígérték egymásnak, hogy Varsóban találkoznak, ha mindketten túlélik a poklok poklát.

A Glass család története

"Múlt és jelen folyamatos párbeszéde ez a finoman szőtt, lebilincselő történet, mely elevenen teremti újra egy zsidó család tapasztalatait a huszadik század Európájában."
- Philippe Sands, a Kelet-nyugati utca és a Patkány út szerzője


Hitler hatalomra jutásának idején Sara Franciaországban élt, de ritkán beszélt erről az időszakról. Jóval a halála után unokája, Hadley Freeman egy cipősdobozra bukkant a szekrényben. Egy titokzatos idegennel készült fotót, egy, a Vöröskereszttől érkezett rejtélyes táviratot és egy szignózott Picasso-rajzot talált benne. Kutatásba kezdett, melynek során eljutott Picasso párizsi archívumától egy auvergne-i parasztház szobájáig, Long Islandből Auschwitzig.
Freeman úgy rakosgatja össze a családja múltját, akár egy kirakóst, hogy minél többet megtudjon nagyanyja és három testvére, Jacques, Henri és Alex életéről. Történetük - amely olykor tipikus, olykor megdöbbentő - felvillantja a kelet-európai zsidóság egy újabb holokauszttapasztalatát.


"Szeptember 24-én az őrök kirángatták Alexet az Excelsior-beli cellájából - kékre-zöldre verve, kis híján megtörve -, és társaival együtt a vasútállomásra hajtották. Várt rájuk egy vonat. Alig látták, mert az érzékeiket eltompította az állomást betöltő éktelen lárma: férfiak, nők, gyerekek és csecsemők ordítottak, sírtak, könyörögtek, miközben kíméletlen katonatisztek kiabáltak velük franciául és németül. A lárma szívszakasztó és rémületes volt, bele lehetett halni. De Alex rendíthetetlenül masírozott a vonat felé - emelt fővel, félelem nélkül, ahogy egy légióstól elvárható. Mellette az a cellatársa, akivel a leginkább összebarátkozott, egy hórihorgas francia, Jacques Schwob Héricourt; ugyanabba a kocsiba kerültek nyolcvan társukkal együtt.
- Lesz esély, hogy megszökjünk? Nem bánhatnak velünk úgy, mint a birkákkal. Tennünk kell valamit - suttogta Alex Héricourt-nak. De fogalmuk sem volt, mit tehetnének."


"Krimi, családtörténet, a múlt század lebilincselő krónikája. Hadley Freeman egy cipősdoboznyi emléktárgyból rekonstruálja családja történetét, egy olyan családét, amelyet a vészkorszakban megpróbáltak eltörölni a föld színéről. Freeman pontosan látja azokat a szürke zónákat, amelyeket a háborús időkben az emberek elfoglalnak; és attól sem riad vissza, hogy rámutasson múlt és jelen gyűlölködésének rémisztő párhuzamaira. Bátor és csodálatos könyv." - Nathan Englander