Maradok tisztelettel, Benedek Miklós

Megannyi sikeres szerep után Benedek Miklós most a legnagyobb kihívással birkózott meg: saját magáról, a saját életéről mesél. A gyerekkortól a jelenkorig tartó történetben minden szóba kerül: a sikerek, a mindennapi örömök mellett a kudarcok és a tragédiák is. Együtt sírhatunk és nevethetünk a pályatársakkal, az idősebb és a fiatalabb kollégákkal, a barátokkal és a családtagokkal. És igen, megrendítő, hogy olvashatunk a két Benedek Tibor korai haláláról is: az édesapa öngyilkosságáról és a fiú szörnyű betegségéről. Benedek Miklós társa a könyv megalkotásában egy régi jó barát, az író Vajda Katalin volt, akinek köszönhetően egy mellbe vágón őszinte vallomást olvashatunk. "Nem fájt a vakbelem, csak azt akartam, hogy anyám velem foglalkozzon és sajnáljon. Bementünk a kórházba, fogtam az oldalamat és eljátszottam, hogy fetrengek a fájdalomtól, mire az orvos zokszó nélkül kivette a vakbelemet, sőt utána még meg is mutatta, hogy milyen csúnya. Majdnem elröhögtem magam, látva azt az összetekert randaságot. Hogy tényleg csúnya volt-e, nem tudom, fogalmam sincs, hogy néz ki egy szép vakbél."